top of page

A világ modern értelmezése és a keresztyén szemlélet egybecsengése

Gaál Botond

 

 

 

Szeretném elmondani, miért éppen ezzel a tanulmányommal köszöntöm Bolberitz Pál teológus-filozófus professzor kollégámat. Előbb matematikából és fizikából szereztem egyetemi diplomát és tizenhét évig tanítottam mindkét tárgyat a Debreceni Református Gimnáziumban. Nagyon szerettem mindkettőt. A tudományegyetem elvégzése után azonnal teológiát tanultam Debrecenben, s fölszentelt református lelkész lettem. Ha visszafelé nézek az időben, Isten úgy vezette életemet, hogy már fiatalon megismerkedtem mind a természettudományok, mind pedig a keresztyén hittudomány mély gondolataival, s az ezek kapcsán ébredt kíváncsiság egyfajta szent nyugtalansággal vitt előre. Nagy titkok közelébe vágytam! Ezek közül hozok most ide néhányat, s úgy próbálom megfogalmazni őket, hogy azzal méltóképpen gratulálhassak Bolberitz Pál barátomnak. Őt is a lét mély titkai foglalkoztatják. Azt kívánom, hogy ezekhez a titkokhoz férjen egyre közelebb és segítsen mindnyájunknak jobban érteni Isten teremtői titkát, melyet – tárgyának sajátosságából eredően -  legjobban Krisztus inkarnációjának ténye felől közelíthetünk meg.

 

 

A rend

 

