top of page

Kit vádoljon a lelkiismerete?

Kérdőjelek Keresztesné Várhelyi Ilona három Munkácsy-írásával kapcsolatban

Gaál Botond

 

 

 

Nem régiben kaptam meg egyik miskolci barátomtól a Távlatok[1] 2010/1. számában megjelent tanulmányt, melynek a szerzője Keresztesné Várhelyi Ilona, címe pedig így hangzik: Újabb bizonyíték Munkácsy „arab lovasának” jelentéséhez. Örömmel kezdtem hozzá olvasásához, de lelkesedésem csakhamar csodálkozássá, sőt megdöbbenéssé változott. Írásának mindjárt az elején a szerző a Golgota úgynevezett „arab lovasának” jelenetét értelmezi. Újdonságként mondja el, hogy Munkácsy az arab lovassal akarja kifejezni a feltámadás tényét. Ezt követően még erőteljesebben kifejti véleményét e képen:

 

„A korábbi elemzések tévesen értelmezték ezt a hangsúlyos alakot, ugyanis a lovast gondolták arabnak, holott a ló az. A szép deres ló arab fajtasajátosságai jól felismerhetők. Szinte hihetetlen, hogy korábban senki nem vette észre sem ezt, de még azt sem, hogy az arab lovon ülő lovas arca a kereszten függő Krisztus arcának tükörképe. Hátraforduló tekintete a kép síkját átmetszve a keresztre tapad, hogy majd Jézus utolsó leheletének jeladására elinduljon. Arckifejezésének elszánt komolyságát, szimbolikus alakját a Jelenések fehér lovasának jellemzése magyarázza meg: igazságosan ítél és harcol; szeme olyan, mint a tűz lángja, ruhája vérrel szennyezett stb. A jelenés lovasának nevei: Hűséges és Igaz, Isten Igéje, Királyok Királya, uralkodók Ura (vö. Jel 19,11-16)”[2]

 

Keresztesné Várhelyi Ilona immár harmadik írásában tájékoztatja az olvasót, hogy ő milyen felfedezésre jutott, s itt még azt is közli, hogy ezt korábban senki nem vette észre, nevezetesen azt, hogy az arab lovas arca valójában „Krisztus-arc”. Ezt azért olvastam döbbenettel, mert a szerző, aki engem jól ismer, sőt a Munkácsy-trilógiával kapcsolatos írásaimat is, jelen volt azon a nevezetes előadáson, amelyen a trilógia bibliai és teológiai elemzését nagyszámú hallgatóság előtt 1994 márciusában, Munkácsy születésének 150. évfordulója alkalmán elmondtam a debreceni Déri Múzeum nagytermében. Azóta sok folyóiratban, jó néhány könyvben ezeket közöltem, a TV pedig erről 2004-ben felvételt készített az MTA DAB Értékek Akadémiája sorozatban. Most ő az én értelmezésemnek legjelentősebb részeit saját magának tulajdonítja, nem is egy írásában. A fentebb idézett cikkében meg sem említi a nevemet, hanem azzal kezdi, hogy „a korábbi elemzések tévesen értelmezték ezt a hangsúlyos alakot, …” Mivel én voltam az, aki Munkácsy trilógiáját és benne természetesen ezt az „alakot”, az arab lovast megpróbálta helyesen értelmezni már 1994-ben, s ennek Debrecenben és máshol is nagyon sokan tanúi voltak, sőt 2004 óta az interneten is hozzáférhető, a TV is gyakorta ismétli, most kénytelen vagyok megszólalni. Úgy döntöttem, hogy pontosan leírom a tényeket, hogyan is készítettem a trilógia képeinek bibliai és teológiai elemzését, majd pedig összehasonlítás végett leírom, mit írt erről később Keresztesné Várhelyi Ilona, a Déri Múzeumhoz tartozó Irodalomtörténeti Múzeum igazgatója.

 

