top of page

A rendszeres teológia tudományos nyitottsága

Gaál Botond

 

 

 

Engem már nagyon korán foglalkoztatott, hogyan lehet fegyelmezett teológiát művelni. Ez azt jelenti számomra, hogy a keresztyén hitigazságokat, vagy hitbeli tartalmat miként lehet az emberi értelem segítségével kifejezni úgy, hogy egyúttal eleget tegyünk az értelmi munka tudományosan elfogadott szabályainak. Ugyanis az embernek nincs kétféle értelmi tevékenysége, hogy az egyikfélével a tudományos igazságokat, a másikkal a hitigazságokat vizsgálná. Így kezdtem vizsgálni azt, hogy a görög tudomány létrejöttétől kezdve több mint kétezer éven át milyen kapcsolat volt a keresztyénség és az egzakt tudományok fejlődése között. Szigorú kérdéseimet így tettem föl és választ is adtam rá: Segítették-e egymást? IGEN. Hátráltatták-e egymást? IGEN. Mert nem mindig értették egymást! Ennek a hosszú történetnek csupán egyik végeredményéről szeretnék most röviden számot adni, nevezetesen a teológiai gondolkodás nyitottságáról.

 

A tudományművelés szempontjából a teológia nyitottságát elsősorban a rendszeres teológia szaktárgyi művelése kapcsán lehet megfigyelni. Már az maga eleve nyitottságot mutat, ahogyan mi protestánsok a Szentírást értelmezzük, ugyanis amikor mi Isten szavát, kijelentését találjuk meg benne, akkor azt hangsúlyozzuk, hogy a reveláció nem más mint a lepelnek az elvétele arról, amit még nem ismerünk, tehát valamilyen titok feltárása. Ezt azonban nem úgy értjük, mintha az emberi logika segítségével ez a leleplezés-folyamat egyszer csak elérné a végső pontját és mi értelemmel fölfoghatjuk, megragadhatjuk az isteni titkot a maga valóságában, amint azt például Newton és kortársai gondolták a mechanika törvényeinek megalkotásakor. A kijelentés bármilyen titkának feltárásával valójában még több titok tárul elénk, s ez a tény máris egy nyitott világ felé mutat. Erre a nyitott alapra építjük föl az egész teológiát, mint fegyelmezetten művelt hittudományt.

 

Tovább szűkítem a témát és most inkább a teológia tudományos nyitottságának elméleti szerkezetéről szeretnék beszélni. Arról, hogy a teológiai gondolkodás miként igazodik az egyetemes tudományos gondolkodás törvényszerűségeihez. Ezért engem az foglalkoztatott először, hogy vajon kellőképpen tisztázott-e a két terület fogalmi rendszere. Így kezdtem foglalkozni olyan alapkérdésekkel, hogy miként értelmezik a tér és idő fogalmát a teológia és az egzakt tudományok. Itt rendkívül mélyre áshattam és arra a következtetésre jutottam, hogy igenis a két különbözőnek látszó terület használta egymás fogalmait és hatottak is egymásra. Példaként említem meg, hogy a görög tudomány axiomatikus dualista felfogását éppen a keresztyénség tette helyes kerékvágásba. Ugyanis olyan világszemléletet képviselt, amely a teremtett mindenséghez sorolta az emberi értelmet is, holott a hellén fölfogás szerint az az isteni szférához tartozott. A keresztyénség szerint az értelem arra való, hogy kutassa, vallassa Isten teremtett világát. Ezért voltak a keresztyének a görögök szemében az első ateisták. Ugyanakkor pedig a keresztyénség átvette az egzakt tudományok területéről a számára alkalmazható tér- és idő-fogalmat, s az inkarnációt a térfogalom segített tudományosan megfogalmazni, a feltámadás tanításánál pedig az időfogalom játszott kulcsszerepet. Ezért van az, hogy mindmáig foglalkozom a tudományos alapfogalmak és a teológiai alapfogalmak tisztázásával.

 

