Dr. Gaál Botond honlapja
Igehirdetés Dr. Pap Zoltánné
Dr. Ormós Erzsébet temetésén
Debrecen, Köztemető. 2002. szeptember 4-én.
Úr Jézus Krisztus! Életnek fejedelme, halálon is győztes Úr! Te légy nekünk egyetlen egy nyereségünk és vigasztalásunk mind életünkben, mind halálunkban. Ámen
Gyászoló Testvéreim!
Énekeljük hitben való megerősítésünkre a 90. zsoltár 1. és 2. versét: Te benned bíztunk eleitől fogva, …….
—————————-
Hallgassuk meg együtt Dr. Ormós Erzsébet ravatalánál a vigasztalás igéit, melyek meg vannak írva a Példabeszédek könyve 31. részében, ott is a 10. verstől válogatott versekben eképpen:
“Derék asszonyt kicsoda találhat? Értéke sokkal drágább az igazgyöngynél. Szívből bízik benne a férje és vagyona nem fogy el. … Az ő derekát felövezi erővel és megerősíti karjait. Kezeit nyújtja a szegénynek. Erő és méltóság árad róla, és nevetve néz a holnap elé. Szája bölcsességre nyílik, és nyelve szeretetre tanít. Ügyel a háza népe dolgaira, nem kenyere a semmittevés. Fölkelnek az ő gyermekei és boldognak mondják őt. A férje is dicséri őt: Sok nő végez derék munkát, de te felülmúlod mindegyiket! Csalóka a báj, mulandó a szépség, de az Urat félő asszony dicséretre méltó. Hadd élvezze munkája gyümölcsét, dicsérjék tetteit minden helyen!”
Kedves Gyászoló Család!
Egy olyan réges-régi, talán 3000 éves bibliai szakaszt olvastam föl, amely érzésem szerint a leginkább kifejezi azt, ki volt Dr. Pap Zoltánné Dr. Ormós Erzsébet és milyen küzdelemmel teli, de sok-sok örömmel megrakott életút van mögötte. Most az volna jó, ha Ormós Erzsébet hosszú életének tanulságait ez a felolvasott ige fölnagyítaná és örök tanulságként fölmutatná mindazokat az értékeket, amelyeket csak e ravatalnál láthatunk immár tisztán. Úgy, mintha reá nézve is elmondhatnánk azt, amit a Debreceni Református Kollégium diákja, Arany János mondott Széchenyi Istvánról: “Nőttön nő tiszta fénye, amint időben és térben távozik!” Számunkra Ormós Erzsébet szerettünk “fénye” is még csak ezután fog igazán ragyogni, amikor már nincs itt közöttünk.
Először tekintsük végig életútját, neveltetését és figyeljünk arra, mit hozott magával ez a derék, bölcs és művelt asszony! 1910. január 1-én született Debrecenben. Szülei tanárok voltak. Édesapja Ormós Lajos református tankerületi főigazgatói tisztséget töltött be, jelentős és tekintélyes személyisége volt e városnak, aki az Országos Református Tanítók Lapjának a főszerkesztőjeként is ismertté tette magát. Erzsébet leánya a debreceni Dóczy Gedeon Református Gimnázium növendéke lett, s kiváló eredményei révén a Tisza István Tudományegyetemen szerzett biológia-kémia-földrajz szakos középiskolai tanári diplomát 1934-ben, majd 1937. október 8-án doktorrá avatták. Azt gyanítom, hogy a debreceni egyetemünknek a legelső női bölcsészdoktorai közé tartozhat. 1934-től 1939-ig a volt iskolájának, a Dóczy Gimnáziumnak tanáraként dolgozott. 1938-ban férjhez ment Dr. Pap Zoltán neves debreceni ideggyógyász orvoshoz. Három gyermekük született: Enikő, Zoltán és Uzonka. Az ő nevelésük már jócskán a háborús esztendőkre esett, s még kicsik voltak mindhárman, amikor az édesanyjukkal menekültek Kassára, majd onnan egészen Hamburg közelébe. Ott érte őket a háború befejezése, s ekkor nyomban haza is tértek. Dr. Ormós Erzsébet háromszakos tanári diplomájával próbált munkát vállalni, s először a Homokkerti Általános Iskolában, majd pedig a Csokonai Gimnáziumban és a Kossuth Gimnáziumban kapott tanári állást, s tanári pályájának utolsó éveit a Debreceni Kodály Zoltán Szakközépiskolában töltötte az 1965-ben történt nyugalomba vonulásáig. Itt művészettörténetet is tanított, amit megszeretett és szívesen oktatta. Mindezt a munkát úgy végezte, hogy figyelt a három gyermekének nevelésére és szervezte a családi otthon szerteágazó tevékenységét, jó hátteret biztosított férje munkájához. Még ha özvegyen is már, de gyermekeivel és unokáival boldogan vehette át gyémántdiplomáját a Debreceni Egyetemtől.