1993. augusztus 19-én a Golgotát kiállították Debrecenben. Az ünnepi alkalmon én is ott voltam feleségemmel együtt. Sz. Kürti Katalin művészettörténész mutatta be a képet szakmai szempontból, s utána fölkért, hogy az 1994 márciusában sorra kerülő Munkácsy-évforduló kapcsán tartsak egy előadást a trilógia bibliai és teológiai értelmezéséről. Felkérését elfogadva 1994 januárjára el is készítettem a tanulmányomat. Sokat töprengtem azon, hogy Munkácsynak mi járhatott az eszében, amikor ezeket a szép képeket festette. Szinte mindent elolvastam erről, ami hozzáférhető volt. A Golgota elemzését hagytam utoljára, s ottan is sokat törtem a fejem az un. „arab lovas” kompozíción. Egyik januári délutánon, amikor már majdnem készen voltam a tanulmányommal, s íróasztalomnál ülve néztem a Golgota színes fotóját, hirtelen arra figyeltem föl, hogy annak a férfinak a szemsugara a kereszten szenvedő Krisztusra vetül. Nem értettem, miért hívják „arab lovasnak”, amikor a Biblia egyáltalán nem említi, hogy arab ember jelen lett volna a kereszthalál eseményénél. Kezdtem benne kételkedni, hogy az a lovas arab. Ránéztem az órámra és még volt 15-20 perc a Déri Múzeum zárásáig. Gyorsan átszaladtam, mert az eredeti nagy képen is látni akartam az „arab embert” és szemsugarának irányát. A nagy kép előtt győződtem meg arról, hogy a szeme sugara tényleg a keresztre irányul, s amint néztem, arra is rájöttem ott, kihez hasonlít az a lovas. Körbefordultam a Munkácsy-teremben, néztem a három nagy festményt[3] és minduntalan azt láttam, hogy az „arab lovas” arca egy negyedik Krisztus-arc. A termet lassan bezárták, én pedig elindultam haza. Állandóan az járt az eszemben, hogy Munkácsy sokszor és gondosan olvasta a Bibliát. Út közben már rájöttem, hogy azt a lovas embert is ott kell keresni, ahol Krisztusról képiesen beszél a Biblia. Az evangéliumokon kívül a Jelenések könyvében van ilyen leírás, mégpedig a feltámadott és visszatérő Krisztusról, s így azonnal előttem volt a megoldás. Visszaérve a tanszéki szobámba, izgatottan nyitottam ki a Bibliámat a Jelenések könyve 19. részénél, és amikor elolvastam, azonnal rádöbbentem Munkácsy zseniális megoldására. Szinte azt éreztem, hogy megragadtam valamit Munkácsy gondolataiból. Ő ugyanis sokat töprengett azon, miként lehetne a feltámadott Krisztust megfesteni. Ekkor ott volt előttem a Jelenések könyvének látomása a „feltámadott és győztesen visszatérő” Krisztussal, aki fehér lovon ül vérrel hintett ruhában. Mindezt még aznap leírtam és a tanulmányomat nagy örömmel befejeztem. Igyekeztem lépésről lépésre mindhárom képen azt bemutatni, hogy Munkácsy mit festett meg abból, amit a Bibliában olvasott Jézus szenvedéstörténetéről és általában a Krisztus-eseményről. Ezt adtam elő 1994. március 8-án Munkácsy Mihály születésének 150. évfordulójára rendezett országos konferencián Debrecenben. Kétségtelenül különös esemény volt, mert a trilógiáról bibliai és teológiai értelmezést még nem készítettek korábban. Sok előadás hangzott el akkor, többek között Végvári Lajosé és Sz. Kürti Kataliné is. A Déri Múzeum díszterme szinte tele volt. Valószínűleg kíváncsiak voltak, mit fog mondani egy teológus, midőn már annyian és annyiszor magyarázták ezeket a képeket. Mindenesetre ez az esemény sokak számára emlékezetes maradt és országos visszhangot váltott ki.

 

Nagyon jól emlékszem, hogy az előadásom után, amint feleségemmel álltunk az első széksor előtt, a már üres második széksorba odajőve és bennünket megszólítva Keresztesné Várhelyi Ilona kifejezte örömét és annyit mondott, hogy szerinte a ló lehet „arabs mén”, és a Krisztus Pilátus előtt című képen pedig a középen látható kis ablakon a Tábor hegyet lehet látni. Ezeket én érdekes dolgoknak tartottam, de a lovakhoz ennyire nem értek, a Tábor hegy pedig Jeruzsálemtől legalább 100 km-re van észak felé. Így a mondottakat nem ítéltem annyira lényegesnek az én részletes magyarázatom szempontjából, később sem említettem. Ezt követően Keresztesné Várhelyi Ilonával én a trilógiáról nem beszéltem, nem is hallottam és nem is tudtam róla, hogy őt ez egyáltalán foglalkoztatja. Majd 2005 vagy 2006 Húsvétja előtt kaptam a Déri Múzeumtól egy meghívót, melyben az állt, hogy Várhelyi Ilona fog előadást tartani a Munkácsy-képek „jelentésrétegeiről”. Erre a kifejezésre emlékszem. Elmentem, meghallgattam. Az előadásában ő sűrűn emlegette a nevemet. Utána odajött és közölte, hogy most már ő is foglalkozik a trilógiával. Én is kifejeztem örömömet, de javasoltam neki, hogy a Golgota képen a középen álló kék ruhás, létrás alakot ne nevezze hóhérnak, amint azt előadásában tette, mert az zsidó ember, Jézust pedig nem a zsidók, hanem a római katonák feszítették keresztre. Ezt elfogadva, később még azt mondta, hogy ő már írt a trilógiáról a Távlatokban, ahol hivatkozik is rám és ezt másolatban el fogja hozzám juttatni. Mivel nem érkezett tőle ilyen másolat, ezért később megkerestem az írását a könyvtárban. (Távlatok 2005/1.) Bevallom, igen csodálkoztam már akkor is, mert bizony ott már nem éppen korrekt módon hivatkozott rám, több helyen pedig egyáltalán nem hivatkozott írásaimra, sőt az „arab lovas” magyarázatát már egyenesen magának tulajdonítja, amint írja: „Ezt a rejtélyes alakot – véleményem szerint – sokáig félreértették a képet elemzők”. Ezt követően gyakorlatilag átveszi az én magyarázatomat és átfogalmazva leírja azt mint a saját meglátását. 2009-ben egy nagyon szép küllemű albumot jelentetett meg a Déri Múzeum Lakner Lajos igazgató köszöntőjével, valamint Rácz Róbert megyei önkormányzati elnök előszavával. A szerző Várhelyi Ilona, a címe Bibliával Munkácsy Krisztus-trilógiája előtt. Ebben a könyvben a szerző lényegében a Távlatok 2005/1. számában leírtakat közli újból, többfelé lényeges bővítéssel. Itt még inkább ugyanúgy jár el, mint korábban: saját magának tulajdonítja a képek több lényeges részletének megfejtését, holott számos magyarázatot az én írásaimból vett át, előadva másféle megfogalmazásban. A most kézhez kapott és már említett, a Távlatok 2010/1. számában megjelent írásában pedig Várhelyi Ilona már csak a saját kiadványára hivatkozik, a Déri Múzeum albumára, s ezzel mint a trilógia szinte kizárólagos bibliai magyarázója adja elő mondandóját, mondván, hogy azokat „korábban senki nem vette észre”. Lévén szó a magyar jezsuiták országos lapjáról, itt szeretném fölhívni mind a szerző, mind pedig a kiadványok publikálóinak figyelmét arra, hogy igenis a Várhelyi Ilona által írtak leglényegesebb részeit korábban „észrevette valaki”! Sőt, publikálta is! Ez én voltam. Várhelyi Ilona ezeket hallgatta is és olvasta is. Ezért most egymás mellé tesszük az ő magyarázatát és a jóval korábbi saját magyarázataimat, melyek megjelentek a Debreceni Szemle 1994/1. számában, a Déri Múzeum 1994. évi évkönyvében (a bevezető nélkül), majd Hapák József Munkácsy-trilógia című albumában 1995-ben, több egyházi lapban, külföldön is, majd 2005-ben a Debreceni Református Hittudományi Egyetem és Déri Múzeum együttes kiadványában. Ez utóbbi angolul is megjelent 2007-ben.[4] Mindezeket 2004-ben az MTA DAB Értékek Akadémiája című TV-sorozat is közkinccsé tette az én előadásomban. A felsorolt tanulmányok lényegében ugyanazok, itt-ott kisebb finomításokkal. Ellenőrizhetőek. Csupán néhány elemet fogok kiragadni, mert Keresztesné Várhelyi Ilona nem teológus, és  igazságtalan, s így méltatlan dolog lenne vele teológiai vitát folytatni.