      Maxwellel érdemes kezdeni. Teljességgel a 19. században élt (1831-1879), de gondolatai sokkal előbbre jártak. Munkássága a 20. század emberét – gyanítjuk, hogy a 21. századét is – mélyen elgondolkoztatja a természet rendjével kapcsolatban.[1] Őt ez a probléma soha nem hagyta nyugodni. Helyesen látta, hogy minden természeti jelenség, esemény valamilyen rend szerint megy végbe, s gyakran kitűnik, hogy ezt a rendet az ember még nem ismeri, vagy még nem tudta fölfedezni. Ez akkor is igaz, ha a természet bizonyos szinguláris esetekben úgy viselkedik, mintha „akkor és ott reá nem vonatkoznának törvények”.[2] Minden kaotikusnak tűnő esemény, jelenség legmélyén azonban ott van a rend, amelyhez viszonyítva lehet csak megérteni az egész jelenséget. Ezt a már fölfedezett, vagy még ezután  fölfedezendő rendet nevezzük a természetbe beépített  törvénynek, amelyet aztán a természettudomány valamilyen formanyelv segítségével leír. A megismert törvény még sohasem a valóság, csak a valósághoz vezető úton talált relatív igazság. A formanyelv pedig  legtöbbször a matematika, de sok esetben a tudománynak más „formanyelvet” is kell használnia. A kémia – tárgyához alkalmazkodva – gyakran maga kényszerül ennek szabad megválasztására.[3] Ha viszont egy tudomány leírta a rendet, azt is megkérdezi, milyen az a rend, vagy milyen természetű a fölfedezett törvény. Már Maxwell fölismerte az új elektromágneses törvényei kapcsán, hogy a természet történései sohasem teljesen véletlenszerűek, és sohasem tisztán szükségszerűek. Egyetemi hallgatáságának egyszer ezeket mondotta: „Amint a fizika tudománya előrehalad, egyre inkább látjuk, hogy a természet törvényei a Mindenhatónak nem pusztán önkényes és összefüggéstelen döntéseiből származnak, hanem azok az egy egyetemes rendszernek a részei, …”[4] Einstein is ezt vallotta. Nem lehet ugyanis azt mondani, hogy a természet eseményei csak úgy a vak véletlen szerint mennek végbe, de azt sem, hogy az ész alkotta szigorú szabályoknak szükségszerűen kötelesek „engedelmeskedni”. Az kétségtelen, hogy a természeti törvények egy jelentős része valószínűségi törvény segítségével fejezhető ki, de ez nem azonos a „véletlenszerűség” fogalmával.[5] „Isten nem kockajátékos!” – mondogatta a nagy tudós. A véletlen események világában létező „rendről” éppen a valószínűségi, vagy más kifejezéssel, a statisztikai törvények adnak számot. Ami pedig az ész által következetes gondolkodással fölfedezett, vagy megalkotott törvényt illeti, az sohasem írja le tökéletesen  a valóságban végbemenő eseményt, illetve az esemény valóságát. Einstein ezt világosan kifejezésre jutatta: „Amennyiben a matematikai összefüggések a valóságra vonatkoznak, nem nyújtanak bizonyosságot, ha pedig azokat bizonyosságnak fogadjuk el, nem a valóságra vonatkoznak.”[6] Tehát soha nem vagyunk egyfajta „abszolút rend” birtokában, illetve nem lehet  teljes ismeretünk a természetben meglévő törvényekről. Ha viszont ez így áll, azaz a természeti jelenségek leírására és az azt felfogó értelem természetére sem a véletlenszerűség, sem pedig a szükségszerűség kifejezések, illetve elvi megfontolások nem alkalmasak, akkor mégis milyen az a rend, amely ott van minden esemény mélyén. Erre mindezideig a legalkalmasabb kifejezésnek a kontingencia bizonyult. Lényege szerint mind az emberi értelem, mind pedig az univerzum rendje kontingens, ami azt jelenti közelebbről, hogy időhöz, térhez és anyaghoz kötött. Az emberi értelem az idői-téri-anyagi világgal együtt az, ami, és az idői-téri-anyagi világ pedig az azt fölfogó értelemtől elválaszthatatlan. Akkor kontingens ugyanis egy esemény, vagy valamilyen entitás, ha annak bekövetkezése, vagy egyáltalán létezése  nem szükségszerű. Aquinói Tamás is így értelmezte: contingens est, quod potest esse et non esse![7] Nála a világ kontingens, tehát léte nem szükségszerű, így Isten maga a szükségszerű lét. Ezért a teremtett világ nem önmagának elégséges, tehát nem önmagát magyarázó valóság. Másképpen fogalmazva, ha valaminek a megtörténte függ más események bekövetkezésétől, vagy egy entitás más létezőktől föltételezett, akkor az kontingens, azaz idői, esetleges, történeti. Keresztyén teológiai szempontból a kontingencia az isteni függőség összefüggésében értelmezett függetlenséget jelenti. A teremtettségi mivolttal is kapcsolatba hozható, ami egyfajta relatív autonómiát jelent. E relatív autonómia alapja az isteni szeretet és értelem legteljesebb szabadságában van,  amellyel Isten teremtette és fönntartja ezt a világot, s amelyre azt mondotta, hogy jó. Következésképpen a keresztyén gondolkodásban a világ léte nem szükségszerű, tehát nem abszolút lét, hanem egy relatív szabadsággal rendelkező entitás. Ezt a fölfogást szokták „relációs logikának”, vagy „relációs elvnek” nevezni.[8] Tulajdonképpen azt fejezik ki ezzel, hogy bár tárgyukat tekintve a természettudományok és a keresztyén teológia között különbség van, mégis a gondolkodásmódot, a természetszemléletet illetően logikai és fogalmi egybecsengés fedezhető föl, s az ismeret alapjaira[9] mindkét tudományterületen a rend kontingens természetű szemlélete mutat rá.

 

 

 

 

Az időbeli kezdet

 

A 20. század természettudományának egyik leginkább figyelemre méltó, sokak számára megdöbbentő szemléletváltása az, hogy a világnak időbeli kezdetet tulajdonít. Maga a Big Bang gondolat a relativitáselmélet és a kvantumelmélet létrejöttével indult útjára. Einstein kezdte az univerzummodellek sorát, majd folytatta Willem de Sitter holland csillagász, s ezeket követte még mintegy két tucat elgondolás a világ szerkezetére vonatkozóan.[10] A komolyabbak igyekeztek minden megfigyelést, kísérleti eredményt figyelembe venni, azokat egy egységes elméletbe összegyúrni. A világ tágulására, pontosabban a téridő tágulására vonatkozó tényekből viszont arra lehetett következtetni matematikailag is alátámasztottan, hogy a világmindenségnek van kezdete. Manapság ehhez a kezdethez szeretne sok tudós visszamenni, illetve ezt a jelenleg is ismert törvények segítségével visszafelé megközelíteni. Azt is tudjuk, hogy e megközelítésnek vannak erős korlátjai, hiszen a törvények valóságföltáró „képessége” azon a szinten behatárolt. Szükség van további összefüggésekre, álfogóbb és nyitottabb elméletre, s ennek eszközéül sejthetőleg egy „magasabb matematikára”, amely majd segít belelátni a most még ismeretlen mélységekbe. Itt szokták említeni a vágyott egységes térelméletet.  Ez fogja talán megoldani azt a nehéz gondot is, hogyan lehetne az időt ebben az elméletben belső operátorként kezelni, amivel természetesen az idő mint történelem beleágyazódik a törvényekbe. Ezt a kontingencia-szemlélet megengedi, sőt megkívánja.