Én is ismertem Dr. Pap Zoltánné Dr. Ormós Erzsébet tanárnőt. Ő nyugdíjasként tanított a Református Gimnáziumban is, amikor még fiatal tanár voltam. Nyugodt, tekintélyes tanár volt, és volt az egyéniségében valami különleges tartás. Szerette a tanítványait, de nagyon jól tudta, hogy az ő nevelői munkája a jövőnek a szól, illetve azzal a jövőt építi. Ezért nem a tanítványok jótetszésétől függ, amit tesz. Ő állandóan nevelt. Nevelt az iskolai pedagógiai munkájában, nevelt otthon a gyermekei körében és amikor már mindezek véget értek az életében, jöttek az unokák és nevelte őket is. A jövőt látta maga előtt és ezért osztogatta szívének melegségét egész életében. Tudta, hogy ez nehéz feladat, de vállalta egy egész életre szóló elkötelezettséggel. –– Már a görögök is észrevették azt, hogy milyen nehéz a pedagógiai munka, ha azt valaki szívvel-lélekkel csinálja. Tőlük maradt fenn az a hires mondás, hogy ha valaki emlékezetessé akarja magát tenni, vigyen virágot; ha még emlékezetesebb akar maradni, ültessen fát; és ha azt akarja, hogy örökké emlékezzenek rá: neveljen embert! Hogy egy tanár munkája mit ér, azt a tanítványok tudják igazán elmondani. Hamar kiderül, hogy Dr. Ormós Erzsébet tulajdonképpen egész lényével, már puszta megjelenésével is nevelt. Erről vall Szabó Árpádné Török Klára, amikor ezeket mondja: “1934-ben első gimnazistaként osztálytársaimmal együtt nagyön örültem annak, hogy az I/a-ban a természetrajzot egy karcsú, szép, fiatal tanárnő tanította. Nemcsak szemléletesen, figyelmet ébresztően magyarázott, hanem kedvesen, szelíden szólt hozzánk. Nem kellett fegyelmeznie. Nem voltak “kedvenc” tanítványai. Mindenkihez türelemmel, szeretettel viszonyult. Rajongtunk érte és büszkék voltunk arra, hogy minket Ormós Zsóka tanított. … Mintaképünk volt, szerettünk volna hozzá hasonlítani. Nem az emlékezés megszépítő messzesége íratja velem e sorokat: gyerekként is szépnek és jónak láttuk őt. Mi dóczysták, akiket tanított, hálával, szeretettel és köszönettel gondolunk rá.” Érdemes figyelnünk egy másik tanítványára is, Kardos Gézáné Vásáry Erzsébetre, aki még a hosszú idő távlatában is milyen melegséggel emlékezik Pap Zoltánnéra: “Szomorú szívvel búcsúzom azoknak a dóczystáknak a nevében, akiket még tanított a fiatal, okos és szép Ormós Zsóka. Ő az utolsó tanárunk, aki még élt. Ő volt az, aki viszont-szeretett bennünket. Minden érettségi találkozónkon örömmel vett részt, még az 50 évesen is ott volt közöttünk 1991-ben. Emlékezett ránk név szerint, érdekelte, hogyan teltek az éveink. Emlékét, amíg élünk, szeretettel őrízzük.” A család egyik tekintélyes tagja pedig így érzett rá egyéniségének egyik nagyszerű vonására: “Zsóka személyiségét meghatározta számomra a szüntelen eleven szellemi jelenléte, érdeklődése minden és mindenki iránt. Ennek a visszajelzését láttam és csodáltam mindig abban az osztatlan nagy szeretetben, amivel elsősorban unokái, dédunokái, szélesebb körben egykori tanítványai körülvették.”