 

1. Legelőször említem Keresztesné Várhelyi Ilona által a Távlatok 2005/1. számában megjelentetett Munkácsy Krisztus-trilógiája című írását, annak is a bevezető részét. Ennek a 2. számú végjegyzetében – amikor először hivatkozik rám – ezt írja: „Az utóbbi években hasonló szándékkal és biblikus szemlélettel több értékes előadásában és tanulmányában elemezte a trilógiát Gaál Botond református teológiaprofesszor is. Baráti eszmecseréink meglátásait kölcsönösen felhasználjuk e művek elemzésében.” – Itt csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy a trilógiával kapcsolatban semmiféle baráti eszmecseréről én nem tudok. Ismétlem: nem is tudtam róla, hogy a szerző foglalkozik a trilógiával, pláne több mint 10 évvel az után, hogy én előadtam és megjelentettem a tanulmányomat. A „kölcsönösen felhasználjuk” kifejezést pedig úgy lehet érteni, mintha én valamit is átvettem volna Várhelyi Ilona gondolataiból. Ha ez így lett volna, akkor engem is kell hogy vádoljon a lelkiismeretem, mert nem hivatkoztam az ő „meglátásaira”. Tudomásom szerint Várhelyi Ilona nem is tudta, hogy engem Sz. Kürti Katalin felkért a képek bibliai és teológiai értelmezésére. A tanulmányomat teljesen magam készítettem. Várhelyi Ilonával én egy szót nem váltottam, vele nem volt semmilyen „kölcsönös eszmecserém” a trilógiáról. Engem tehát nem vádol a lelkiismeretem!

 

2. Ugyanebben a Távlatok-beli írásában – második és egyben utolsó rám történt hivatkozásakor – a szerző ezt közli a 74. oldalon 6-os számú hivatkozással ellátva: „Más összefüggések is feltárulnak, ha arra gondolunk, hogy a babiloni fogság után a főpapi ornátus fehér színű.” Itt a 6. számú hivatkozásnál végjegyzetként ez olvasható: „Kiv 28,39 (Gaál Botond utalása).”  – Ezt a szerző ráadásul el is tévesztette, mert bár én hivatkozom a 2Móz 28,39-re, azaz a Kiv 28,39-re, de ez nem a babiloni fogság utáni időre vonatkozik, hanem még Mózes korára, amint én is így említettem a tanulmányomban. A babiloni fogság utáni helyzetet Ezékiel könyve írja le (Ez 44,17), nem pedig Mózes könyve.[5] 700-800 év különbség van közöttük időben. A Déri Múzeum által 2009-ben megjelentetett album 41. oldalán a szerző ezt már igyekszik javítani, de nem sikerült tökéletesen, mert Mózes rendelkezése még mindig nincs benne a szövegében, miközben ő erre is hivatkozik. – A másik és komolyabb kifogásom az, hogy a mindkét említett műben szereplő „Gaál Botond utalása” kifejezés igencsak megtévesztő. Én nem csupán „utalok” a főpapi ruhára, hanem mindazt részletesen megmagyarázom, amit aztán a szerző átfogalmazva leír mint saját magyarázatát. Ezt írja: „Krisztus a jövendő javak főpapja, aki nem e világból való szentélybe lép be, és nem áldozati állatok, hanem a saját vérének áldozatát ajánlja fel Istennek, …” Ezt a gondolatot szintén az én írásomból emelte át a szerző. Én ezt írom: „Arról van tehát szó, hogy Jézus mint főpap szenved értünk, aki magát viszi be a szentélybe áldozatra.” De mindezt nem utalásszerűen tettem, hanem részletesen is leírtam már 1994-ben, melyet itt idézek:

