top of page

A kálvinista kisebbség szerepe Magyarország kulturális életében

Gaál Botond

 

 

 

Hogy az egyház kisebbségben él, küldetéséből következik.[1] A Biblia tanítása szerint a nép a teremtési rendek egyike, azok között is a legtitokzatosabb. Nem tudunk ugyanis megválaszolni megannyi kérdést: Honnan jönnek és hová tűnnek el a népek? Mi az eredetük? Mitől válnak egy közösséget alkotó nemzetté? Talán a kultúra, a klíma, a vérségi kapcsolatok, a nyelv, a szokások, a vallás, a törvények játsszák a főszerepet?[2] A népek rendje esetében akármilyen törvényszerűséget vagy tapasztalatot veszünk is alapul, mintha ezekkel szemben azok ellenkezői is igazak volnának. A Biblia írói is eltűnődnek ezen, s Pál apostol azt mondja, hogy Isten határozza meg a népek „eleve rendelt idejét és lakásuknak határait”.(ApCsel 17,26) Amit még a Bibliából látunk, az az, hogy Isten egyszerre Deus Creator és Deus Ordinator, aki az emberiséget népekben differenciálja és népekké integrálja. Ez az Ő fenntartó és gondviselő kegyelmének eszköze, sőt még ennél is több. Ugyanis a kijelentés beszél a megváltás rendjéről is a Jézus Krisztusban. A távoli jövő így meg van határozva, de a közeli jövő alakításába Isten bevonja az embert is. Ezért a népek esetében sorsuk esetleges, időhöz kötött, nem tudjuk bizonyossággal megjósolni azoknak emberi mértékkel mért közeli jövőjét. De hát akkor a népek rendje milyen összefüggésben van a váltság rendjével? Erre szeretnénk először feleletet kapni.

 

A Biblia erre a kérdésre nagyon határozott választ ad, s válasza összefüggésben van az egyház kisebbségi létének kérdésével is. Isten a sok nép közül kiválaszt magának, vagy létrehív maga számára egy népet: „… ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim; mert enyém az egész föld. És lesztek ti nékem papok nemzedéke és szent nép.”(2Móz 19,5-6) Ez a választott nép Izrael népe, amelyre Ábrahám korában ez az ígéret hangzott el: „Megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei.” (1Móz 12,3) Izrael népének titka abban van, hogy ő nem pusztán egy nép a népek sokaságában, hanem ő a minősített jelentőséggel bíró választott nép is egyben. E nép életébe, történetébe építi bele Isten jótéteményként a világ számára az Ő megváltó kegyelmét. Izrael ugyanolyan nép, mint a többi, mégis más azokhoz képest, mert Isten őket tette kijelentésének hordozójává. Sőt, az Újszövetség tanúsága szerint ennek a népnek a történetét még a Krisztus-eseménybe is belefoglalja, mert a megváltás művének befejeztével a „test szerinti” Izrael is megtér. (Róm 11) Mindezt Pál apostol magyarázza meg, hogy tudniillik nemcsak „testi Izrael” van, hanem a Krisztusban és a Krisztus által létrejön a „lelki Izrael”, az egyház, amelynek küldetése valóságos folytatása a „testi Izrael” kiválasztottságának. Ez kiterjed a széles világra az „elmenvén tegyetek tanítványokká minden népeket” parancs szerint. (Mt 28,19). De folyamatos is ez a kiválasztottság az egyház által, amit Pál apostol így fejez ki: „Azért most is van maradék a kegyelemből való választás szerint”. (Róm 11,5) Ami tehát elkezdődött Izrael kiválasztásával, az folytatódik a Krisztusban választott nép életében, amint ezt Péter apostol is megfogalmazta: „Ti ellenben választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonná tett népe, hogy hirdessétek annak hatalmas cselekedeteit, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; … (1Pét 2,9-10)

 

Az egy egyház viszont pluriformitásban él, s ez azt jelenti, hogy a kálvinista egyház gyakran a saját népe körében kétszeresen is kisebbségben szolgál. Nálunk, magyaroknál lehet ezt jól szemlélni. Kérdés, hogy ez a kálvinista kisebbség mit alkotott a kultúrában, tudományban.