Íme, itt van most már előttünk az, akit a bibliai szavakkal “derék asszonynak” neveztem. Érdemes megnézni közelebbről, mit is mond Istennek az igéje a “derék asszonyról” mint olyanról, és aztán valamivel többet meg fogunk érteni Ormós Erzsébet szerettünk életének nagy titkaiból. Az Írás ugyanis valami titokról beszél, amikor azt mondja, hogy a “derék asszony” értéke sokkal drágább az igazgyöngyöknél. Azért, mert szinte nem lehet szavakkal elmondani, milyen sokat köszönhetünk neki. Ő olyan légkört biztosított a családjának, hogy férje nyugodtan dolgozhatott mellette, a gyermekei pedig boldogan és őszinte örömmel térhettek haza, mert az ő jelenléte igazi otthon volt számukra. A család dolgait mindig okosan intézte, amit úgy fejez ki a Szentírás, hogy “szája bölcsességre nyílik és nyelve szeretetre tanít”. Bizony, így volt ez ebben a családban, ahol az édesanya mindenkit: a család tagjait, a barátokat, ismerősöket és a gyarapodó családot is “szeretetközösséggé” és kultúrált társassággá tudta formálni, mert személyéhez odakötötte őket valami. És mi volt ez a valami? A jó édesanya, az okos háziasszony, a derék asszony szíve, műveltsége és vonzóereje. Ez adatott meg neki és hála Istennek hosszú időn át, még szinte a képzelt vagy vágyott korhatáron felüli életkort megérve. Több mint 92 esztendő, valami csodálatos a mostani mértékünkkel mérve. Pedig mennyire tele volt az élete akadályokkal, és mégis mindig volt ereje e derék asszonynak újra kezdeni. Szépnek és jónak akarta látni a családját, ezért az lebegett a szemei előtt, hogy valamiképpen teljes életre nevelje szeretteit. Így akarta nevelni az unokáit is, amikor a szép és illendő viselkedésre tanította őket. Nem azért, mert ő annyira hagyományőrző volt, hanem azért, mert nem akarta kidobni az értékeket, hanem igenis átmenteni azokat egy boldogabb korszakba. Ezt jelentette számára az, hogy “ügyel háza népe dolgaira” – ahogyan az Írás mondja. Szeretteim, bizony, ő ügyelt a házanépére és eszetekbe fog jutni még nagyon sokáig, hogy – úgyszólván – “ügyelni” fog rátok és tovább él közöttetek a jövendő életetekben is, amikor a szépet és a jót cselekszitek. Ezt nem lehet elfelejteni, ezt csak meg lehet őrízni és továbbadni nemzedékről nemzedékre. Így fog emlékezetes maradni számotokra édesanyátok, nagymamátok, dédnagymamátok és szeretett hozzátartozótok, Ormós Erzsébet.
Hallottam a gyermekeitől, hogy idősebb korában gyakran mondogatta humorral, hogy “engem itt felejtett a Jóisten!” Bizony itt felejtette őt, mert célja volt vele, mégpedig számotokra. Nektek felejtette itt, hogy tanuljatok tőle szüntelen kitartást, az újrakezdés bátorságát, a nagy magyar költők szeretetét, Arany János, Vörösmarthy Mihály, Babits Mihály és Áprily Lajos olvasását, vagy a tudás szeretetét a természettudományok több ágában, mint azt ő is tette. Sőt, itt felejtette őt a Jóisten azért, hogy megtudjátok, mit jelent a régi magyar nagyasszonyok kultúrája szerint élni és mit jelent a magyar sors, hogy ez a nép csak a minőségbeli nagyságával tudja túlélni az összes nehézségeit. Ezért volt ő olyan igényes asszony és ezért lobogott benne a nevelés tüze.