 

A természettudományok által hangsúlyozott időbeli kezdet valójában egybecseng a keresztyén teológia által értelmezett és tanított teremtéstannal.[11] Ezt akkor tudjuk igazából értékelni, illetve ennek súlyát fölmérni, ha ismerjük azt a tényt, hogy a kezdetben való teremtésnek nincs párhuzamos megfelelője semelyik más nép kozmogóniájában.[12] Ha a keresztyén tanítás nem tartalmazta volna a „kezdetben” gondolatot, illetve a hit számára ez nem lett volna bizonyosság, akkor a keresztyénség már rég elsüllyedt volna az emberiség tarka eszmevilágának mély tengerében, vagy föloldódott volna a nagy történelemmel rendelkező népek vallási kultúrájában. Ha ugyanis a héber BÖRÉSIT (=kezdetben) nem tartalmazna lényeges üzenetet a Genesis első szavaként, vagy János evangéliumában a görög EN ARCHÉ (=kezdetben) nem hordozna teremtéssel összefüggő teológiai tartalmat,[13] akkor hiábavalóvá válna minden erőfeszítése a keresztyén gondolkodásnak, mert a „kezdetben” szó üres volta logikailag az inkarnáció tagadásához, s ezzel a keresztyénség elhalásához vezetne. A keresztyén tanítás azonban a Krisztus inkarnációja felől értelmezi a világ valóságát, s éppen azért hangsúlyozza a világ kezdetét, mert az a tanításának belső lényegéhez tartozik. A keresztyén tanításból nem következhet más, ennélfogva mind formailag, mind pedig tartalmilag a természettudományos egzakt gondolkodásnak és a keresztyén teológiai gondolkodásnak a világ idői kezdetére nézve belső, strukturális egybecsengését tapasztalhatjuk.

 

 

 

Az univerzum törvényeinek teleologikus jellege

 

Amikor a világ kontingens természetéről beszélünk, lényegében arról alkotunk véleményt, hogy milyenek az univerzumban található belső törvényszerűségek, és hogy ezek az emberi értelem által valamilyen formában megragadott törvények hogyan írják le a tapasztalható, érzékelhető jelenségeket. A kontingencia lényegében egy nyitottságában is behatárolt, de korántsem zárt szemlélet. Az emberi értelem által fölfedezhető, követhető, megérthető tartományban tárja elő az egyre gazdagabb ismeretet. Fölfelé nyitottan, de mindig csak az értelmi határokon belül! Nem ad azonban választ a miért kérdésre, amit Einstein annyira szeretett fölvetni. Már őt megelőzően Max Planck is utalt arra, hogy a természeti törvények a „működésükhöz” az erőt valamilyen külső hatalomtól nyerték.[14] Einstein pedig többször úgy nyilatkozott, hogy a természet titkainak legbelsejét lenyűgözőnek találja.[15] Ezért gondolkozott el a miért kérdésen oly gyakran. Nyilvánvalóan tudjuk, hogy erre a miért kérdésre sem Einstein, sem pedig más tudós nem adhatta meg a feleletet, de a jövőben sem kaphatunk erre a kérdésre kielégítően végérvényes választ. A válasz pontosan akkor lesz kielégítő, ha az nem akar végérvényes lenni. Ez a dolog természetéből következik, amit maga Einstein is és Planck is[16], és mások is jól tudtak. Ők inkább a szemléletet akarták ezzel formálni és olyan irányba terelni, amelytől vártak valami újat, valami közelebbit a még föl nem tárt területek titkaira. Éppen ezzel magyarázható az is, hogy sok nagy tudós gondolata, mint például Cantoré, Plancké, Einsteiné,  Heisenbergé, Carl F. von Weizsäckeré, gyakran fordult olyan irányba, amikor már a tapasztalatok alapján Isten létének logikai szükségszerűségét tételezték. Ha teológiailag nézzük a dolgot, akkor azt kell mondanunk, hogy ez a szemlélet, vagy következtetés mint az úgynevezett általános kijelentés felől értelmezett „theologia naturalis” ugyan lehetséges, sőt ez a hitnek is lehet egy fajtája, vagy szintje, de igazi istenismeretet ebből nyerni nem lehetséges, és erre a „tételre” keresztyén értelemben vett teológiát sem lehet fölépíteni. Az egzakt tudományok és a keresztyén teológia gondolkodásmódja annyiban egyezik, hogy mindkettő keresi a saját tárgyának megfelelő, a saját tárgyára vonatkozó ismeret végső alapját. Mindkettő jogosnak tarja a miért kérdés fölvetését, de egyik sem gondolja, hogy ezt a végső alapot a maga tökéletességében megragadja. A helyes gondolkodásnak azonban ily módon mindkettő irányt szabhat.

