top of page

Az európai szintű tudományművelés debreceni múltja

Professzori Klub nyitó előadása 2012.11.07-én

Gaál Botond

 

 

Tisztelt Elnök Professzor Asszony!

Hölgyeim és Uraim!

 

Hogy egy városban a tudományművelés európai szintű-e, arról legtöbb esetben az egyeteme tanúskodik. Ezt az európai múltat Debrecenben nyilvánvalóan a Református Kollégiumban kell és lehet keresnünk. Bár a Kollégium nem volt hivatalosan egyetem, de az oktatói, illetve tudományművelői munkájának színvonala nagyon sokszor európai szintű volt. Ami az európaiságot illeti, két dolgot szoktam nagyon hangsúlyozni, s ez a kettő szorosan összefügg.

 

A Debreceni Kollégium falai között komolyan művelték a MAGYAR NYELVET, és megkövetelték a LATIN NYELVET is. Ezt tudatosan tették. Ennek a kettősen egy törekvésnek hallatlanul fontos szerepe volt az akkori nemzeti kultúrában és a tehetséggondozásban:

 

Magyar nyelven olvasták a Bibliát és magyarul prédikáltak a lelkészek, magyarul énekelhették a zsoltárokat, a teljes magyar nyelvű Bibliát a nép kezébe adták, így azt kell mondanunk, hogy a mi ősi iskoláinkban Károlyi Gáspár és Szenci Molnár Albert nyelvezete volt a teremtő magyar gondolatok forrása. Sőt, a matematikát is és a botanikát is magyarul tanították. Ahol pedig a nyelvet művelik, ott irodalom támad. Ezért adtak a református kollégiumok, különösen is a debreceni iskola oly sok írót és költőt a nemzetnek. (Ha felsoroljuk őket, látjuk, hogy nincs még egy másik ehhez fogható magyar iskola.)

 

De híresek voltak a debreceni diákok arról is, hogy a latin nyelvet kitűnően megtanulták, még verselniük is kellett latinul, és amikor a nyugati egyetemekre mentek tanulni, szinte minden tudományterületen hamar elsajátították a korabeli modern ismereteket. A természettudományokat ezáltal tudták átemelni a nyugati népek egyetemeiről a magyar kultúrába. A latin nyelv kiváló eszköz volt ehhez.

 

Összefoglalva ennek a két tényezőnek a jelentőségét: a fiatalokat a magyar nyelv a nemzetükhöz kötötte, a latin pedig Európához. Ezt kell becsülnünk minden törekvésükben. A magyarságot ugyanis egy erkölcsiségében is magasabb szinten álló, művelt, szabad, európai nemzetté akarták formálni. Ezért volt életbe vágóan fontos számukra a külföldjárás, a peregrináció. Ismerjük a történetet. Hazánkban Nagy Lajos király és Mátyás király korában működött rövid ideig egyetem-jellegű intézmény, de az első hivatalosan is megalapított magyarországi egyetem a Nagyszombati Katolikus Egyetem volt, 1635-től. Ekkor Németországban már 11, Hollandiában pedig 4 egyetem működött. Úgy száz évvel korábban jöttek létre a nagy református kollégiumok, köztük a debreceni is, s ezek igyekeztek pótolni az egyetem hiányát. Ezt éppen a peregrinációval oldották meg. A legtehetségesebbeket százával küldték a nyugati egyetemekre. A protestánsok a későbbi századokban is a protestáns egyetemi központokat keresték, egyetemeiket látogatták. A 16., 17. és 18. században szinte valamennyien (95-97%) hazatértek, és idehaza kamatoztatták és szórták gazdagon a szellemi kincseiket. Ezek képezték az akkori értelmiségi réteget, némelyek pedig kimagasló teljesítményükkel hatással voltak szinte az egész ország tudományos életére. A nagy kollégiumok professzorai is ezek közül kerültek ki. Ami tehát a debreceni tudományos életet illeti, a kérdés röviden ez: itt volt-e Európa? Igen, itt volt. Hogy milyen szinten volt itt, arra szép példákat szeretnék fölhozni. Csupán azokat említem meg, akik valamilyen módon kapcsolódnak a mai előadásokhoz, úgyszólván ezeknek történeti előzményéül szolgálnak.