Most búcsúznak tőle gyermekei: Enikő, Zoltán és Uzonka.
Unokái: Andrea, Zoltán, Orsolya és Máté-Ágoston,
Dédunokái: Sára és Bence
Búcsúzik tőle testvére Dr. Ormós Pál és kiterjedt családja.
Búcsúznak tőle: veje, menye, sógornője, a tanítványai, akik szeretettel gondolnak rá!
Szeretteim! Hálát adunk Dr. Pap Zoltánné életéért, mindenért, amit tőle áldásként kaphattunk. Felolvasott igénk azt mondja, hogy csalóka a báj, mulandó a szépség, de az Urat félő Asszony dicséretre méltó. Dicsérjék tetteit minden helyen!” IGEN, a temetés után beszéljenek majd a tettek. Dr. Ormós Erzsébet gyémántdiplomás nevelőtől igazi értékeket lehetett tanulni, kedves tanítás volt a nyelvén, erő és méltóság áradt róla, lényéből valamilyen titokzatos erkölcsi törvények áradtak, jelenléte összefogott, hite és kitartása még a legnehezebb napokban sem lobbant ki, s arcán ott fénylett a még ifjúkorában beléivódott keresztyén optimizmus: nevetve néz a holnap elé! Ezek a tettek valóban beszélni fognak, Nektek és Általatok mindenkinek.
Végül szólaljanak meg hitünkből fakadó hálaadással azok a tettek is, amelyeket Isten tett mindnyájunkért, Ormós Erzsébetért is, aki teremtette őt végtelen kegyelméből és könyörült életén az ő gondviselésével, majd pedig az Úr Krisztus megváltó tetteivel őt is az ő kimondhatatlan szeretetébe fogadta és átvitte őt egy folytatólagos örökéletbe, a Szentháromság Isten dicsőségébe. Legyen áldott mindazért, amit általa Istenünktől kaptunk és ezért legyen áldott az emléke az ő engedelmes gyermekének.
Ámen.
Imádkozzunk:
Mennyei Atyánk, reménységnek és örökéletnek Istene a Jézus Krisztus által. Áldunk téged azért a drága életért, amelynek földi vonala most szemünk elől eltűnik, hogy az örökkévalóságban kezdje meg útját. Köszönjük neked ennek a hű szívnek minden jó érzését, halálig tartő hűségét és hozzánk való szeretetét, és köszönjük neked az immár elnémult ajkaknak minden szép tanítását, igaz bölcsességét, anyai vigasztalását, feddését, mindig bizakodó és reménykedő bizonyságtételét.
Adj nékünk vígasztalást azáltal, hogy a tettei általunk majd beszélni fognak és ez életünknek javára fog szolgálni.
Légy nekünk hű pásztorunk, megváltó és vigasztaló Istenünk, szerető Atyánk a Jézus Krisztusban!
Ámen
Miatyánk!
Áldás: A mi Urunknak, a Jézus Krisztusnak a kegyelme, az Istennek szeretete és a Szentléleknek közössége és vigasztaló ereje maradjon mindnyájatokkal! Ámen.
Mielőtt elkísérnénk Dr. Pap Zoltánné Dr. Ormós Erzsébet porrészeit a végső nyughelyére, énekeljük el a
422. énekünk 1. versét: Hadd menjek Istenem mindig feléd!
Dr. ORMÓS PÁL temetésén
2003. június 6-án. Debrecen, Köztemető
Lelkész: Prof. Dr. Gaál Botond
Úr Jézus Krisztus! Életnek fejedelme, halálon is győztes Úr! Te légy nekünk egyetlen egy nyereségünk és vigasztalásunk mind életünkben, mind halálunkban. Ámen.
Gyászoló Testvéreim!