 

Modern korunkban éppen a természettudományos gondolkodás használta ismét a filozófia réges régi kifejezését, és a természetben fölfedezett törvényekre mondta, hogy azok „teleologikus” jellegűek. Ilyen értelemben lehet „teleologikusnak” nevezni az egységes térelmélet keresésének szándékát is, hiszen a rend végső alapját próbálják ennek révén megközelíteni. De az antropikus kozmológiai elvet[17] is csak ilyen szellemben szabad értelmezni, azaz mint egy olyan tudományos erőfeszítést, amely a természet rendjének legmélyebben fekvő okát és alapját próbálja föltárni. Ebben az esetben az élet, még közelebbről a világot felfogó értelem és az univerzum kialakulásának összefüggéséből próbálnak a miért kérdésre feleletet kapni, remélve, hogy eddig ismeretlen tények kerülnek napvilágra. A szemlélet, illetve a szemléletformálás fontos mindezekben, s ilyen tekintetben a természettudományos és teológiai kutatások, e két területen végzett tudományos vizsgálódások egymást segíthetik. Kölcsönös egymásra figyeléssel a valóság föltárásában munkájuk gyümölcsöző lehet.         

 

 

 

 

A világ egységes szemlélete

 

Mind a rend kérdése, mind pedig a teremtett lét kontingens természete valamiképpen a világ egységes szemléletét ébreszti bennünk. Szinte ráérezhetünk arra, hogy a természet nem ismer külön fizikát, külön kémiát, biológiát és egyéb természettudományokat, vagy társadalomtudományokat. Számára nincs külön atomfizika és magfizika, vagy szerves és szervetlen kémia. A természetről szóló tudomány is egységes, mert a természet rendje is az, csupán az ember osztotta azt részterületekre a gondosabb vizsgálódás végett. A számunkra ismert sok interdiszciplináris tudományterület is jelzi, hogy a természet megközelítésekor az a helyes szemlélet, ha azt mint egységes egészet közelítjük meg, azaz abból indulunk ki, hogy van a természet mint egész, s ettől a mindent megelőző egésztől vezet az út az azt alkotó részek felé. Maxwell is ezt követte. De a zsidó és keresztyén gondolkodásból is ez következett. Ha volt az ókori monoteizmusnak mint elvi kérdésnek valamilyen szemléletformáló ereje, akkor az a keresztyénség trinitástanában érte el csúcsát. A mindeneket megelőző isteni „egység”[18] volt mind a zsidó, mind pedig a keresztyén tanítás alapja. Ehhez fogható gondolat semelyik más vallásban nincs, így nem is lehet ennek horderejét hasonlítás tárgyává tenni.  Ez azonban még nem elégséges érv mondandónk mellett. Nem is maradt más választásunk, minthogy saját igazságtartalma szerint vizsgáljuk meg e kérdést. Teológiai szempontú megfontolással arra a következtetésre jutunk, hogy a Krisztus inkarnációjára épülő trinitárius monoteizmus keresztyén fölfogása magának a világnak is az egységes szemléletét hozta.