Ami a főbb tudományos tevékenységemet illeti, nagyobb területet tesz ki a tudományos gondolkodás szerkezetének vizsgálata. Ezzel a 20. századig nem sokat foglakoztak. Tudomásul vették azt, hogy valakinek nagy kapacitív képessége van, s minél több ismeretet gyűjt magának, annál okosabb lesz és több problémát meg tud oldani, sőt annál több új ismeretre tesz szert. Ez azonban nem így működik, mert a tudományos gondolkodásnak is van egyfajta szerkezete, szabálya, amely szerint az értelem segítségével magasabb szintű ismeretekre juthat. Ennek föltárását éppen a magyar származású Polányi Mihály kezdte el és eredményeire ma már rácsodálkozik a világ. Filozófiai szempontból Polányi munkásságát éppen Kmeczkó Szilárd főiskolai docens kollégánk végezte el, s ő volt az első, aki Polányi munkásságának értékelésével szerezte PhD fokozatát. Kiderült, amit Polányi megállapított, azt alkalmazni lehet a teológiában is, sőt ő maga is rámutatott erre. Lényege az, hogy a magasabb szintű tudás, vagy általánosabb érvényű elmélet mindig az emberben meglévő személyes tudás alapján jön létre. Eszerint az embernek mindig van explicit tudása és hallgatólagos tudása, s ez utóbbi a mérvadóbb, mert ez irányítja rejtetten a tudományos gondolkodást. Megfigyelték ennek mikéntjét is. A hallgatólagos tudás révén jut az ember magasabb ismeret birtokába, de oly módon, hogy az a magasabb szinten még éppen rejtetten meglévő intellektuális eredmény vonja magához az alacsonyabb szintű tudás felől az intuitív emberi elmét. Ezért mindig csak a magasabb szintről lehet eldönteni az alacsonyabb ismeretek érvényét vagy érvényességi területét.

 

Például hozhatjuk föl a newtoni törvényeket és az általános relativitás elméletét. Az utóbbinak az előbbi csupán speciális esete, azaz a newtoninak az érvénye csak kis tértartományban érvényes, a nagy méretek világában pedig csak az Einstein-féle relativitáselmélettel lehet boldogulni. Egy másik példát is hozunk a teológia területéről. A természeti teológia, azaz, hogy istenismeretre a természet révén is el lehet jutni, általánosan elfogadott volt Aquinói Tamás óta, s ezt ugyan Kant a filozófiában félretette, de bevezetett lényegében egy másfajta természeti teológiát, amikor is kellett valami fogózó, valami kiindulásul szolgáló igazság, axióma ahhoz, hogy a teológiát megnyugtatóan fel tudjuk építeni. Ezt követte majdnem mindenki a 20. századig, amíg Karl Barth ezt teljesen kiiktatta a teológia tudományos művelése területéről. Ő teljesen félretette a természeti teológiát, és megalkotta az un. igeteológiát, vagy dialektika teológiát. Barth jó úton haladt, amikor ismét Isten kijelentését tartotta alapnak a keresztyén teológia művelésekor. Ő azonban még nem tudott arról, hogy a tudományos gondolkodásnak is vannak törvényszerűségei, s ennek alapján a természeti teológiát nem kiiktatni kell, hanem annak meghatározni az érvényességét a krisztologikus teológiaművelés felől. Amikor ezt tanítványa, Thomas F. Torrance elmondta neki idős korában, azt válaszolta reformátori nyitottsággal, hogy „vak tyúk voltam, hogy ezt nem vettem észre”.

 

A tudományos gondolkodás igazából mindig is szeretett valamilyen alapfeltevésből kiindulni. Ez lényegében helyes is. Sok tudomány művelésének ez az alapja. Ennek legszebb példája az axiómatikus rendszer, például a geometriában. De Kurt Gödel munkássága révén, 1931-től tudjuk, hogy bármilyen axiómarendszert is veszünk alapul, mindig lesz benne olyan állítás, amelyről nem dönthető el sem az, hogy igaz, sem az, hogy hamis. Ez a híres eldönthetetlenségi tétel. Egy adott axiomatikus felépítésű világ tehát mindig zárt rendszerhez vezet. Gödel azonban azt is megmutatta, hogyan lehet mégis eldönteni az eldönthetetlennek látszó tétel igazságát. Úgy, hogy ezt a tételt besoroljuk az axiómák közé. Így egy fölfelé nyitott világhoz jutottunk el, amelynek kialakításában, létrehozásában részes volt a mi Bolyai Jánosunk is, aki 1823. november 3-án ezt írta édesapjának: „a semmiből egy új, más világot teremtettem!” Bolyai és kortársai nem csináltak mást, mint kinyitották a tudományt a végtelen fejlődés számára. Ezt a gondolatot alkalmazni lehet, sőt kell is a teológiában, de mindehhez járul még az, hogy a keresztyén gondolkodás szerint ezt a fölfelé nyitott világot az ember ajándékba kapta Teremtőjétől. Az pedig, hogy Isten valóban megismerhető, ennek ő maga nyitotta meg a lehetőségét azzal, hogy Krisztusban belépett a teremtettségi mivoltú történelembe. A keresztyén gondolkodás tehát egy felfelé nyitott világot jelent, s ennek folytán tekintjük a teológiát pozitív tudománynak, amely befogadó képes szellemi terület, és ugyanakkor szemléletet nyújthat, s így segítségére lehet más tudományterületeknek is azok fejlődésében.

 

Gaál Botond

 

bottom of page