Dr. Ormós Pál szerettünk ravatalánál énekeljük hitben való megerősítésünkre a 90. zsoltár 1. és 2. versét: Te benned bíztunk eleitől fogva,…
Hallgassuk meg együtt szerettünk ravatalánál a vigasztalás igéit, melyek meg vannak írva a Zsidókhoz írt levél 11. részében, ott is válogatott versekben eképpen:
„A hit pedig a reménylett dolgok valósága és a nem látott dolgokról való bizonyos meggyőződés. Mert erről tettek bizonyságot a régiek is. Hit által értjük meg, hogy a világot Isten teremtette igéje által úgy, hogy a látható a láthatatlanból állt elő.
… Hit által mutatta be áldozatul Ábrahám Izsákot. … Hit által hagyta ott Mózes Egyiptomot és nem félt a király haragjától, mert erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant…. Ezek hit által országokat győztek le. … Mások pedig megcsúfoltatások és megostoroztatások próbáját szenvedték el, sőt még bilincseket és börtönt is. Megkövezték őket, kínpróbát szenvedtek, szétfűrészelték, kardélre hányták őket, bujdostak éhezve, nyomorgás és gyötrelmek közt; ők, akikre nem volt méltó a világ! Pusztákon és hegyeken bujdostak, barlangokban és szakadékokban húzódtak meg. És mindezek, noha hit által jó bizonyságuk volt, nem nyerték el az ígéretet, mert Isten nekünk valami jobbról gondoskodott!”
Kedves Gyászoló Család! Végtisztességtévő Gyülekezet!
Dr. Ormós Pál alakja úgy tűnik föl nekem, mint egy szelíd, bölcs emberé, akinek élete kicsiben szinte tükrözi a magyar tehetségek sorsát. Belegondolni is döbbenetes, hogy most temetjük Dr. Ormós Pál vasúti pályamunkást és villanyszerelőt. Kányádi Sándor szép verse kívánkozik ide, amelyet akkor írt, amikor a kolozsvári Házsongárdi temetőben sétált és a reformátorok szellemét idézte föl: „A világnak olyan szögletin élünk, ahol csak holtunkban adják ki a bérünk!”
Ormós Pál testvérünk Istentől hosszú életet kapott, s ebből a hosszú életből sokan nyertek gazdagságot, ezért igazából a mi ajkunkról csak a hálaadás szava hangozhatnék el őérte, mégis tegyük meg azt, hogy most itt a ravatalánál méltóképpen „adjuk ki a bérét”. Méltóképpen emlékezzünk meg róla, s életének nagy tanulságait zárjuk szívünkbe. – Először idézzük föl életútját.
Városunkban született 1911. február 16-án. Szülei tanárok voltak. Édesapja, Ormós Lajos református tankerületi főigazgató jelentős személyisége volt Debrecennek és a Tiszántúlnak. Az Országos Református Tanítók Lapjánál ő töltötte be a főszerkesztői tisztet. Fia, Pál is előbb elvégezte a Református Tanítóképzőt és tanyasi, falusi, majd városi tanító lett. Közben megszerezte a jogi végzettséget, a doktori címmel együtt. Ő azonban az oktatásban kívánta hazáját szolgálni, de időközben kétszer is, 1944-ben a nyilasok, majd 1947-ben a kommunisták bebörtönözték, így pályáját el kellett hagynia. Majd 1957-ben is börtönbüntetésre ítélték, és soha nem engedték vissza a pedagógus pályára. 1938-ban kötött házasságot Simon Eszterrel, aki valóban hűséges segítőtársa volt és esküjéhez híven „vele tűrt és vele szenvedett”. – Három fiúk született: Zsolt, Ajtony és Szabolcs. Dr. Ormós Pál vasúti pályamunkásként és villanyszerelő szakmunkásként kereste a kenyerét, tartotta el családját. Ha valaki tudja, mit jelent pályamunkásnak lenni, én magam tanúskodhatom róla, mert én magam is krampácsoló pályamunkás voltam. Nehéz munka és lélekölő. Ormós Pál részére beszűkültek a lehetőségek, sok minden kilátástalannak látszott, ezért – bár fájó szívvel – 1956 után két kisebbik fiát elengedte Svájcba. Ő dolgozott, ahogyan és amit tudott. Végül a Közlekedési Múzeum villanyszerelőjeként ment nyugdíjba a 70-es évek végén. Nyugdíjas éveinek nagy részét, kora tavasztól késő őszig a Bereg megyei Jándon töltötte. A feleségének volt ott egy kertje, ahol gyümölcsöket termesztett, fákat nevelt. Nagyon szeretett az unokáival foglalkozni, de a község emberei előtt is köztiszteletben állt, segített nekik, ügyes-bajos dolgaikat intézte, főként a fiatalok iskoláztatását szorgalmazta. Külön eseménynek számított, ha „Pali bácsi” ott tartózkodott. Köszönetük és tiszteletük jeléül a jándi polgárok díszpolgári címet adományoztak neki. Nagyon boldog volt, hogy megérte a rendszerváltást, s végre egy kis „szabad levegőt” szívhatott a saját hazájában.