„A negyedik időlemezen maga Jézus van csak. Szép fehér ruhájában méltóságteljesen áll a kép aranymetszési középpontjában, mint akiről sugárzik az ártatlanság, akiből világít a tisztaság, s akiről minden átok, amit a környezete ráhord, szinte lepereg. Ő a központ, akihez kötődik mindenki a képen. De még egy bibliaiskolás gyermek is észreveszi, és föl is teszi a kérdést, hogyan kerül ide Jézus szép fehér ruhában. Indokolt-e Munkácsy részéről ez a nagyfokú művészi szabadság, holott jól tudjuk, Jézus éppen olyan ruházatban járt, mint egy átlag palesztinai ember. Vajon miért ábrázolta így a festő Krisztust Pilátus előtt, amikor ilyen jelenet egyáltalán nem is volt. Munkácsy itt ragyogó teológusnak bizonyul – ha szabad használnunk ezt a kifejezést reá vonatkoztatva –, ugyanis egy különös dolgot visz föl ezzel a képre. Érti, hogy mi történik Jézussal. Nem csupán azért öltözteti fehér ruhába, mert a népies gondolkodás szerinti ártatlanságát akarja vele hangsúlyozni. Ennek sokkal komolyabb oka és magyarázata van. Jézus tulajdonképpen a Heródes negyedes fejedelemmel való találkozás után jött vissza Pilátushoz fehér ruhában. Amikor Pilátus megtudja a zsidóktól, hogy Jézus Galileában is „lázított”, kapva kap az alkalmon, és elküldi őt Heródes Antipashoz, Galilea tartomány fejedelméhez. Illetékességből. Ez a labilis idegzetű vezető ember végeztette ki Keresztelő Jánost, s most Jézustól valamilyen csoda bemutatását várja. Ezt Jézus nem teszi meg, sőt nem is válaszol neki. Ekkor gúnyból a Messiás-királynak abban a korban kijáró fehér öltözetet adat rá, és e parodisztikus jelmez révén küld üzenetet Pilátusnak, hogy ő sem vette komolyan a vádlottat. ’Ettől a naptól fogva barátok lettetek egymással Pilátus és Heródes.’ (Lk 23,12) Az ebbe a fehér ruhába öltöztetett Jézus aztán már nem jelenik meg így többé a vádló sokaság előtt. Tehát egy időben később bekövetkező esemény kerül korábbra. Miért? – Mert itt egy olyan érdekes dolog történik, amit sem Heródes, sem pedig Pilátus nem tud. A zsidóknál az áldozat bemutatásakor a főpap is fehér ruhában van (2Móz 28,39), ez lett ugyanis a rendelkezés a babiloni fogság után. (Ez 44,17) Arról van tehát itt szó, hogy Jézus, mint főpap szenved értünk, aki magát viszi be a szentélybe áldozatra. (Ez 44,16) Az emberi gonoszság és rosszakarat ellenére Jézus megkapja ezt a méltóságot is, s éppen a gúnyöltözete válik ékességévé. Munkácsy zseniálisan ráérez erre is.” (Gaál Botond: Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája és a Biblia. Debreceni Szemle, 1994/1. 54-55; Ugyanez olvasható az 1995-ben megjelent Hapák-albumban és sok más kiadványban, pl. Munkácsy Krisztusa, DRHE, 2005. 14-15.)

Ha bárki elolvassa az én magyarázatomat, pontosan láthatja, hogy Jézus miért viselt fehér ruhát. Tehát nem csak egy utalásról van szó. Ezt a magyarázatot más szövegkörítéssel a szerző tőlem vette át. Az összehasonlíthatóság és pontosság kedvéért idézem Várhelyi Ilona leírását is, melyet hivatkozás nélkül közöl:

„Jézus öltözete paradox módon a galileai negyedes fejedelem, a Keresztelőt lefejeztető Heródes Antipász üzenete Pilátusnak. A Heródes-epizód bevonásával Munkácsy elénk állítja az eseménytörténet előző mozzanatait is. Más összefüggések is feltárulnak, ha arra gondolunk, hogy a babiloni fogság után a főpapi ornátus fehér színű. Most, ezen a profán, sőt ’pogány’ helyszínen nem a hivatalban lévő zsidó főpap, Kajafás viseli a főpapi ruhát, hanem Jézus. Alighanem Munkácsy a ruha színével és Jézus sejtetett szavaival – ’Az én országom nem e világból való’ – azt a belső állásfoglalását kívánta érzékeltetni, amit a Zsidó levél az újszövetségi főpapság magasabbrendűségéről tanít: ’Krisztus a jövendő javak főpapja’, aki nem e világból való szentélybe lép be, és nem áldozati állatok, hanem saját vérének áldozatát ajánlja fel Istennek, hogy egyedülálló áldozatával eltörölje a bűnt, és ’üdvözítse azokat, akik rá várnak’. Heródes tehát szándékán és tudtán kívül az igazi és örök Főpapot öltöztette be, aki nem a jeruzsálemi templomban, hanem ’lélekben és igazságban’ mutatja be önmagát mint tökéletes áldozatot.” (Távlatok 2005/1. 71. oldal)

3. AKrisztus Pilátus előtt című festménnyel kapcsolatban többször említem, hogyan „filmezte egymásra” Munkácsy a különböző térben és időben lezajló eseményeket. Téri és idői síkokról beszélek. A szerző is említi az idősíkot: „… Munkácsy az idősíkok fókuszálásával azt teszi egyértelművé, hogy …” – Itt azt sem értem, hogyan lehet az idősíkokat fókuszálni. – A különböző helyen és időben végbemenő események kapcsán én többnyire téri és idői síkokról beszélek, illetve azok gondolati egymásra másolásáról, Várhelyi Ilona pedig jelentésréteget, montírozást, egymásra vetített eseménysort, sűrítő térábrázolást, sűrített időbeliséget és sűrített térbeliséget említ, más szavakkal kifejezve, illetve átfogalmazva ugyanazt, amit én egymásra filmezésnek, vagy egymásra másolásnak nevezek. (V.ö. Távlatok 2005/1. 74., 76.)