 

Ha Országh Lászlóra gondolunk, rögtön eszünkbe juthat, hogy egyetemünk előtt álló négy reformátor szoboralakja között ott van Komáromi Csipkés György, aki magyar földön az első angol nyelvkönyvet készítette Spicilegium Anglicum címmel és ezt Debrecenben adták ki 1664-ben.

 

Hankiss János kapcsán eszünkbe juthat, hogy a díszudvar panteonjában ott szerepel egy korábbi nyelvész-Próteusz, a híres Lugossy József, a lelkész, könyvtáros, szabadságharcos bujdosó professzor, legfőképpen pedig nyelvész tanár, aki a német és francia nyelveken kívül a héber, arab, perzsa és a tibeti nyelvet is megtanulta. Ő írta az első magyar nyelvű arab nyelvtant (1840-41), írt még az ősmagyarok csillagászati ismereteiről és szanszkrit nyelvet is tanított 1877-től. 1841-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1858-tól rendes tagja. (Az 1848-49-es Szabadságharcban való részvétele miatt kényszerült bujdosásra saját hazájában, mintha Kölcseynek a „múltba néző jövendölése” teljesedett volna be az akadémikus Lugossy esetében: Bújt az üldözött s felé kard nyúlt barlangjában, Szerte nézett s nem lelé honját a hazában!) — Ami pedig Hankiss János zenetörténeti jelentőségét illeti, annak is van múltja Debrecenben, hiszen Maróthi neve a zenepedagógiában is számon tartott egyéniség. Megpróbálta helyére tenni az egyházi éneklést, amely sokkal nehezebben indult, mint gondolnánk. Amikor Méliuszék bevezették a gyülekezeti éneklést, azt tapasztalták, hogy a férfiak nem szívesen énekelnek, s ezért meg is rótta őket azzal, hogy „a feleségöktől való szégyenletökben” nem elég buzgón énekelnek. Ma már ez másképpen van.

 

Szabó Istvántörténész-professzorunk következik a sorban. Nem kell másra gondolnunk, minthogy a panteon első neve, Debreceni Ember Pál is egy kiváló történésze volt a 17. századnak. A történetírásban még nagyobb név Budai Ézsaiás, aki többféle tárgyat tanított, de inkább a reformkor felé mutató széleskörű történetírói munkássága révén kapta Göttingenben a díszdoktori címet 1817-ben, majd az MTA 1831-ben levelező tagjává választotta.

 

Barta János neve mellé is tudunk tenni neves elődöt a panteonból, Imre Sándort. Őt már akadémikusként hívták meg a debreceni kollégiumba 1859-ben a magyar irodalom tanszékre, s itt működött 1873-ig, amikor is elfogadta az új Kolozsvári Egyetem irodalomtörténeti tanszékének professzorságát. A debreceni évek alatt a Kollégium irodalomtörténeti oktatását országos szintre emelte. Ő volt a debreceni Gyulai Pál, aki határozott reformokat valósított meg, olyannyira, hogy az 1865-ben kiadott Magyar Irodalomtörténete és annak rövidebb változata lett az ország keleti felében, az Alföldön és Erdélyben egyaránt a tankönyv. Ő is a népi-nemzeti vonalat képviselte, s Debrecenben neki köszönhető a magyar nyelv és irodalom oktatásának megalapozása tudományos igénnyel. (Imre Sándor dédunokájától fogunk előadást hallani Barta Jánosról)

 

Gunda Béla professzornak is van tudós elődje a panteonban. Csűry Bálint munkásságának is vannak néprajzi vonatkozásai és a debreceni Magyar Népnyelvkutató Intézetet is ő hozta létre. De még inkább jelentős Pápay József alakja, aki a nyelvészeti kutatásai során, főként a csuvasok és az osztyákok földjéről nagyon komoly néprajzi gyűjteményt hozott haza.