Mielőtt közelebbről is megértenénk az ő életének legnagyobb tanulságait, figyeljünk egyik sorstársának, Dr. Zichy Péternek a vallomására: „Ormós Pállal több mint 10 évig dolgoztam együtt a Közlekedési Múzeumban. Villanyszerelők voltunk mindketten és jogász végzettségűek szintén mind a ketten. Jó barátok voltunk, szerettük egymást, a közös munka és az azonos gondolkodásmód jól összehozott bennünket. – Szeretett dolgozni, még ezt a fizikai munkát is szerette. Nagyon megbízható volt, pontosan, lelkiismeretesen végezte el a feladatokat. Nem tudta elfogadni a hányaveti munkát, a határidők semmibe vevését. Mindig segítőkész volt. A fiatalabbakat állandóan tanulásra bíztatta. – Munka közben nagyon sokszor zsoltárokat dúdolt. Nagyon sok zsoltárt tudott és sokszor idézett versekből is. Jó humora volt, mindenki szerette, mivel ő is mindenkit szeretett. Nagy tudású, széles látókörű, igen művelt ember volt.”
Gyászoló Testvéreim! Mi reformátusok mindig az itt maradott gyülekezetnek prédikálunk és Isten jóságáról teszünk bizonyságot annak alapján, ahogyan arra elhunyt szerettünk az életével tanít bennünket. Ha csak Zichy Péter néhány mondatát vesszük alapul, önkéntelenül is kérdezzük: ki volt hát Dr. Ormós Pál? Mi az ő életének legnagyobb tanulsága és titka? Nem kellett az akkori társadalomnak? Nem volt rá szükség? Lehetséges! Emberi szemmel nézve. Istennek azonban szüksége volt reá, hogy tanítson bennünket és unokáink unokáit is. És most próbáljuk meg az Isten gondolatai felől nézni az ő életét, mint ahogyan már a mi Urunk is látja az ő szeretett szolgáját. Most tehát néhány percre tekintsünk el attól, hogy ez a doktorált ember pályamunkás és villanyszerelő volt, nehogy valami rossz gondolatot vessünk föl emberekkel kapcsolatban. Nézzük inkább a jót és a szépet. Mit tanulhatunk abból, hogy Ormós Pál nevelő volt, tanárember, és ugyanakkor hitvalló keresztyén egyéniség.