 

4. Szeretném ismét megjegyezni, hogy a Golgota című képen a középen álló kékruhás, létrát tartó férfi nem a hóhér, amint azt – a művészettörténeti elemzésekkel egybehangzóan –  Várhelyi Ilona mindkét említett írásában így nevezi.  Látszik a bekötött feje miatt, az Isten előtti alázat kifejezéseként, hogy zsidó emberről lehet szó, amint ezt is leírtam és 2006-ban már szóban is fölhívtam rá a szerző figyelmét. De az ő értelmezése szerint is ez a „hóhér” zsidó ember, mert ezt írja róla: „Dolga végeztével útnak indul a hóhér is, őt is megilleti az ünnepi vacsora és a másnapi nyugalom.” (Várhelyi Ilona: Bibliával Munkácsy Krisztus-trilógiája előtt. Déri Múzeum, 2009. 106.) Jézust viszont nem a zsidók feszítették keresztre, mert ahhoz nem is volt joguk. Én ezt pontosan leírtam 1994-ben:

 

„Eléggé központba került a kék ruhás, létrás, szerszámos férfi. Lenéző közönnyel tekint a síró asszonyokra, mintha ezt mondaná: miért kell ezt az elvetemültet annyira megsiratni. Arcán látszik, hogy neki ez már a sokadik eset. Nem ő a hóhér, hanem a bekötött fejéről láthatóan zsidó mesterember, aki a kivégzéshez szokta készíteni, ácsolni a kereszteket. – Valószínűleg a rómaiak ezt is a zsidókkal végeztették el bérmunkában. Jézust egyébként a római kivégző-osztag feszítette meg.” (Gaál Botond: Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája és a Biblia. Debreceni Szemle, 1994/1. 60.; Ugyanez olvasható az 1995-ben megjelent Hapák-albumban és sok más kiadványban, pl. Munkácsy Krisztusa, DRHE, 2005. 26.)

 

5. ATávlatok 2010/1. számában megjelent írásában Várhelyi Ilona arra akar rámutatni, hogy az Ecce homo képen a mostani restauráláskor „feltűnt” egy pej ló, melyen a római katona ül. Az írásból nem derül ki, hogy ennek a lónak mi köze van a Golgotán megfestett fehéres-szürkés lóhoz. A tanulmány címe ez: „Újabb bizonyíték Munkácsy ’arab lovasának’ jelentéséhez.” Arra gondolhat az olvasó, hogy tényleg valami bizonyítékról fog olvasni, amit én is örömmel vártam volna, de hamar kiderül, hogy erről szó sincs. A két lónak nincs köze egymáshoz, bármennyire is erőlteti a szerző:

„Amikor a restaurátorok a vastag, elöregedett lakkréteget eltávolították, eddig nem látott részletek tűntek (újra) elő a festményen. Több új arc és emberalak között láthatóvá váltak egy ló – korábban alig kivehető – körvonalai is.” (Távlatok 2010/1. 124.)

Azért nem értem ezt a mondatot, mert ez a ló a képen mindig is látható volt, nem most találták meg a restaurátorok. Az egyszerű fényképeken is jól látszik. De hogy mi köze az Ecce homo barna színű lovának a Golgota szürkés-fehér színű lovához, nem tudni. Nem tartom valószínűnek, hogy itt a ló fajtája fontos lenne, sőt inkább eltereli a figyelmet a lényegről. A szerző bizonnyal azt akarja mindenáron igazolni, hogy neki van egy „új felismerése” a Golgota lovas alakjával kapcsolatban, s ekkor elmondja ugyanazt, amit már több mint tíz évvel korábban elmondtam és publikáltam. Ő így adja elő saját „felismeréseként”:

„Az Ecce Homón most előtűnő részletek is csak a ló fejét, fülét, nyakát teszik jobban láthatóvá. Ennyi is elég ahhoz, hogy megállapítsuk, hogy ez a ló nem a Golgota arab lovasáé, színe nem deres, nem fehér, nem szürke, hanem sötét pej, vagyis barna. Ez a lovas valóban katona, tényleges szereplője az evangéliumi szenvedéstörténetnek, így a ló is reális. Nem így a Golgota lovasa! Ez az apró, lényegtelennek tűnő mozzanat alátámasztja azt a felismerésemet, hogy Munkácsy a Golgota ’arab lovasában’ nem egy reális alakot mutat be, hanem tudatosan alkalmazza a Jelenések könyvének fehérló-szimbólumát.” (Távlatok 2010/1. 124.)

6. Aszerző tehát itt is saját „felismerésemnek” (sic!) mondja, hogy az úgynevezett „arab lovas” lényegében a Jelenések könyvének szimbolikus alakja, a győztesen visszatérő Krisztus. A Távlatok 2010/1. számában pedig azt állítja, hogy ezt „korábban senki nem vette észre”:

„Szinte hihetetlen, hogy korábban senki nem vette észre sem ezt, de még azt sem, hogy az arab lovon ülő lovas arca a kereszten függő Krisztus arcának tükörképe. Hátraforduló tekintete a kép síkját átmetszve a keresztre tapad, hogy majd Jézus utolsó leheletének jeladására elinduljon.”

