top of page

Etnicitás, egyház és az európai unió

Gondolatok egy adott történelmi helyzetben

Gaál Botond

 

 

International Reformed Theological Institute Konferenciája

Princeton, NJ, USA., July 11-15, 2001

 

Európa népeinek kultúráját, társadalmi nézeteit, egymáshoz való viszonyát, valamint e kontinens nemzeteinek történelem és filozófia értelmezését, sőt általában véve még a tudományos gondolkodását is jelentősen befolyásolta a keresztyénség. Többnyire meghatározó szerepe volt Európa fejlődésében. Most úgy merül föl a kérdés, hogy az Európai Unió gondolata vajon mennyire keresztyén eredetű. Vagy csupán a társadalmi fejlődés eredménye volna, amelyet aztán érdemes megvizsgálnunk keresztyén nézőpontból? De még élesebben is föl lehet tenni a kérdést: a keresztyénség nézőpontjából helyeselnünk kell-e ezt az uniós folyamatot, vagy pedig elutasító magatartást kellene tanúsítanunk? Hagyjuk nyitva ezeket a kérdéseket és először vizsgáljuk meg, milyen szerepe van az egyháznak egy nép életében, majd pedig mutassunk rá arra is, hogy a keresztyénség egyetemes voltából mi következnék a népek közötti kapcsolatra vonatkozóan.

 

Több európai nép átlagemberének fölfogását figyelve, az tűnik föl, hogy a népek közötti kapcsolatok keresését, illetve saját népének a más népekhez való viszonyát tekintve két fő kategóriában gondolkodik. Az internacionalizmus és a nacionalizmus ez a két fogalom. Mindkettő politikai töltetű. A keresztyénség ökumenikus törekvése általában kevéssé ismert. Az internacionalista gondolkodású ember eleve számol a népek elkülönültségével, a megosztottságával, a részekre tagolódásával. Ezt a fogalmat szinte exkluzív értelemmel öltözteti fel, s a hangsúly a különbözőségeken van, ami elválasztja őket egymástól. Ilyen szemlélet volt a marxista internacionalizmus, amelynek alapján egyes népek szerették magukat másnak és különbnek tekinteni más európai népeknél, sőt a népek jövőjét is ebben az elkülönültségben és megosztottságban látták. Úgy gondolták, hogy kommunista eszméik magasabb rendűsége révén a társadalmi fejlődésnek egy bizonyos fokán eljutnak ahhoz a ponthoz, amelynél már minden nép követni fogja őket, s ebben a kommunista közösségben találják meg végső boldogságukat. Az Internacinálé nevű himnuszuk magyar fordításában azt énekelték, hogy „ez a harc lesz a végső, csak összefogni hát, és nemzetközivé lesz holnapra a világ!” Bizony, más vége lett a dolognak: összeomlottak! – A másik fogalom a nacionalizmus. Ez pedig azt az állapotot jelzi, amikor egy nép önmagát abszolutizálja, a saját nemzetét és faját teszi első értékhordozónak, s ezáltal saját népiségéhez mér minden értéket. Ez a szemlélet elvakultsághoz, valamilyen népi gőghöz, vagy éppen alaptalan gyűlölethez vezet, amelynek az eredménye mindig csőd. Ezt láttuk a 20. század másik típusú totalitárius rendszereinek, a második német birodalomnak és a hozzá kapcsolódó politikai csoportosulásoknak az ideológiájában. – Itt azonban máris észre kell vennünk azt a tényt, hogy a tisztán internacionalista és nacionalista gondolkodás kölcsönösen feltételezik egymást. Az olyan népek, amelyeknek gyermekei már az anyatejjel szívják magukba a nacionalizmust, azok kiabálják a legharsányabban az internacionalizmus jelszavait. Ez fordítva is így van. Hozzánk, magyarokhoz, legközelebbi példa most erre Románia. A románok többsége egyrészt végtelenül és önzően nacionalista, s más javainak lefoglalása, vagy elorozása révén akar előbbre jutni, ugyanakkor pedig kifelé azt hangoztatják, hogy ők mindenáron az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni. Egy tudathasadásos állapotban élő népnek tűnik, amely mindig oda húzódik, ahol a legtöbbet nyeri érdem nélkül. Többnyire az egyházi embereik szellemisége is ezt tükrözi. Sajnos, a román nacionalizmus egyik melegágya az ortodox egyház. Ennek a helyzetnek a fordítottja az, amikor az internacionalizmus győzelmét oltják bele az emberekbe, s azok nem veszik észre, mennyire magukra maradtak az ideológiájukkal, amely meglehetősen komoly anyagi és szellemi  nyomorba, s ezzel együtt létbizonytalanságba sodorta őket. Ennek nyilvánvaló jegyeit most az orosz és ukrán népen lehet leginkább fölfedezni. A románok azért szigetelődtek el és maradtak magukra, mert nacionalisták, az oroszok és ukránok pedig azért, mert nagyon internacionalisták akartak lenni. Nálunk Magyarországon ez a probléma nem merült fel és manapság sem merül fel ilyen élesen, sőt egyre többen fordulnak el az exkluzív internacionalizmus és konok nacionalizmus eszméitől, de a friss történelmi emlékezet miatt nálunk sincs minden rendben. Sok még ezen a téren a tennivaló. Még nem tanultuk meg elfelejteni mindazt, ami visszahúzó erő, és csak arra emlékezni, ami ténylegesen is alakítja jövőnket és valódi értékként kínálható föl más népek számára is.

