Dr. Gaál Botond honlapja
Nagytemplomi igehirdetés
2011. május 1.
Lekció: Zsid 11:1-3, 17-28, 32-33
Textus: Jn 20:29
Jézus így szólt: Mivel láttál engem Tamás, hittél. Boldogok, akik nem látnak és mégis hisznek!
Kedves Testvéreim!
Ezt a mondatot Jézus a feltámadása után nyolc nappal, azaz egy héttel később mondotta Tamásnak a többi tanítvány előtt. Mi is éppen egy héttel ezelőtt ünnepeltük a Húsvétot. Ez az szép boldogmondás most éppen anyák napján hangzik el, amikor mindnyájunk szívét megmelegíti az édesanyákra, nagymamákra gondolás. Helyeselnünk kell az új alkotmányunk határozott kiállását a házasság Istentől kapott teremtettségi rendje mellett, s nem szabad engednünk semmiféle ferdehajlamot támogató szabadgondolkodók és minden értéket megkérdőjelezők táborának. – A mai nap másik nevezetessége, amelyre az egész világ figyel, néhai II. János Pál pápa boldoggá avatása. Mi reformátusok is nagyra értékeljük a boldogok és szentek példaadó életét és kegyességét, sőt követendőnek ajánljuk, mégsem imádkozunk hozzájuk, nem úgy tiszteljük őket, mint közbenjáróinkat, mert az egyedül csak Jézus Krisztus. A boldoggá avatás egyik kritériuma egy bizonyítható gyógyítás, amelyet római katolikus testvéreink az avatandó személy javára írhatnak. A szentté avatáshoz már két gyógyításra van szükség. Derűs nap ez, ezért nyugodtan mondhatjuk mi is egy kis debreceni derűvel, hogy II. János Pált akár szentté is avathatták volna, mert bátran eljött ide a kálvinista Róma Nagytemplomába és gyógyítást végzett a gályarabok miatti sebeinken, megkoszorúzva az emlékművet. Imádkozó, tiszta hitélete számunkra is szép példája marad a Krisztusban előttünk járóknak. — Mi most éppen Jézus szavait halljuk, amikor boldoggá nyilvánít embereket. Ott és akkor hangzott el, s üzen most és itt mindnyájunknak. „Boldogok, akik nem látnak és mégis hisznek!”
Krisztus feltámadása rendezi az emberi életet. Egy új létformát jelent a világ számára. A tanítványok is most értik meg, ki az a Krisztus. Most értik meg, kik a boldogok. Ezt éppen a feltámadt Jézustól hallják. Bizonyára most kezdik érteni, mint Tamás is, hogy Izráel hite nem jó irányba terelődött. Oda jutottak, hogy elvesztették az ősi hit-bizonyosságukat, amikor még az atyák hite nem a látásra, nem a megtapasztalható tényekre épült. Így olvassuk: „Hitt pedig Ábrahám és ez tulajdoníttatott neki igazságul.” (Róm 4,3) Isten megszólította választott embereit és ők engedelmes hittel válaszoltak. Ez az a hit, amely a történetük során elváltozott és az idők folyamán úgy eltorzult, hogy már csak azt lehetett elfogadni isteni tettnek, amit Isten is valamiképpen egy jellel bebizonyít előttük. Állandóan kellett nekik a füstoszlop, a manna, a vízfakasztás csodás jele, azaz az ember által megítélhető bizonyíték. Izráel életében a jel eltörölte a hitet, a jelen elnyelte a múltat, nem volt meg többé az az eredeti sziklaszilárd bizodalom, amellyel hittek, és amelyre Pál apostol is hivatkozott: ez tulajdoníttatott nekik igazságul! A nem látott dolgokról való bizonyos meggyőződésről van itt szó, az igaz hit lényegéről és valóságáról, amellyel az atyák rábízták magukat Isten ígéretére. És itt az az érdekes, hogy Jézus tanítványai is hiába voltak vele évekig és hiába tanította őket arra, hogy benne a teremtő és megváltó Isten látogatta meg az ő népét, aki szereti őket, akiben megbízhatnak, akire építhetik a jövőjüket. Nem! Amikor Tamásnak mondják, hogy feltámadott az Úr, ő úgy válaszol, hogy semmiképpen el nem hiszem, amíg a szegek helyét nem látom, amíg meg nem érintem, amíg meg nem tapasztalom. És egy hét múlva jön el az alkalom, amikor ezt Jézus lehetővé teszi, s Tamás csak ekkor mondja: Én uram és én Istenem! Ekkor már hitt! Ezt az eltorzult hitet teszi helyre Krisztus: „Mivel láttál engem Tamás, hittél! Boldogok, akik nem látnak és mégis hisznek!”
Milyen volt az a hit, amelyből kiestek Izráel fiai? – Miként József is rendelkezett a csontjai felől, az ószövetségi atyák végrendeleteikben olyan javakról rendelkeztek, amelyeket csak ígéretben bírtak, de mégis úgy számoltak azzal, mintha már most az övék volna. Ezért hangzik el oly sokszor, minden esemény-leírás előtt: hit által! Mert valóban a reménylett dolgok valóságáról van szó és a nem látott dolgokról való meggyőződésről. Istennek a választottai hit által különös dolgokat vittek végbe. De mindig hit által!