 A Déri Múzeum által kiadott albumban azt írja Várhelyi Ilona, hogy „ezt a rejtélyes alakot – véleményem szerint – máig félreértetik az elemzők.” (109. oldal) A következő oldalon ezt találjuk: „Úgy vélem, üzenete közvetítésére Munkácsy a Jelenések könyvéből választott egy szuggesztív képet: … (Jel 19,11)” A Távlatok 2005/1. számának 81. oldalán ez áll: „Ezt a rejtélyes alakot – véleményem szerint – máig félreértették az elemzők.” Eszerint az egyes szám első személyt használva saját „felismerésének” tekinti az „arab lovas” új értelmezését. Ezeket a bejelentéseket követően aztán – átfogalmazva az általam elmondottakat, leírtakat – a szerző a Jelenések könyve alapján elmondja, hogy a győztes Krisztusról van szó. Ezt viszont már 1994-ben is és később is részletesen leírtam, amint itt olvasható:

„Ha itt most befejeznénk mondanivalónkat, bizonyára többen észrevennék és kérdeznék, miért nem szóltunk éppen a Golgotának egy igen szembetűnő alakjáról, a híres és titokzatos ’Lovon ülő arab’-ról. Ha nem volna ott ez a fehér ruhás alak a kecses paripájával, a kép valahogy mintha félrebillenne. Így harmonikus kompozíciót alkot az egész, s a Krisztus keresztjéből kiinduló, térben és időben bővülő köreivel egy egységet képező és csodálatosan összeszerkesztett monumentális alkotás van előttünk. De mit keres a képen az arab férfi? Miért pont ő van annyira fölemelve, miért világít oly szembetűnően? Aztán, mit keres ott a Golgotha ’hegyén’ a ló? A zsidóknak – tudjuk – főként szamaruk volt. Éppen emiatt nem könnyű ezt megfejteni.

Munkácsy nagyon komoly tanulmányokat végezhetett a biblikum terén, mielőtt a kompozíciót megalkotta, megálmodta. Jogosan tette oda az ’arab lovast’, mert művészi szabadságával élve szerette volna a húsvéti örömhírről mindazokat a nagy érzéseket fölvinni a képre, amelyek hitében ott voltak. A régebbi korok festői is akarták ezt, s úgy oldották meg a dolgot, hogy glóriát és dicsfényt festettek bizonyos alakok feje fölé, Jézus fölé olykor még nagyobbat. Munkácsy azért nem festett glóriát és dicsfényt, mert sem a korához, sem a stílusához, sem pedig a biblicizmusához ez nem illett. Festett viszont ’arab lovast’.  Miért?

Mind az Ótestamentum, mind, pedig az Újtestamentum ismerte a lovak szerepét, hasznát. Ha Mózes könyveitől egészen a Jelenések könyvéig számba vesszük a lovakkal kapcsolatos megjegyzéseket, egyfajta kettősséget tapasztalunk. A lovak egyrészt az állam, vagy a király harci erejét, hatalmát jelentik, másrészt az idő előrehaladtával szimbolikus értelmet nyernek. Először csak azt jelzik, hogy Istennek mindenek felett hatalma van (2Móz 15,1-18), majd Jóel és Zakariás prófétáknál a messiási korszak beköszöntését. Ló és lovas mindig együtt jelenik meg, ezért ez, mint szimbólum vált fontossá Izrael fölfogásában is, mégpedig Isten végső győzelmének a kiábrázolására. (Jel 19,11; 19,21) Munkácsy ezt bizony tudhatta, mert az ő „arabja” az ő Krisztusára néz visszafelé. A lovon ülő férfi tehát szoros kapcsolatban van a kereszten szenvedő Krisztussal. A festő ezzel világosan kiábrázolja azt, hogy itt egy mindent átölelő, kozmikus jelentőségű esemény van kibontakozóban. Az fog bekövetkezni, amit ott még senki sem lát, és senki sem tud. Nem az ember kezében van ugyanis a mindenség, s benne az egész emberiség sorsa, hanem a mindenek fölött győztes Isten hatalmán és minden értelmet felülhaladó szeretetén nyugszik: ’Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta érte, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen’ (Jn 3,16) Nem a kereszté tehát az utolsó szó, hanem a halál fölött is győztes Krisztusé!

Bizonyára nem szaladunk előre a képzelet útján, ha feltételezzük, hogy Munkácsy olvasta és értette Krisztus majdani visszajöveteléről szóló próféciát a Jelenések könyvéből. Ismerjük a Golgothához készült vázlattanulmányát, amely zárójelben az „arab lóhátas” nevet kapta. Ezért neveztük mi is így. Ha jobban megnézzük ezt az alakot a nagy festményen, akkor ez nem látszik arab embernek. Sőt, arca sokkal inkább hasonlít Jézus arcához, s a győzelmet jelképező fehér lovon ül, a királynak kijáró fehér öltözetet viseli, lova pedig föl van ékesítve. A Bibliában így olvassuk: ’Íme a fehér ló, és aki rajta ül, annak neve Hű és Igaz, mert igazságosan ítél és harcol, szeme tűz lángja,…; és vérrel hintett ruhába volt öltözve. Ez a név adatott neki: Az Isten Igéje… Ruhájára és derekára az a név van írva: KIRÁLYOKNAK KIRÁLYA ÉS URAKNAK URA.’ (Jel 19,11-12-13, 16) Munkácsy Mihály így ábrázolta ki a halálon is győztes, feltámadott Krisztust: a húsvéti örömüzenetet!”  (V.ö. Gaál Botond: Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája és a Biblia. Debreceni Szemle, 1994/1. 62-64.; Ugyanez olvasható az 1995-ben megjelent Hapák-albumban és sok más kiadványban, pl. Munkácsy Krisztusa, DRHE, 2005. 229-31. Erről tanúskodik a 2004-es TV-felvétel is a DAB Értékek Akadémiája sorozatban.)