 

Az Európai Unió mintegy fél évszázados története során elsősorban a gazdasági együttműködésre tette a hangsúlyt. Ennek sikeres megvalósítása azt eredményezte, hogy megindulhatott a szellemi természetű értékek terén is az integráció. Gondolhatunk itt a jogi rendszerek, az intézményhálózatok, az oktatás, az egyetemek, a tudományos kutatás harmonizációjára. Az EU ugyanis nem csupán gazdasági ügy, mint ahogyan azt a románok és oroszok gondolták. Egy sor olyan szellemi tényező magas szintű meglétére is szükség van, amelyre el kell jutnia a belépőknek. Például az erkölcsi gondolkodásmód és magatartás az egyéni életben, a tulajdonhoz való viszonyban, a nemzetiségek megbecsülésében, a más népek gyűlöletével való felhagyásban, a környezetvédelemben, az anyagi javak munka nélküli harácsolásában, a munka tisztességében, stb. Még nagyobb gondot jelentenek ezek a tényezők ott, ahol maguk az ország vezetői sem mentesek e negatív szemlélettől. Ezért van az, hogy minél keletebbre megyünk Európában, annál nagyobb a korrupció. Az ilyen országok, népek, nemzetek nyilvánvalóan nem számíthatnak a befogadó országok jóindulatára. Nagy csodálkozást, sőt megdöbbenést váltott ki 1997-ben, amikor Clinton elnök bejelentette, hogy csak három ország csatlakozhat a NATO-hoz: Lengyelország, Csehország és Magyarország. A még nagyobb gondot most már az jelenti, hogy ebből a jelből csak nagyon kevesen tanultak és egyes országok továbbra is érdem nélkül akarnak bekerülni az Európai Unióba. Még szomorúbb észrevételünk az, hogy néhány ország úgy gondolja: a gazdasági rendszerének átalakításával elintéződik minden, s nyitva áll az út az Európai Unióba történő belépéshez anélkül, hogy az említett lelki-szellemi-erkölcsi állapotokon egy kicsit is változtatnának.