 

A keresztyén gondolkodás a világ valóságát az inkarnáció szemszögéből tudja értelmezni, ugyanis a teremtés valósága éppen az inkarnáció ténye által erősíttetik meg, s így a keresztyén ember számára a világot csak – úgyszólván – „kívülről” lehet megismerni. Másképpen szólva, a megismerő értelem a világgal együtt létezik mint teremtmény, de attól megkülönböztethető. Ez azért vagy így, mert az univerzum alapja a Teremtő Istenben van, aki egészen más, mint a világ, de akinek a teremtői művéhez elválaszthatatlanul hozzátartozik az emberi értelem természetet felfogó képessége is. A görögöknek igaza volt, amikor a világot „külső” tárgyilagossággal, szinte annak „fölébe emelkedve” vizsgálták, ott azonban elhibázták a dolgot, hogy az ember szellemi tevékenysége, a világról alkotott gondolata nem válhat isteni jellegűvé, mint azt ők hitték. De az sem lehetséges, hogy az ember mindenestől beleolvadjon a természetbe, ahogyan ezt a keleti vallások tudatvilága képzelte, vagy az sem vezet megoldáshoz, ha az istenséget oldjuk föl a természetben, amint ezt a sztoikusok tették. Nem vezet megoldáshoz az apriorisztikus szemlélet semmilyen formája sem. Ezekkel szemben a keresztyénség kezdettől mindmáig azt hangsúlyozta, hogy a mindenség a maga rendjét és ennek a rendnek a kontingens természetét is, mint az egységes szemlélet alapját, a Teremtőjétől kapta, s ennek a teremtett rendnek az emberi értelem egy megkülönböztethető, de el nem választható része, amely ezt a rendet kutatja, fölfogja, leírja és értelmezi.

 

A világnak ez az egységes fölfogása minden bizonnyal változásokat fog eredményezni valamennyi tudományágban. Hogy mennyi erőfeszítést igényel még ennek az érvényesítése az egyes területeken, azt még nem látjuk. Fejlődést hozhat, ha helyesen fogják föl. Csupán egy-két példát említünk meg. – A biológia valószínűleg sok problémát megoldhat majd egy olyan új szemlélettel, mely azt tükrözi, hogy az ember mint élő szervezet a maga teljességében a természetnek szerves része. Nyílt rendszer lévén, úgy kell beágyazni az élő szervezetet az őt körülvevő világba, hogy azt ne „különálló” részként kezeljék. Ennek nyilvánvalóan szemléletet változtató hatása lesz az orvostudományban is, így számos orvosi problémára választ, megoldást lehet remélni. Az emberi test ugyanis ugyanannak a kontingens természetű világnak a része, és maga is kontingens természetű törvényeknek engedelmeskedik. Nem is beszélve arról, hogy a fölfogó értelem is, a maga kontingens természetével, kizárólagosan az ember sajátja. – De más területről is említhetünk példákat. Várhatóan hatással lesz ez a szemlélet a történettudomány fejlődésére is. A felvilágosodás élesen különválasztotta a természetet és az ember szellemi tevékenységét, ezáltal az emberiség mint valami „más”, mint valami „idegen test” tevékenykedett a történelemben. Az embernek megvoltak a maga szükségszerű észigazságai, és ugyanakkor a történelemnek mint a természet részének az „esetleges történeti igazságai”. Lessing fogalmazta meg világosan a kor gondolkodóinak legnagyobb problémáját: „Az esetleges történeti igazságok sohasem szolgálhatnak a szükségszerű észigazságok bizonyítékaiul.”[19] Nem lehetett tehát sem a történelmet, sem pedig a keresztyénséget mint történeti vallást úgy kezelni, hogy abba az emberi értelem szerves részként illeszkedjék bele. A felvilágosodás korának felfogása szerint az ész igazságai elkülönültek a történelem, a társadalom, a hitélet folyásától. Amikor erre Lessing rádöbbent, így kiáltott föl: „Ez, ez az a csúnya, széles árok, amelyen hiába próbálok átjutni. Ha valaki át tudna segíteni rajta, azt az Istenre kérem, jöjjön és segítsen rajtam.”[20] A 18. századnak ez a gondolkodója azzal még nem számolhatott, hogy nemcsak a történeti események kontingensek, hanem maga az ész által megalkotott tudományos igazságok is. A történelem törvényszerű eseményei és az emberi értelem gondolati szabályai egyformán kontingens természetűek. A keresztyén gondolkodás szerint egyik sem abszolút, amint a felvilágosodás embere gondolta az észről, hanem mindkettőnek van egy végső, közös alapja a Teremtő Istenben. A „csúnya, széles árkot” tehát nem a természet, hanem az ész hozta létre mesterségesen és fölöslegesen. – Ha viszont az embert valóban a természet rendjébe helyezzük bele, mint annak szerves részét, akkor ez tovább visz bennünket azon az úton, melyen észre kell vennünk, hogy a társadalomtudományok egyes területei, mint például a jogtudomány, vagy az etika[21] éppen úgy beépülnek a kontingens természetű mindenségbe, mint az ember a maga nyitott rendszerű fizikai, biológiai, szellemi adottságaival.