Ezért gondolom komolyan, hogy ezen a helyen – mind a Távlatokban, mind pedig a Déri Múzeum albumában – különösen is illett volna arra hivatkozni, hogy ezt már jóval korábban előadtam, publikáltam, nem pedig saját véleményként beállítani az „arab lovas” bibliai megfejtését. Mindezeket tömörebb változatban adtam elő 2004 márciusában az MTA DAB Értékek Akadémiája TV-sorozatban. A világhálón megtekinthető. A nevemre hivatkozás elmaradását még akkor is kifogásolom, ha a Déri Múzeum 2009-ben Várhelyi Ilona neve alatt kiadott Bibliával Munkácsy Krisztus-trilógiája előtt albumot esetleg nem tekinti tudományos igényű műnek. A szerző ugyanis első személyben magának tulajdonítja az „arab lovas” bibliai megfejtését, holott ez nem az ő „felismerése”, hanem több mint tíz évvel korábban az enyém volt. A későbbiekben ez sok félreértéshez vezethet a művészettörténeti munkák kapcsán. – Azt viszont nekem nem sikerült kiderítenem, hogy az „arab lovas” nevet, vagy a „lovon ülő arab” nevet ki, mikor és miért adta a képen látható jelenetnek. Várhelyi Ilona az írásaiban hivatkozás nélkül azt közli, hogy maga Munkácsy nevezte el így. Ezt elfogadom, ha pontosan megjelöli a hivatkozási helyet.

7. Itt megemlítek még két olyan mondatot, amelyet nem értettem Várhelyi Ilona leírásában, illetve átfogalmazásában. A Golgota magyarázatakor ezt mondja: „az arab lovon ülő lovas arca a kereszten függő Krisztus arcának tükörképe.” Ezt azért nem értem, mert a lovon ülő lovas arca semmiképpen nem tükörképe a kereszten szenvedő Krisztus arcának. Ez túlzás, tévedés. Én csak annyit mondtam, írtam, hogy „sokkal inkább hasonlít Jézus arcához”. Tükörképről nyilvánvalóan nem lehet szó. A másik gondom az, hogy én a lóhátas alak esetében úgy fogalmaztam, hogy „Krisztusra néz vissza”, máshol pedig úgy, hogy „a szemsugara a keresztre vetül”. Várhelyi Ilona ezt mondja: „Hátraforduló tekintete a kép síkját átmetszve a keresztre tapad, …” Ennek a mondatnak nem látom az értelmét, mert nem értem, hogy a képre festett alak tekintete hogyan metszheti át a kép síkját. Ez geometriai lehetetlenség!

8. Csak röviden szeretnék hozzászólni teológiai szempontból Várhelyi Ilona Munkácsy-tanulmányaihoz, különösen a Déri Múzeum által kiadott album magyarázatához. Kétségtelenül, sok bibliai idézettel gazdagította a trilógia értését, ugyanakkor ezek közül számosat csupán asszociációnak lehet tekinteni. Jó példa erre a sokat emlegetett Jézus-i fehér ruha. Ekkor ugyanis a szerző felsorolja, hol lehet még a Bibliában Jézust fehér ruhában találni, ezeknek azonban a képhez nincs közük. Megjegyezhetjük, hogy a korábbi észrevételével szemben itt már helyesen említi a Tábor hegyéhez köthető jelenetet, ahol Jézus tényleg fehér ruhában van. Ezt Márk evangéliuma 9. részében olvashatjuk. Más esetekben is sokszor asszociál a szerző. Teológiai tudományos szempontból azonban ez az album nehezen sorolható be valamelyik területre, vagy műfajba, inkább hitmélyítő, hitébresztő jellege domináns. Olykor belemélyed egyes részletek magyarázatába. Én is említem például a Consummatum est híres kifejezést, amelyet Munkácsy akart a nagy kép címéül választani. Ez rendben is van, tudjuk, hogy a Biblia latin fordításából való, János evangéliuma 19,30-ban olvashatjuk a Vulgataban. Tipikus asszociálás, amikor Várhelyi Ilona a Déri Múzeum által kiadott Bibliával Munkácsy Krisztus-trilógiája előtt című albumban 6-7 oldalon azt fejtegeti, hogy mi különbség van a protestánsok által adott „elvégeztetett” fordítás és a katolikusok által használt „beteljesedett” fordítás között. Végül eljut oda, hogy a „beteljesedett” szót tartja kifejezőbbnek. Tiszteletben tartom magán véleményét. Én azonban nem mernék belemenni egy ilyen fejtegetésbe kellő nyelvi tudás hiányában. Ugyanis először az eredeti görög szöveget kell megnézni, aztán a latin szó eredeti értelmét. Ha mindezt együtt látjuk, akkor szabad a fordításról véleményt mondanunk, mert a szakértők megróhatják az embert. Mindkét fordítás mellett sok érvet lehetne fölhozni. Maga Jézus is használja ugyanezt a consummo szót a Ján 17-ben, ahol viszont az elvégzés, a véghezvitel, befejezés, bevégzés, tökéletesítés, célhoz érés értelemmel bír. De ezt jelenti az eredeti görög szöveg tetelestai szava is. A consummo latin szót viszont a 2003-ban kiadott katolikus Neovulgata is érdekes módon így fordítja a Ján 17,4 versben: befejeztem! („Én megdicsőítettelek téged a földön, befejeztem a művet, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem.”) Tehát a katolikus fordítók is sokat bajlódtak ezzel a kifejezéssel. Ugyanazt a szót előbb a befejezés-sel fordítják, kicsit később a beteljesedés-sel. Ami pedig a dolog dogmatikumát illeti, Várhelyi Ilona „krisztológiai” magyarázata éppen a protestáns „elvégeztetett” fordítás mellett szól, ugyanis a protestáns teológia úgy értelmezi, hogy a kereszthalálban Isten maga „végzi el” a váltságmunkát az ember helyett, hogy aztán a feltámadásban az embert emelje föl. Ez lesz ugyanis a beteljesedés! Egyébként bárhogyan is fordítjuk a consummatum est kifejezést, valamennyi fordítás magyarázatra szorul. Ezért a trilógia kapcsán a bibliai nyelvekben nem kellően jártas embernek egy ilyen több oldalas szómagyarázatba nem szabad belemennie, érdemes azt a szakemberekre bízni. Azt gyanítom, Munkácsy ezen nem is igen törte a fejét.