 

Mármost mi köze mindezekhez a keresztyénségnek? Mi lenne a szerepe az Európai Unióban és az Európai Unióba való belépésben az egyházaknak? Mit tehet az egyház egy nép szemléletének megváltoztatásáért? Miért és hogyan kellene mindehhez hozzájárulnia? Ezt próbáljuk meg következetesen végiggondolni.

 

Az egyház egy olyan képződménye az európai társadalmaknak, amelyhez nem lehet hasonlítani semmilyen más szervezetet. Eredete az ószövetségi időkre megy vissza. Kapcsolatban van Isten teremtési rendjeivel. Már a prehistorikus korszakra is az jellemző, hogy Isten az emberiséget népekké differenciálja és népekben integrálja. A teremtési rendet pedig úgy érvényesíti, hogy kiválaszt magának egy népet a sok nép közül, s ezzel beleépíti a történelembe a megváltás rendjét. Izráel népe képviseli ezt, ezért és csak ezért lett választott néppé. A megváltás rendjét azért kell hangsúlyoznunk, mert éppen Izráel népe életében válik nyilvánvalóvá Isten szeretete a teremtett világhoz, azaz, hogy mindegyik más népnek van mihez és kihez igazodnia, viszonyulnia.(2Móz 19,5) A Sinai hegyen kötött szövetség Izráellel történik, de valamennyi népnek szól, akik engednek az Úr hívásának. Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak is elhangzik az ígéret, hogy „áldást nyer benned és utódaidban a földnek minden népe”.(Gen 22,18; 26,4; 28,14) Mózesnek pedig ezt mondja az Úr: „Mert enyém az egész föld!”(2Móz 19,5)  A keresztyénség vallja, hogy Isten minden munkája már Izráel életében is kegyelemből történt azért, hogy majdan a Jézus Krisztusban még inkább kiteljesedjék az Ő üdvterve. Az Újszövetség mutatja aztán be azt a folyamatot, hogyan lesz a „testi Izráelből” Krisztus váltságmunkája révén „lelki Izráel”. Ez az egyház. Az egyház révén még inkább kiszélesedik Isten váltság-rendje. Az evangélium terjed az egész világon, s a népek életében megjelenik az egyház. Viszi magával mindazt, amit Isten ajándékozott a népeknek. Más szavakkal kifejezve, Isten minden népből elhív magának egy „lelki népet”, hogy az egész népnek legyen mihez és kihez igazodnia. Ez a „lelki nép” képviseli mindenütt Isten megtartó szeretetét, s így az egyház olyan funkciót kap, amelynek révén isteni értékeket közvetít és isteni rendet képvisel abból a célból, hogy annak a népnek legyen boldog jövője. Európa népeit ez a keresztyén szellemiség alakította, s minthogy magukba építették a keresztyén értékeket, igenis van értelme megvizsgálni azt, milyen keresztyén gondolatok érvényesülnek e kontinens életében. Másképpen: milyen keresztyén elvek tartják össze és vonják egy közösségbe az európai népeket?

 