 

Bizonyosan a tudományfilozófia számára is pozitív töltetű hatásokat fog eredményezni a kontingencia gondolatának megfontolása. A világ egységes szemlélete ugyanis ebből a nézőpontból többet jelent, mint amit az utóbbi időben Thomas S. Kuhn (1922-) amerikai filozófus, tudománytörténész vetett föl, illetve gondolt végig „a tudományos forradalmak szerkezetéről”.[22] Szerinte az egzakt tudományok története végül is egy olyan diszkrét tudományos forradalom-sorozat, amelyben mindig új paradigmák váltják föl az előzőt. Fehér Márta filozófus nagyon lényeges észrevételt tesz az egész elméletre vonatkozóan: „Kuhn felfogásában a paradigma az, ami egységes egésszé szervezi az egy diszciplinához tartozó elméleteket, illetve az ezeket alkotó tételeket, valamint az egyidejűleg egymás mellett művelt különböző tudományágakat. Ezért hatja át például az orvostudományt a 19. században ugyanaz a mechanisztikus szemléletmód, mint a fizikát. Kuhn egész könyve a paradigmák létezése melletti érvek felsorakoztatása, azt a kérdést azonban már nem teszi föl, hogy miért látjuk az egyik korban, az egyik paradigma hatására „nyúlnak” azt, amit egy másik korban „kacsának” látunk.”[23] Pontosan ez a Kuhn-féle paradigma-probléma veleje. E sorok írója szerint ez a kérdés Kuhn rendszerén belül nem is válaszolható meg. Egyrészt azért, mert paradigmának elvileg csak azt tekinthetnénk, amit mai tudományos „mércével mérhetünk”,[24] másrészt pedig azért, mert Kuhn csak a paradigmaváltások „hogyan”-járól szól, azok „miértjét” nem vizsgálja tüzetesen. Polányi Mihály erre a „miértre” meggyőzőbb feleletet adott a személyes tudás és a valóság viszonyának tisztázásakor,[25] amikor is rámutatott arra, hogy az ember értelmi tevékenységének mindig van egy tökéletesebb igazság felé mutató dimenziója, amely egyrészt „fölfelé” nyitottságot biztosít és eredményez, másrészt pedig „lefelé”, vagy „visszafelé” az alacsonyabb szintek irányába szabályozó elvként hat az értelem számára. Ez  pedig arra enged következtetni, hogy a Kuhn által föltárt paradigmaváltások, azaz a diszkrét tudományos forradalom-sorozat mint a fejlődés törvényszerűségének modellje maga is kontingens természetű. Ha ezt nem vesszük figyelembe, nem tudunk válaszolni a „miért” kérdésre. Rövidebben kifejezve, tudományos szempontból az jelent magasabb szintű ismeretet, ami új olyan értelemben, hogy azt korábban gondolatilag lehetetlennek tartottuk.[26] Az emberi értelem tehát az ismereteknek váratlanul új formáival, szerkezeteivel lephet meg bennünket. Így a Kuhn-féle tudományos forradalmak „fejlődés-elméletéből” nem szabad kimaradnia annak a ténynek, hogy az azokat létrehozó emberi értelem is kontingens, illetve azok is a kontingens emberi értelem művei.

Az egzakt tudományok és a keresztyén teológia kétezer éves fejlődése valamennyi tudomány számára megfontolandó tanulságokkal szolgálhat. Kontingensnek látjuk a világegyetem létét, kialakulásának kezdeti feltételeit, magukat a természeti törvényeket, és végül a mindenséget fölfogó, attól elválaszthatatlan emberi értelmet is. Maga az univerzum minden egyes részében olyan természetű, hogy annak van egy immanens, de nyitott struktúrájú rendje, s mivel az emberi értelem is ilyen, engedni kell, hogy az értelem ehhez a rendhez igazodjék. Ez azt fogja eredményezni, hogy az ész igazsága mindig közelebb viszi az embert a világ valóságához.