 

Varga Ottó és Rapcsák András professzorok képviselik itt a matematikát. Rapcsák professzor úr a kedves tanáraim közé tartozott. Őket is a híres debreceni matematikusok sorában kell elképzelnünk. Elég Maróthi Györgyre, Hatvani Istvánra és Kerekes Ferencre gondolnunk a panteonban. Hatvani már ismerte Newton, Leibniz és Euler matematikai munkásságát. De az első differenciál- és integrálszámításra vonatkozó felsőoktatási jegyzetet, „egyetemi tankönyvet” Kerekes Ferenc írta magyar nyelven 1837-ben. Ezt a címet adta neki: Elmélkedés a fellengős matézis igaz sarkallatairól. Amikor a lipcsei Jablonowski Társulat 1834-ben pályázatot hirdetett a komplex számok és a geometriai szerkesztések közötti kapcsolat tisztázására, a két Bolyai előtt Kerekes dolgozatát értékelték többre. A helyzetképhez hozzátartozik, hogy a meghirdetett pályázatra csak az említett három kiváló akkori magyar matematikusunk küldött be értekezést, más európai tudós nem szólt hozzá a nehéz témához. — De itt érdemes megemlíteni Bognár Rezső kémikus professzor két elődjét. Hatvani István a Nagyvárad környéki gyógyvizek kémiai hatását vizsgálta, majd pedig a tudós szarvasi evangélikus lelkész, Tessedik Sámuel jött hozzá talajkémiát tanulni, hogy meghonosíthassa az Alföldön az akácfát. Kerekes Ferenc pedig korának Európa-szerte híres kémikusa volt, a Szentpétervári Egyetem őt hívta meg professzorául a német nyelvű könyve alapján, amelyet a kémiai elemek elméletéről írt. Ő is inkább hazajött.

 

Ami a debreceni fizikát illeti, tényleg komoly múltja van. Szalay Sándorra gondolva, aki nekem professzorom volt, a panteonban ismét említhetjük Hatvani István nevét, akit a magyar kísérleti fizika atyjának szoktak nevezni. A fizikának akkor lehetséges minden diszciplínáját tanította, de talán jelentősebb ő abból szempontból, hogy magának a fizikának mint tudományterületnek a művelését elvi alapokon is vizsgálta. A 18. század közepe táján Európában először ő tette félre a Christian Wolff-féle logikai-deduktív tudományművelési módszert és bevezette helyette a tapasztalás-kísérletezés-következtetés newtoni elveket. Még Németország „matematikai fejedelme”, Euler sem mert ujjat húzni Európa „filozófiai pápájával”, Christian Wolff-al. Hatvani kiállt a gravitáció valósága mellett is, amit az akkori Európában még nehezen tudtak elfogadni, mert Descartes tagadta a létét. Az ő filozófiája ilyen hosszan hatott. — Hogy a 29 éves korában elhunyt Maróthi milyen „európai” tehetség volt, azt is itt lehet bemutatni igazából. Történt pedig Groningenben 1736-ban, hogy Gerdes professzor nyilvános vitára bocsátotta tételeit, melyekben a Kopernikuszi tanokat védte. A kor szokásainak megfelelően zajlottak az események, bárki hozzászólhatott. Ilyenkor maga a professzor elnökölt és egy tehetséges fiatal tanítványát bízta meg a tanainak védelmével. Nyilván a legeszesebbet. Gerdes professzor választása a 21 éves Maróthira esett. Az éles hangnemű dispután ő Kopernikuszt védte Ptolemaiosszal szemben, s Newton fizikájával érvelt. Sőt a Tycho Brahe-féle geo-sztatikus elképzelést is elvetette. Ennek azért van európai szintű jelentősége, mert ekkor, a Groningen-i Egyetemen sokan – éppen Descartes nyomán – még azt tartották, hogy a Föld áll, sőt lapos. Mai szakmai szemmel nézve is, Maróthi igen jól érvelt, s ez az ő rendkívüli képességeire vall.