A nép rendjéről Ézsaiás próféta azt tanítja, hogy „minden test csak fű, és minden szépsége, mint a mezei virágé. Elszárad a fű, elhervad a virág, ha ráfúj az Úr szele. – Bizony csak fű a nép! Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk beszéde örökre megmarad.”(Ézs 40,6-8) Az Újszövetség pedig nagyon határozottan eltörli még a határokat is a népek között: „Ti, akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra. Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban. Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok, és ígéret szerint örökösök.”(Gal 3,27-29)  A népek rendje tehát egy meglehetősen esetleges, történeti rend, azaz a népiség nem örökkévaló, hanem igenis idői lét. Isten „határozza meg a népek eleve elrendelt idejét és lakóhelyük határait!”(ApCsel 17,26b) A keresztyénség továbbá egyértelműen azt az álláspontot képviseli mindenütt az egész világon, hogy az elválasztó határok Krisztusban megszűntek. Nincs tehát örökre biztosított léte egyetlen nemzetnek sem, akármennyire is igyekszik kialakítani a saját, önző érdekekre épülő nemzet-államát. Másképpen ezt a gondolatot úgy lehetne mai nyelven értelmezni, hogy végre az európai népek, amelyek tényleg európai keresztyén kultúrán növekedtek föl, a földrajzi határokat nem tekinthetik törésvonalnak. Sem a szeretetre épülő keresztyén magatartás, sem a tudomány, sem a kultúra, sem pedig az erkölcs nem ismernek elválasztó határokat. Nyilvánvalóan tudjuk, hogy korunkban már nem beszélhetünk keresztyén népekről, ahogyan azt egykor Nagy Konstantinus gondolta. A keresztyén örökség azonban létezik szinte valamennyi európai nép életében. Az egyház is jelen van mindenütt, hol erőteljesebben, hol pedig halványabban érezteti hatását. De az a nép, amelyik ráadásul keresztyénnek mondja magát és nem a krisztusi magatartást követi, az saját maga fölött mondja ki az ítéletet. Egészen konkrétan, az ilyen népet nem szívesen fogadja be az Európai Unió. Legalább is addig, amíg keresztyénségét felül nem vizsgálja és nemzedékeken át ki nem irtja maga köréből a romlottságot. Ebben kellene elöl járnia mindenütt az egyháznak. Az egyház nem teheti meg azt, hogy előbbre helyezi a nemzeti értékeket a keresztyén értékeknél, mert ő akkor és ott azonnal megszűnik egyház lenni. Az ilyen nép, illetve az egyház által ily módon félrevezetett nép nem mondhatja magáról, hogy ő Ábrahámnak ígéret szerinti örököse, mert igazából „nem öltötte föl magára Krisztust”.(Gal 3,27) Ez vonatkozik mind a magyarországi keresztyénségre, mind a befogadó nyugati keresztyénségre, mind pedig a kelet-európai népek keresztyén egyházaira is. A kelet-európai keresztyénség éppen azzal hozza magára az átkot, hogy nem látja a nyugati biblikus keresztyénségnek ezt a szellemiségét, s nem veszi észre ennek a szellemiségnek a nyugat-kelet irányú mozgását. Ezek a népek – politikai és egyházi vezetőik egyaránt – szüntelenül azt hangoztatják, hogy ők Európába szándékoznak menni, s ezért komoly erőfeszítéseket tesznek a gazdaságuk szerkezetének átalakításában. Ez azonban nem elegendő. Észre kellene venniük, hogy tulajdonképpen akaratukon kívül belekerültek egy olyan nagy történelmi mozgásba, amelynek szellemi rugói a keresztyén gondolkodásból származnak és számukra nem az többé a kérdés, hogy ők miként juthatnak el Európába. Igazából Európa megy keletre, a keresztyén örökséggel bíró Európa közelít feléjük minden értékével, és ezt kellene észrevenniük, ennek az elvárásnak kellene eleget tenniük. Sajnos, ők úgy képzelik el az európai népek közösségében való létet, hogy annak lefölözik hasznait és ugyanakkor ők élik majd a maguk nemzet-állami létüket az eddigi, tévesen értelmezett erkölcsi normáik szerint. Ezt a skizofrén magatartást az egyháznak bátran föl kellene tárnia és kivezetni a népet ebből a zsákutcából.

 