 

 

 

 

.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[1] Igen érdekes, hogy C.J. Elicott, Gloucester és Bristol püspöke egy nagyon udvarias levélben kérdezte Maxwelltől a teremtésre, a fényre, a természet rendjére és egységére vonatkozó legújabb tudományos álláspontot. Válaszlevelében Maxwell ezeket szép szövegezésben mondta el, s a végén a bibliai Kolosséi levél első fejezetének olvasását javasolta, amellyel Krisztusra mutatott rá, mint aki „a világ egységének és rendjének az alapja”. V.ö. Lewis Campbell and William Garnett: The Life of James Clerk Maxwell, London(1882), Johnson Reprint Corporation, New York, 1969. 392-395.

 

[2] Példaként említhetjük, hogy az abszolút zéruspont közelében az anyagok úgy viselkednek, mintha kaotikus állapotba kerültek volna.  A folyékony levegő valósággal „kimászik” az edényből.

 

[3] Egyik legszebb példa erre az 1985-ben fölfedezett fullerének szerkezete. A 60-as szénizotóp a hatszögű és ötszögű idomvonalakból álló futballabda alakját veszi föl, a 70-es izotóp pedig a rögbilabdáét. V.ö. Beck Mihály: A fullerének felfedezésének története, Debreceni Szemle, V. évf. 1997. 3-4. 381-392.

 

[4] The Scientific Letters and Papers of James Clerk Maxwell, ed. P.M. Harman, Cambridge University Press, 1991. Vol. 1. 426. (Fordította:Gaál Botond)

 

[5] Ez fejeződött ki Einsteinnek abban a mondásában, hogy „Isten nem kockajátékos”. Ezt mindenki idézi manapság is. V.ö. Thomas F. Torrance: Einstein and God. In: Reflections, CTI, Princeton, NJ, USA. Vol. 1. Spring 1998. 2-25.

 

[6] Einstein híres megállapítása angolul így hangzik: „As far as the propositions of mathematics refer to reality they are not certain; and as far as they are certain, they do not refer to reality.” Einstein: Geometry and Experience. In: Ideas and Opinions. Crown Publishing, New York, 1954. 233. (Fordította:Gaál Botond)

 

[7] V.ö. Webster’s New Twentieth Century Dictionary, (Webster, Noah and McKechnie, Jean), Second Edition, New York, 1979.

 

[8] James E. Loder and W. Jim Neidhardt: The Knight’s Move – The Relational Logic of the Spirit in Theology and Science, Helmers and Howard, Colorado Springs, USA. 1992. Mindezideig ez a mű foglalja össze a legrészletesebben a filozófiai, fizikai és teológiai „relációs” gondolkodást. A „relációs” kifejezés annyira új, hogy még nincs meg a magyar megfelelője. Valószínűleg ilyen formájában fogják meghagyni és használni a mi nyelvünkben is.

 

[9] Einstein a természet rendjével, vagy a természetről szerzett ismerettel kapcsolatban nagyon szerette használni a „logical basis”, vagy az „economy” kifejezéseket. Ő úgy értette ezeket, hogy az emberi értelemnek és az értelem által fölfogott ismeretnek van valamilyen végső alapja, amely nem önmagától létezik, nem önmaga által magyarázható. Kontingens. V.ö. Thomas F. Torrance: Transformation and Convergence in the Frame of Knowledge, Christian Journals Ltd. Belfast, 1984. 282.

 

[10] Főleg azokra a tudományos erőfeszítésekre gondolunk, amelyek az „egységes térelmélet” létrehozására irányulnak. A 60-as évek végéig több mint húsz ilyen elgondolás született. V.ö.Gaál Botond: Univerzummodellek. Egyetemi szakdolgozat. KLTE. 1970. 85.

 

[11] Itt nem a bibliai hat napos teremtéstörténet szószerinti elfogadására gondolunk, hanem arra az elvi és tartalmi vonatkozásra, amely a keresztyén teremtéstant a teljes Biblia összefüggésében értelmezi. A keresztyén teológiában a hat nap története csak egy általánosabb teológiai összefüggés keretében nyer értelmet. E nélkül csak monda.

 

[12] V.ö. Claus Westermann: Genesis. Kapitel 1-11, Biblisches Kommentar Altes Testament, I. Teilband, Neukirchenes Verlag, (3. Auflage) 1983. 131., 134. és 135. Ez a kommentár jelenleg a leginkább mérvadó mű. Az itt említett I. Teilband 135. oldalán Westermann idézi egy másik nagy biblia tudósnak, H. Gunkelnek a megállapítását is: „Kein Wort gibt es in den Kosmogonien anderer Völker, das diesem ersten Wort der Bibel gleichkame.”(Más népek kozmogóniájában nincs olyan szó, amely a Biblia első szavához volna fogható. – Fordította: Gaál Botond.)