 

Magyarországon a 16. században még nem volt egyetem.[3] Egyházi, szerzetesi iskolák sem voltak kellő számban és kellő színvonalon ahhoz, hogy a tudományokat művelhessék. Ez a törökök hódításával is összefüggött. Ezért a reformáció egyházainak dönteniük kellett. Mindenek előtt létrehoztak egy óriási iskolahálózatot, először nagy anyaiskolákat, Kollégiumokat alapítottak, majd ezek segítségével a résziskolákat falvakban és városokon. A Debreceni Kollégium 584 ilyen iskolát alapított.[4] A pápai, sárospataki, nagyváradi és később a nagyenyedi-gyulafehérvári, valamint a kolozsvári kollégiumok is az iskolák százait hozták létre. Az iskolázás ügye ezáltal társadalmiasult Magyarországon.

 

Visszafelé nézve fogalmazzuk meg kérdésünket: a létrejött nagy Kollégiumok milyen területen járultak hozzá alkotóan a nemzeti kultúránkhoz? Három ilyen területet emelünk ki: a hittudományt, a szépirodalmat és a természettudományokat. Erről a három területről szólunk a következőkben.

 

A hittudományban olyan felsőfokú képzésre törekedtek, hogy egy végzett lelkész a lehető legszélesebb műveltséggel menjen ki a gyülekezetbe. Ha a tanárok följegyzéseit és a tanterveket nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy egy lelkész ismeretanyagának mintegy 25%-át természettudományi ismeretek, 15-20 %-át jogi ismeretek, és további 30-30 %-át filozófiai és teológiai ismeretek tették ki.[5] A teológiai ismeretek tanítása elég jól igazodott a nyugati egyetemek tanmenetéhez, sokszor azonban inkább kevesebb volt azoknál. Ezért mentek a debreceni diákok teológiát tanulni a nyugati egyetemekre, ahol teológiában jártasabb professzorok mellett tanulhattak. Később, különösen a 18. század második felétől a hazai teológus professzorok is jó képzést nyújtottak a magyar református hallgatóknak. Mivel a lelkészek sokféle képzésben részesültek, a „tudós és tiszteletes” nevet kapták a gyülekezeti szolgálatuk idején.

 

A szépirodalom a magyar nyelv művelése révén fejlődött. A Kollégiumokban az oktatás nyelve a magyar volt, de a felsőfokú tanulmányok idején latint is kegyetlen szigorral megkövetelték. Ezt ma sokan kifogásolják. A magyar nyelv művelése a prédikáláshoz kellett elsősorban. Ennek érdekében a Biblia tanulmányozására igen nagy súly helyeztek. 1590-ben készült el az első teljes magyar nyelvű Biblia-fordítás Károlyi Gáspár vezetésével. Ez jelentős mértékben formálta a magyar köznyelvet, de a teológia tudományos művelése számára is hozzájárult a nemzeti szaknyelv kialakulásához. Mivel a Biblia Isten kijelentését tartalmazza és hordozza, s a kijelentés eszköze pedig a nyelv, a nagy kollégiumok diákjai és általában a hívő református ember a Biblia olvasásával, a prédikációk hallgatásával és a szép énekszövegek megismerésével végül is művelte a saját nyelvét. Ahol pedig a nyelvet művelik, ott irodalom keletkezik. Ezért történhetett meg az, hogy a magyar irodalom legnagyobbjai, az írók és költők igen nagy arányban, talán 60-70 %-ban reformátusok voltak, illetve a híres református iskolákban tanultak, holott a kálvinisták ekkor már az ellenreformáció miatt a lakosságnak csak mintegy 20%-át tették ki. Bizonyságul fölsoroljuk a legismertebbeket: Szenci Molnár Albert (1574-1634), Csokonai Vitéz Mihály (1773-1805), Fazekas Mihály (1766-1828), Kazinczy Ferenc (1759-1831), Kölcsey Ferenc (1790-1838), Petőfi Sándor (1823-1849 – evangélikus volt),Arany János (1817-1882), Jókai Mór (1825-1904), Tompa Mihály (1817-1868), Ady Endre (1877-1919), Móricz Zsigmond (1879-1942), Oláh Gábor (1881-1942), Szabó Lőrinc (1900-1957), Gulyás Pál (1899-1944), Nagy László (1925-1978), Szabó Magda (1917-2007) és még sokan mások. Az erdélyi református kollégiumok is tekintélyes írókat, költőket adtak: Jósika Miklós (1794-1865), Kemény Zsigmond (1814-1875),Szabó Dezső (1879-1945), Áprily Lajos (1887-1967), Kányádi Sándor (1929-), Sütő András (1927-2005), Wass Albert (1908-1998).