 

Kádár László professzor jelentőségét akkor látjuk igazán, ha a fiatalkori munkásságát Bíró Lajos óceánia-kutató hagyatékához hasonlítjuk. Új-Guinea felfedezésében játszott jelentős szerepet. És még sok más híres geográfust tudnánk fölsorolni. Talán érdemes Lisznyai Kovács Pált idézni, mert Kádár László is hasonlót akart, célja ugyanis az volt, hogy „az ifjúságot földabroszok használatára s ezáltal a világnak, egyszersmind magyar hazájuk földjének s a szomszédos országoknak megismerésére serkentse”.

 

Soó Rezső igazából közvetlen szellemi örököse a díszudvar panteonjában látható Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály botanikusoknak, akik 1807-ben írták és adták ki Debrecenben közös munkájukat: Magyar füvész-könyv, mely a két magyar hazában található növényeknek megismertethetésére vezet, a Linné alkotmánya szerint. A Debreceni Kollégium növénytani gyűjteménye ma is őriz herbáriumi lapokat Soó Rezsőtől.

 

A Debreceni Egyetemnek ma már több mint 100 tanszéke van, mintegy kétszáz aktív professzorral. A nyugalmazottakkal együtt bő háromszáz professzor él városunkban. Mindez az 1500-as években egyetlen tanszékkel kezdődött, majd a szaktárgyak különválásával 1636-ban bővült kettőre, 1660-ban háromra, 1704-ben négyre, s 1798-ban hozták létre a külön filozófiai tanszéket, 1800-ban a külön jogi tanszéket, 1814-ben kapott önálló tanszéket a vegytan, a biológia és zoológia. Ezt követően már gyorsabban szaporodtak a tanszékek, 1825-ben a pedagógia, 1829-ben a magyar irodalom számára létesült új tanszék, és a tanszékek számának állandó szaporodásával érkeztünk el 1912-ig. Egy kis teológiai tanszékkel indult a debreceni felsőoktatás, magába foglalva a bölcsészetet a természettudományi és jogi tárgyakkal, és ez kiteljesedett nagy egyetemmé. Ez az eredeti tanszék még ma is megvan, alapítása óta folyamatosan működik, ez Debrecen legrégibb tanszéke, talán hazánkban is a legöregebb tanszék. Ez éppen az én tanszékem! Hívták teológiai tanszéknek, dogmatikai tanszéknek, de sokáig „hit és mértan” tanszék volt a neve. Megírtam a történetét egy kötetben, melynek a hátulsó lapján ez olvasható:

 

„Ma látjuk már világosabban, hogy az 1538-tól működő Debreceni Kollégiumot háromszor is lehetett volna egyetemmé alakítani. Először a 17. század második felében, amikor olyan kitűnő tanárok dolgoztak itt, mint Komáromi Csipkés György, Lisznyai Kovács Pál, MartonfalviTóth Györgyés Szilágyi Tönkő Márton. Másodszor a 18. század második felében voltak együtt olyan tanárok, akik már egészen európai szinten oktattak, mint például Hatvani István és Szilágyi Sámuel, s ekkor éltek és dolgoztak a városban a neves orvosok, Weszprémi Istvánnal az élen. Harmadszor pedig a 19. század első felében, amikor a híres Kerekes Ferenc, Sárvári Pál, Lugossy József, Péczely József, Csécsi Nagy Imre, Vecsei József, Csányi Dániel,Török Józseftanítottak a Debreceni Kollégiumban. Ezek valamennyien a Magyar Tudományos Akadémia tagjai voltak. A Kollégium azonban mindig csak megtűrt intézmény volt, egy protestáns tűzfészek, ezért felülről nem támogatták az egyetemmé alakulását. Azt viszont mindenki tudta, hogy a Kollégium működésének több szakaszában az oktatás egyetemi színvonalú volt. Valójában Debrecenben azért jöhetett létre az Egyetem, mert a Református Kollégium évszázadokon keresztül olyan színvonalon oktatott és művelte a tudományokat, hogy ezáltal a város kiérdemelte a magyar nemzet előtt egyetemének létrehívását. Amint Debrecennek az iskolája, a Református Kollégium adta meg rangját és tekintélyét 1538 óta, úgy most is az egyetemvárosi lét biztosítja annak országos tekintélyét a magyar nemzet szellemi életében.”

 

bottom of page