Minden népnek vannak saját hagyományai, szokásai, kultúrája, örökölt normái, amelyek szerint megszervezi nemzeti vagy állami létét. A profán értékekre gondolunk. Ha egy nép ezt az örökségét abszolút rangra emeli és mindent ehhez viszonyít, vagy mindenben eszerint cselekszik, akkor még a társadalmi fejlődésnek csak egy alacsonyabb szintjén van. Ez csupán még az ösztönös autonómia szintje, mely ellen még nem is szólhatnánk semmit. Ha azonban egy nép keresztyénnek is mondja magát, azaz számol a heteronómiával is, ugyanakkor azonban a keresztyénségébe belekeveri a népiségének törvényeit, akkor már baj van. Még nagyobb baj az, ha a keresztyénsége fölé helyezi a népiségéből származó gondolkodásmódját. Ilyen példát mostanában nemcsak a románoknál láttunk, hanem a szerbeknél is és a szlovákoknál is. Például az igen nagy számban lévő nacionalista románok azt szeretnék, ha az Erdélyben élő több mint két millió magyarság föladná identitását, s helyette lassú folyamatban asszimilálódna, s végül románnak vallaná magát. De van ennél durvább megnyilatkozásuk is. A Nagy-Románia Párt ugyanis térképen hirdeti mindenütt Romániában, hogy célja a mai Magyarországból elfoglalni az egész Tiszántúlt, amelynek lakossága 99%-ban magyar, s többségében református, aztán jelentős számban római katolikus és kisebb mértékben lutheránus és görög katolikus. Ezt a román Pártot az sem érdekli, hogy az Erdélyben élő magyarság, legyenek azok katolikusok, evangélikusok, unitáriusok, baptisták, vagy reformátusok mind a nyugati keresztyénség kultúráján nevelkedtek, s ezzel szemben ők a keleti keresztyénség gondolatvilágát képviselik. Ezért nem akarják megengedni az erdélyi magyarságnak, hogy saját egyetemet alapítson, amelynek a hallgatói anyanyelvükön, azaz magyarul tanulhassanak. Szándékuk lényege az, hogy be kell olvasztani mindenkit a román nemzetbe, s ebből egy homogén nemzetet létrehozni.

 

Ez egy olyan tipikus példa, amely teljes mértékben idegen a keresztyén gondolkodástól. Jézus Krisztus ugyanis a népiségünk törvényeit is félretette, s adta helyette a szeretet szabadságára épülő törvényt. Ez mentes minden önkénytől, erőszaktól, faji előítélettől, faji gőgtől, a kisebbségek megalázásától, vagy erőszakos elnyomásuktól. Ez a gyökeresen új szeretet-parancsolat nem valami kódex, amely a népiségből adódó szabályok helyébe lépne, hanem ez valójában az evangélium szabadságának megélése. Ez a krisztusi norma korántsem a népiség törvényeivel egy szinten lévő szabályozás, hanem annak fölötte van. A keresztyén normák nem a népiség tapasztalatának induktív következményei, sőt nem is az ész deduktív munkájának teljesítménye, hanem valami egészen más, amit az emberi értelem korábban el sem tudott képzelni. Fölötte van az emberi értelemnek. Olyannyira más, hogy pontosan a keresztyén gondolkodás felől ítélhető meg a népiség normáinak érvényessége, de fordítva sohasem. Ezért annak a népnek, amely nem szereti, sőt olykor gyűlöli a körében élő kisebbségeket, nincs köze a keresztyén gondolkodáshoz. Ha pedig az egyház is táplálja egy népben a népiség törvényére épülő abszolút jellegű gondolkodást, az az egyház már nem egyház.

 

Mindez azért van így, mert a pusztán népiségre épülő rend az emberi értelem következménye és a történelmi tapasztalatok alapján jön létre. Ezért nem is fogad el más szempontú megítélést. Csakis az értelem lehet a mértéke. Kizárólagos autonóm gondolkodás! Ez a gyökere és tápláló forrása mind a nacionalizmusnak, mind pedig az internacionalizmusnak. Hiányzik belőle a heteronómiát figyelembe vevő szemlélet alázata, illetve annak helyes értelmezése. Hiányzanak belőle az alapvető keresztyén szellemiség normái. Ha pedig ez így van, illetve egy nép ilyen állapotba került, akkor szemlélete, gondolkodása zárt rendszert alkot. És éppen ebben különbözik a keresztyénség gondolkodásától, annak a szeretet szabadságára épülő nyitottságától. De pontosan ez volna az, amit a keresztyén Európa nyugati népei kínálnak. Akárhogyan is néz ki Nyugat-Európa keresztyénsége, akármennyire is erőtlennek tartjuk őket, bármennyire is magas a szekularizáció aránya kontinensünk népei körében, mégis az egyetlen szellemi tényező, lelki erő, amely leginkább összetartja ezeket a népeket, illetve meghatározza gondolkodásukat: a keresztyénség. Azért, mert az evangélium szelleme beleivódott az életükbe, áthatotta történelmüket és meghatározta fejlődésüket. A keresztyénség a maga látható és láthatatlan erejével ott van az európai közgondolkodás háttérében.