 

A természettudományok művelésében is élen jártak a református kollégiumok. A 16. és 17. században, a természettudományok szakterületekre bomlása idején, hazánkban a természettudósok első három nemzedéke valamennyien református papok voltak.[6] Ez azért történt így, mert a legjobb diákok külföldre mentek tanulni és a Nyugat-európai egyetemekről magukkal hozták a természettudományi ismereteket is. A latin nyelv segítségével ezeket átemelték a magyar tudományos életbe. Elegendő néhány példát említenünk. A matematikát hosszú időn át alsó és középfokú szinten a Debreceni Református Kollégium tanárainak könyvéből tanulták az egész országban. Az első magyar nyelvű matematika tankönyvet 1577-ben adták ki Debrecenben[7], majd a következőt Menyői Tolvaj Ferenc 1674-ben, ezt követte Maróthi György híres aritmetikája 1743-ban, és ez a tankönyv volt érvényben 1850-ig. Az első felsőfokú differenciál- és integrálszámításról írt tankönyvet is a Debreceni Kollégium tanára, Kerekes Ferenc professzor írta 1837-ben.[8] Hatvani István (1718-1786) pedig a matematikát, a fizikát, a kémiát, a filozófiát teljesen európai szinten oktatta, mi több, ő írta a kor legjobb kálvinista úrvacsoratanát.[9] MéliuszJuhász Péter (1536-1572) készítette az első magyar-német-latin nyelvű herbáriumot, amelyet 1578-ban adtak ki Kolozsvárott. 1807-ben pedig Fazekas Mihály és Diószegi Sámuel készítette az első fűvészkönyvet Linné nomenklatúrája szerint. Nem soroljuk tovább. Természettudományokban a református kollégiumok élen jártak.

 

Hogyan lehetne összefoglalni a kálvini iskolák jelentőségét?

1) A magyar nyelv művelése a nemzethez való kötődést jelentette, a latin nyelv pedig az európai kultúrához kapcsolta a kálvinista magyarságot.

2) A sola scriptura elv hangsúlyozásával előtérbe került a Szentírás tanulmányozása és ebből következően az a szemlélet, hogy az Írást nem szabad szószerinti értelemben venni, mert Isten kijelentése az adott kor nyelvén, műveltségi szintjén van megfogalmazva. Ezért tanulmányozni kell, mit jelentett ott és akkor, s mit jelent itt és most. Ez hozzájárult a teológia rohamos fejlődéséhez.

3) A Biblia tehát nem szolgálhatott többé a természeti jelenségek magyarázatául, s ezzel elhárult az akadály a természet vizsgálata elől, sőt megnyílt az út a szabad vizsgálódás számára mind a természettudományokban, mind pedig a jogban, a társadalmi kérdésekben, a politikában és az élet minden területén egyaránt. A tekintélyelv többé nem lehetett akadály a fejlődésben. Ez kapcsolatban van a demokráciával és a magyar függetlenségi mozgalmakkal.