Egy tanárnak az életét, szolgálatát messze másként kell megítélni, mint bármely más hivatást gyakorlókét. Egy tanár mindig valami távoli jövőt épít, és tudja, hogy munkájának a gyümölcséből ő nem biztos, hogy részesülni fog. Nem biztos, hogy a beérett búzatáblát ő fogja learatni, sőt még az sem biztos, hogy egyáltalán látni fogja az elvetett mag termését. DE HÁT Ő IGAZI TANÁREMBER VOLT ÉS VETETT, MINDENEK ELLENÉRE Ő ÜLTETETT! Így élte az életét Ormós Pál. Fiait is így nevelte, nem a mindennapi röghözkötött látásra, hanem egy értékesebb távolba tekintésre. Valami olyan értékeket szeretett volna nekik megmutatni, amelyre azt mondanánk, hogy örök értékek. Milyen szépen hirdeti ezt a kimondottan reá illő igazságot a gyászjelentésen feltüntetett ige: „Nem a láthatókra nézünk, hanem láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.”(2Kor 4,17) Hitte azt, hogy a reménylett dolgok egyszer valósággá válnak és biztos hittel vallotta, hogy mindaz a jó, amit ő elültet a szívekben, az egyszer ki fog kelni. Ezzel a bizonyossággal nevelte gyermekeit az irodalmi és tudományos értékek megszeretésére, a természet szépségére és csodáira, a magyar föld szeretetére. Gyakran olvasott a mesék helyett verset, különösen is szerette és ismerte a Toldit, minden idők egyik legnagyobb magyar zsenijének, Arany Jánosnak az alkotását. Ez a művelt ember, aki tulajdonképpen teljesen félre volt téve, akit „a világ nem tartott méltónak” arra, hogy a közösségébe tisztes tagként befogadja, oly szelíden ítélkezett minden kérdésben, még a durva emberi hibákat sem rótta fel a politikailag „esendő embereknek”, hanem azt hangsúlyozta, hogy nem a mi feladatunk az ítélkezés, hanem az Úr előtt kell majd számot adni mindenkinek tetteiről. Ő bizony olyan volt, mint aki Istentől kérte el a bölcsességet, amiről a zsoltáros szavai szólnak: „Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!”(Zsolt 90) Ormós Pál Istenbe vetett bizalmát és hűségét azzal is megmutatta, hogy 20 éven át volt a Budapest Szilágyi Dezső téri Gyülekezet hűséges presbitere. Ezt a tisztséget – követve édesapjuk példáját – két fia is viseli most is a saját gyülekezetében.
De ugyanez a bölcs szív mutatkozott meg az ő hitvestársi mivoltában és édesapai szívében: a szeretet légkörét sugárzó családi otthonban. Nem volt nagyon szigorú, de határozott és egyértelmű volt minden cselekedetében, gondolkodásában. Gyermekeit és unokáit féltő szeretettel kísérte lelkében még távollétükben is, s ezt a szeretetet az egész család érezhette, akár közel voltak hozzá, akár távolra kerültek tőle.
Most hadd soroljuk föl a tőle búcsúzó közeli családtagokat:
Legelőször felesége: Simon Eszter, akivel 65 évig éltek boldog házasságban.
Fiai: Zsolt, Ajtony, és Szabolcs
Menyei. Judit, Cia és Beatrice
Unokái: Gergely feleségével, aztán Enikő, Ilona, Kati, Reto, Daniel, Andreas és Simone;
valamint sógornője, a kiterjedt rokonság, a barátok, ismerősök és a jándi gyülekezet.