 

Jelenleg az Európai Unió, amely már valóságosan is létezik, még nem nyerte el végső szervezeti formáját. Folyamatosan alakul. A politikusok két elképzelésen vitatkoznak. A franciák az Európai Uniót nemzetállamok föderációs közösségének gondolják, a németek pedig egyfajta föderációs államnak. Mindkét elképzelés a nyitottságra épül, más népek befogadására. Mégpedig úgy, hogy a nemzeti értékek nem veszítik el jelentőségüket, ugyanakkor valamennyi csatlakozó nép gazdagodhat más népek értékei által. Nem úgy, hogy mások fognak helyettük dolgozni, hanem úgy, hogy az identitásukat átmenthetik, őrizhetik, de a munkában, a közerkölcsben, a más népekkel való viszonyukban, a közgondolkodásban, a tulajdonhoz való viszonyukban, az emberi élet értékeinek megbecsülésében, az egészség megőrzésében, a környezet védelmében új identitást nyernek, illetve ezt az új identitásukat készséggel elfogadják, s ezzel másokat meggazdagítanak. Mármost ebben a népeket pozitívan formáló folyamatban van kitüntetett szerepe az egyháznak. Az egyház létének mint „lelki Izráelnek” az értelme itt mutatkozik meg, mert mint Krisztus gyülekezete a küldetését abban nyeri el, hogy bizonyságot tesz a világ előtt, kihez lehet és szabad igazodnia. Így lesz a teremtési rend alapja Jézus Krisztus és ha ez által a nép megmarad Isten szövetségi hűségében, akkor bizonyos lehet a boldogabb jövője felől is. Az egyház tehát nem önmagáért igazodik Isten kijelentéséhez, hanem a világért, azaz a reá bízott népért, nemzetért. Ha pedig az egyház a Jézus Krisztusban új identitást nyert emberek gyülekezete, akkor tagjai a szeretet végtelen nyitottságával viszonyulnak a másik emberhez. Az ilyen nép körében e bizonyságtétel által válik valósággá Jézus imádsága, amit a tanítványairól mondott: „És megismertettem velük a Te nevedet …, hogy az a szeretet legyen bennük, amellyel engem szerettél, és én is őbennük legyek!”(Ján 17,26)

 

A katolikus egyház a maga átfogó szervezetével lényegében már megvalósított egyfajta „egyházi föderációt”, nemcsak Európában, hanem az egész a világon. Csupán az a kérdés számára, hogyan illeszkedik ez a föderációs gondolat a politikai elképzelésekhez. A magyarországi református egyház számára sem jelent elvi gondot az Európai Unióhoz való csatlakozás. Viszont sürgősen meg kell oldania, hogy belső misszióval elérjen egy olyan gyülekezeti életminőséget, amelynek eredménye kapcsán az egyház nem szorul rá az állam majdnem totális anyagi támogatására, hanem függetlenül, szabadon szolgálhatja azt a népet, amelynek hirdeti a Krisztusról szóló evangéliumot. Így fog majd valóra válni az egész nép életében Isten igéjének igazsága: „Az Úrnak félelme az élet forrása!”(Péld 14,27)

 

bottom of page