4) Az egész kálvini magatartás nyitott szemléletet kínált az emberi alkotókészség számára.

5) A Szentírásból megtanulták a helyes keresztyén élet normát, és azt szigorúan megtartották: ezt nevezték a kálvinisták életszentségnek!

 

Hogy miért fogadta be a magyarság a kálvini szemléletet olyan gyorsan a 16. században, ezen még ma is vitáznak a különböző szakterület történészei. Én magam úgy látom, hogy a műveltebb fiatalok, akik a nyugati egyetemeken tanultak, az ország helyzetét Európához viszonyították. De mit láttak itthon? Szinte semmit. Nem volt elég iskola, a nép iskolázatlan volt, az ország három részre szakadt és hadszíntérré vált, az általános technikai színvonal rendkívül alacsony volt, az életszínvonal nyomorúságos képet mutatott. Ebben a helyzetben kellett a reformátor őseinknek dönteniük. Egy új Magyarország mellett döntöttek! Méliusz híres mondása volt: „Csináljatok a templomokból iskolákat!” Ez igazából egy radikális program volt az egész nemzet számára. Egy évszázaddal később pedig, már 1648-ban a sárospataki kollégium tanára, Mikolai Hegedűs János ezt mondja: „Ihol az Úr az ő szolgái által megparancsolta a Magyar scholák építtetését, s hogy megfogyatkozott a szegénység!” Reformátoraink jól döntöttek, mert az akkori nép, nemzet felemelkedését a tudománytól, a kultúrától és az erkölcsi élet tisztaságától remélték. A kálvinizmusnak ez a radikális programja igen komoly tényezőnek látszik nemzetünk megmentésében. Ezt a programos szemléletet ajánljuk tanulságként a mai politikusaink figyelmébe.

 

 

 

 

[1] A Biblia számos helyen utal arra, hogy Krisztus tanítását nem mindenki fogadja be. Ennek ellenére a szeretetparancsot mégis hirdetni és gyakorolni szükséges.

 

[2] V.ö. Czeglédy Sándor: A választott nép. Sylvester Rt., Budapest, 1940. 46-57. Az itt megfogalmazott gondolatok előjönnek a következő szakaszban is.

 

[3] Vannak történelmi bizonyítékaink arra, hogy a 14. században Pécsett, majd a 15. században Budán működött egyetem, de ezek rövid életűek voltak. Mátyás király uralkodásának végéig Magyarország kulturális szempontból is együtt fejlődött Európával.

 

[4] V.ö. Dankó Imre: A Kollégium partikularendszere. In: A Debreceni Református Kollégium története. MORE Zsinati Iroda, Budapest, 1988. 776-810.

 

[5] A filozófia korábban magába foglalt több területet a természettudományok és a teológia köréből, de a 18. század végére már a filozófiát a természettudományi és a teológiai tárgyaktól jól elkülönülten kezelték a Debreceni Kollégiumban. V.ö.Gaál Botond: A természettudományok oktatása és művelése a Kollégiumban. In: A Debreceni Református Kollégium története. MORE Zsinati Iroda, Budapest, 1988. 592-626.

 

[6] V.ö. Zemplén Jolán: A magyarországi fizika története a XVIII. Században. Akadémiai Kiadó. Budapest. 1964. 51.

 

[7] Mivel a könyv szerzője nincs feltüntetve, elnevezték Debreceni Aritmetikának.

 

[8] Kerekes Ferenc: Elmélkedés a fellengzős mathesis igaz sarkalatiról. Debrecen, 1837. TtREK R 608/54.

 

[9] Hatvani István: Az úri szent vatsorára meg tanító könyvecske. Im-Hof Rudolf János, 1760. Basel.

 

bottom of page