És végül szeretném még elmondani nektek Gyászoló Testvéreim, mire tanít bennünket Ormós Pál emléke, mi lenne az ő szellemi-lelki öröksége, amit a családra és mindnyájunkra örökül hagyott. Fölolvasott igénk arról beszél, hogy a hithősök bizony úgy cselekedtek, hogy sziklaszilárd hittel hittek Isten akaratában és ígéretében. Még akkor is, ha bántalmazták őket, ha kettéfűrészelték testüket, ha nélkülöztek, ha nyomorgatták őket, vagy börtönbe csukták őket. Ilyen volt szeretett halottunk is, mert nem tehetett mást református eleve elrendeltségének tudatában. – Amikor megismertem Dr. Ormós Pál életét, eszembe jutott egy történet, amit Paganiniről olvastam valahol. Az egyik előadásán a hegedűjén elszakadt egy húr. Ő azonban szépen játszott tovább. De az egyensúlyát vesztett zeneszerszámon ismét elszakadt egy húr, majd a harmadik is. Végül csak egy húron játszott a nagy művész. Bár elfogytak és megkevesbedtek a lehetőségei, nagyon nagy korlátok közé szorult a kiváló zeneművész előadó, mégis egy húron is oly gyönyörűen játszott, hogy a közönség csak csodálni tudta a játékát. Valamiképpen ilyen élete volt Dr. Ormós Pálnak is. Beszűkültek számára a lehetőségek, nem élhetett a hivatásának, nem végezhette a nevelés munkáját, nem helyezkedhetett el a jogi pályán, ő mégis megmaradt annak, akivé őt az ő teremtő és megváltó Istene alkotta, rendelte. De az ő életében éppen az a szép, hogy amikor életét „csak egy húron játszva” élhette, ő akkor is oly szépen élt és oly egyenes úton járt, hogy ezt példaként kellene tanítani mindenkinek. Ő olyan volt, mint amit a Szentírás mond Mózesről: „erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant!” Ő nem a földeikre és ideigvalókra tekintett, hanem előre az ígéret felé, mert erről teljes szívével meg volt győződve. Tudta, hogy a világ nem lesz olyan gonosz, mint amilyenben ő élt, ezért minden unokájának ültetett egy fát. Miért? Mert hitt egy boldogabb jövőben, mert erős szívű volt ő is, és nem hajolt el sem jobbra, sem balra. És itt mutatkozik meg az ő emberi nagysága. De ebben látszik az ige mély igazsága is, amit a Zsidókhoz írt levélből olvastunk, hogy bár az ilyen erős szívű, vagy erős hitű ember nem látja meg mindenben azt, amit Isten megígért neki, mégis úgy él és úgy cselekszik, mintha már beteljesültek volna a neki adott ígéretek. Így mondja ezt az írás tovább: „Mert Isten mifelőlünk valami jobbról gondoskodott!” Ez a jobb pedig nem más, mint a Jézus Krisztus követése, annak biztos hite, hogy aki őbenne hisz, ha meghal is, él! Dr. Ormós Pál életének nagy titka ez, mert ő szelíd ember volt és alázatos, aki hitt a krisztusi jóságban, s ezt finom lelkével, magyarságának megvallásával, múltunk megbecsülésével, a magyar föld szeretetével juttatott kifejezésre, s az örök lelki-szellemi értékek ápolásával és az ahhoz való ragaszkodással mutatott nekünk olyan utat, amelyet követnünk érdemes. Ezért hálát adunk Istennek az ő nagyon szép emberi példájáért, szeretetéért, bátorságáért, amellyel megtanított bennünket egy értékes, Istennek tetsző életre, arra a bizonyosságra, hogy számunkra a mi Urunk Istenünk ebben az életben tényleg valami jobbról gondoskodott, ha követjük Jézus Krisztust!
Ezért emléke legyen áldott! Ámen.
Imádkozzunk:
Mennyei Atyánk, a Jézus Krisztus által! Te reménységnek és örökéletnek Istene vagy! Áldunk téged azért a drága életért, amelynek földi vonala most szemünk elől eltűnik, hogy az örökkévalóságban kezdje meg útját. Köszönjük ennek a hű szívnek minden jó érzését, halálig tartó hűségét és hozzánk való szeretetét. Köszönjük neked az immár elnémult édesatyai ajkaknak minden szép tanítását, igaz bölcsességét, mindig bizakodó szelídségét és életes bizonyságtételét.
Adj nékünk vigasztalást azáltal, hogy tetteire hálával emlékezzünk és kövessük az ő hitét, tanulhassunk az ő magyarságából és vegyünk bátorságot az ő szilárd jelleméből.
Légy nekünk hű pásztorunk, megváltó és vigasztaló Istenünk, szerető Atyánk a Jézus Krisztusban!
Ámen
Miatyánk!
Áldás: A mi Urunknak, a Jézus Krisztusnak a kegyelme, az Istennek szeretete és a Szentléleknek közössége és vigasztaló ereje maradjon mindnyájunkkal! Ámen.
Mielőtt elkísérnénk Dr. Ormós Pál porrészeit a végső nyughelyére, énekeljük a 422. énekünk 1 versét: Hadd menjek Istenem mindig feléd!…