9. Vannak még egyéb részletek is, amelyeket annak idején, 1994-ben fölvetettem a trilógiával kapcsolatos tanulmányomban, s ezeket Várhelyi Ilona is közli, nyilván más megfogalmazásban előadva. Például annak hangsúlyozása, hogy mind a négy evangélium szükséges a trilógia értéséhez, vagy a héber ANI HU kifejezést ő is átveszi, ugyanúgy említi Pilátussal kapcsolatban a „mi az igazság?” kérdést, vagy a keresztre feszítést mint büntetést, és még egyebeket is. Az ANI HU héber kifejezést én a megfelelő helyen használtam, illetve idéztem Stauffer-től a zsidó nagytanácsi kihallgatás eseményéhez kötve, Várhelyi Ilona pedig kétszer is említi Pilátus kérdésével kapcsolatban.[1] Ez tévedés, illetve tévesztés! Már csak azért is, mert Jézus és Pilátus között a beszélgetés valószínűleg görögül történt, s ebben az esetben az EGO EIMI görög kifejezést használtam volna: én vagyok! De Pilátus előtt ez nem hangzott el, csak a zsidó nagytanács előtt ANI HU héber formában.  Meglepő viszont számomra, hogy a képek szerkezetéről – amelyet én logikus rendben kifejtettem – Várhelyi Ilona nem szól, pedig az nagyon érdekes, mert így lehet érteni jobban a festő gondolatát, és természetesen a képeket is. Arról sem nagyon tesz említést, hogy a képen az egyes személyek „beszélnek”, Munkácsy szinte beszélteti őket. Ez ugyanis a kép logikájához hozzátartozik, mert egy hosszú eseménysor van előttünk: a szenvedéstörténet. A lovak fajtájával kapcsolatos megjegyzéseihez nem tudok hozzászólni, nem is tartom lényegesnek, de örültem volna annak, hogy ha a fajtasajátosságokkal kapcsolatos megállapításait Várhelyi Ilona alátámasztja egy lovakhoz értő szakember segítségével.

10. Az „arab lovas” jelenettel kapcsolatban a Jelenések könyvének 19. részéből pontosan idézem a bibliai szöveget a tanulmányom legvégén, amint ez a korábbi 6. pontunkban olvasható is. A Biblia a győztesen visszatérő Krisztus „vérrel hintett” ruhájáról beszél, ami a képen látható is. Ez a bibliai szimbolika egyik formája, amely a „Bárány vérét”, azaz Krisztus kereszthalálát és feltámadását jelenti, s ennek következményeként a hitvalló mártírok szenvedését és győzelmét ábrázolja ki. A Távlatok 2010/1. számának eme írás legelején idézett szövegéből láthatóan Várhelyi Ilona az általam idézett bibliai szöveget saját szavaival feloldva mondja el, s itt belecsúszik a szövegébe egy rosszértelmű kifejezés. Ő „vérrel szennyezett” ruhát említ, amely teljesen mást jelent, nagyon rosszat.[2]

11. Várhelyi Ilona a Déri Múzeum által kiadott Bibliával Munkácsy Krisztus-trilógiája előtt című albumában az „Üdv az Olvasónak!” beköszöntő rész utolsó gondolataként (15. oldal) ezt írja: „Ez a könyv az én személyes próbálkozásaim eredményét tartalmazza. Remélem, hogy elemzésem, megfejtési kísérletem és állásfoglalásom felbátorítja az olvasót arra, hogy saját útját járva eljusson a felfedezés öröméhez.” Az eddigiek alapján azt kell megállapítanom, hogy a képek „megfejtési kísérleteinek” leglényegesebb részein nem a szerző „személyes próbálkozásának eredményeit”, nem is a saját „megfejtési kísérleteit” találjuk, hanem hivatkozás nélkül, átfogalmazva e sorok írójának jóval korábban közzétett gondolatait, melyeket Várhelyi Ilona is jól ismert.

 

*    *     *     *     *

Ami az itt leírtakat illeti, annak őszintén örülök, hogy Várhelyi Ilona a bibliás hívő ember módján foglalkozik Munkácsy Krisztus-trilógiájával. Sőt, az általa említett baráti viszonyt is kész vagyok fenntartani, de arra kérem őt, találja meg a módját annak, hogy a magának tulajdonított, fent felsorolt „felismeréseit” helyesbítse a publikálás korrekt szabályai szerint. Ha pedig a jövőben a trilógiával kapcsolatos bármilyen írást közöl, különösen is a Déri Múzeum kiadásában, vagy a magyar jezsuiták rangos folyóiratában, a megfelelő helyeken ne a saját felismeréseként tüntesse föl azt, ami nem az, hanem szíveskedjék hivatkozni az általam korábban fölfedezett és közölt tényekre.

 

Gaál Botond

 

 

 

 

[1] V.ö. Várhelyi Ilona: Bibliával Munkácsy Krisztus-trilógiája előtt. Déri Múzeum, 2009. 44; 46.; valamint Távlatok 2005/1. 75.

 

[2] V.ö. Távlatok 2010/1. szám. 123.

 

bottom of page