 

[13] Az 1Móz 1,1-ben olvasható börésit szó a világ kezdetére vonatkozik. A Ján 1,1 szintén az en arché kezdetben szóval indít, de az evangélista itt már Jézus Krisztusra vonatkoztatja a kezdetet. Ez teológiailag teljes összhangot jelent, mert az utóbbi csupán egy magasabb összefüggésen belülre teszi a világ kezdetét.

 

[14] V.ö. Max Planck: “Az egzakt tudomány értelme és határai.” In: Válogatott tanulmányok. Gondolat, Budapest, 1965. 301-304.

 

[15] V.ö. Albert Einstein: Hogyan látom a világot? Gladiátor Kiadó, Budapest, 1994. 16. Ez csak egyetlen példa a sok ilyen természetű einsteini megnyilatkozások közül.

 

[16] A nagy tudósok között talán Max Planck fejtette ezt ki a legvilágosabban. V.ö. Max Planck: Az egazkt tudomány értelme és határai, i.m. 302.

 

[17] Az utóbbi időben mind a természettudományok, mind pedig a filozófia területén számos értekezés foglalkozott az antropikus kozmológiai elvekkel. Az idegen nyelvből fordított műveken kívül magyar nyelven is mély tartalmú írások láttak napvilágot e témában.  Kiemeljük Végh László: Az „életrevaló” világegyetem. Élet és Tudomány, 1988. június 10.; Végh László: Az antropikus világegyetem. Fizikai Szemle, 1989/4.; Székely László: Az „antropikus elv” a kozmológiában. Világosság, 1989/2.; Dávid Gyula: A lakható világegyetem. Természet világa, 1990/7.; A hogyan és miért kérdéseket is tárgyaló teológiai válasz tekintetében két írást említünk.Gaál Botond – Végh László: A Szentírás és az antropikus kozmológiai elv. Theologiai Szemle, 1991/4.;Botond Gaál: A Universe Fine-Tuned for Intelligent Life. Perspectives, A Journal of Reformed Thought, Grand Rapids, Michigan, USA., 1995. December.

 

[18] Fontos utalnunk itt a praeeminencia fogalmára a „mindent megelőzően” értelmében, valamint Istennek az „egy voltára”, az „egyetlenségére”, amely kiindulásul szolgált minden más tanítás számára.

 

[19] Lessings Werke, Deutsche Verlags-Anstalt, Stuttgart, Über den Beweis des Geistes und der Kraft, 790. Fordította Czeglédy Sándor: Hit és történet, Sylvester, Budapest, 1936. 62.

 

[20] Fordította Czeglédy Sándor: Hit és történet, i.m. 66.

 

[21] Ezekkel a tudományterületekkel kapcsolatban fölmerülhetnek olyan nehéz kérdések, amelyek részletesebb tanulmányozást igényelnek. Például a renddel összefüggésben érdemes tárgyalni a rendezetlenség kérdését, s megvizsgálni a társadalmi morális rendezetlenségnek és a természet entrópiájának viszonyát. Mindez még tovább vihet bennünket az ökológiai és orvosi etikai kérdések irányába. A kontingenciára épülő kutatás sok kérdésben döntő feleletet hozhat.

 

[22] Thomas S. Kuhn: A tudományos forradalmak szerkezete. Gondolat, Budapest, 1984.

 

[23] Fehér Márta: Thomas Kuhn tudományfilozófiai „paradigmája”. Thomas S. Kuhn: A tudományos forradalmak szerkezete, i.m. 311-312. (Utószó)

 

[24] Korántsem akarjuk figyelmen kívül hagyni azt, hogy valamennyi tudós saját korának embere volt. Nem mindenki alkotott azonban tudományos szempontból mérvadót, értékelhetőt. Így értjük, amikor a mai tudományos mércét alkalmazzuk rájuk. Például Descartes optikája értékelhető, de örvényelmélete csak spekuláció.

 

[25] V.ö. Polányi Mihály: Personal Knowledge. Routledge and Kegan Paul, London, 1983. VII-VIII.

 

[26] V.ö.Gaál Botond: Teller Ede Debrecenben. Debreceni Szemle, V. évf. 3-4. sz. 1997. 540.

 

bottom of page