Ábrahámnak egy küzdelmes és keserves élet vége táján, amikor emberileg már teljesen lehetetlennek tűnt, Isten gyermeket adott és azt ígérte, hogy, hogy utódai annyian lesznek, mint az ég csillagai, vagy a tengerparti föveny szemcséi. És ekkor jön a borzalom: Izsákot föl kell áldoznia! Ismerjük a történet végét. Miről van itt szó? Arról, hogy Ábrahámnak ez egyetlen kis gyermeke volt a mindene, mégis engedelmes volt, mert hitt és látott!
József története szelídebbnek tűnik, mégis hallatlan borzalmas. A saját testvérei dobják a kútba, majd eladják őt egyiptomi kereskedőknek. Nem kell! Tűnjön el közülünk! Minden bizonnyal azért, mert többet tudott, mert talán tehetségesebb volt a testvéreinél. Ő lett ugyanis Egyiptom kormányzója, vagy miniszterelnöke. Ez a megvetett és megalázott ifjú a kor legfényesebb pályáját futja be, Isten engedi, hogy ott az idegenben éppen ő váljék jótéteményévé a választott népének. Miért? Mert József is hitt és látott! Ő is erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant!
És ki ne ismerné Mózes történetét?! Ezt a csodálatos felkészültségű, tudományokban és mindenféle tapasztalatokban járatos embert Isten megszólítja, valósággal előhívja a tétlenség nagy tengeréből, s ő legyőzi a kor legerősebb birodalmát. Ki érti ezt? Talán volt neki hatalmas hadserege? NEM! Egy bottal és tarisznyával, azaz semmivel indult útnak. De volt neki hite! Nem félt, hanem hitte, hogy győzni fog! Mert hitt és látott ő is, mintha látta volna a láthatatlant.
És most hadd soroljam ide az édesanyák életét, akik a gyermekeik megszülése kapcsán éreznek kimondhatatlan boldogságot, mert gyermekükben remélik, látják a láthatatlan jövő ígéretét. Valamennyi édesanya olyan, mint egy hithős, mint aki látta volna a láthatatlant.
Testvéreim! A hit egy titokzatos tulajdon. A hit olyan valami, aminek a valóságát érezzük, de meghatározni képtelenek vagyunk. Olyan valami, amit ajándékképen kaptunk, élünk általa, Isten elé visz bennünket, ahol már nincs többé önhittség vagy saját erő, hanem van helyette abszolút bizodalom, ráhagyatkozás és életbiztonság. Azért nem foglalható szavakba, mert nem statikus dologról van szó, hanem egy állandó lételemről, amely csak dinamikusan, állandó viszonyrendszerben létezik, akkor látszik meg, amikor működik, ezért megfoghatatlan. Isten csodás ajándéka! Ajándék. Mert hiába akarok én hinni, hiába gyötröm magam a hitemért, hiába akarok nagyszerű teljesítményeket felmutatni, hogy végre higgyek, nem megy. Ez csak akkor látszik, amikor az ember hitre jut és rádöbben az ajándék nagyságára és igazságára. Akkor látom, hogy nem az én teljesítményem volt, hanem a Lélek ajándéka, amellyel másként látok mindent, ami mögöttem és előttem van. Visszafelé nézve az életemet, ami mögöttem van, az kár és szemét, nyomorúság, reménytelenség és gyarlóság, ami pedig előttem van, az erő, szeretet, méltóság, jövőlátás, reménység. Ami mögöttem van, az Krisztus keresztje az én adóslevelemmel, ami pedig előttem van, az Krisztus feltámadása. Ezt hallottuk úgy a hithősök és az édesanyák esetében, mintha látták volna a láthatatlant! Mert előre néztek, nem a maguk bajára, kicsiny voltára, nyomorúságára, hanem Isten ígéretére. Ha vannak közöttünk olyanok, akik az érettségi vizsga megmérettetése előtt vannak, ők is nézzenek előre és győzni fognak!
Most a tanszékem történetével foglalkozom. Méliusz és a debreceni reformátorok nagyon sokra becsülték a tudományt, rendkívül nyitottak voltak iránta. Ők még a nehéz időkben is egy jobb és új népet álmodtak, egy szebb jövőt láttak maguk előtt, látták a láthatatlant, mert hittek. Először csak egy tanszék volt, az is főként a dogmatika számára. Egy tanszékből aztán lett több tanszék, több tudományág, ahányra éppen szükség volt és végül kiépült egy csodálatos szellemi vár, a Kollégium, majd abból az egyetem itt ebben a városban. Debrecen azért lett Debrecen, mert volt egy Kollégiuma! Mert bátrak voltak, akik mertek! Mert hittek és bizonyosak voltak a hitük valóságában, és biztosan hittek Isten igaz ígéretében. Hadd fejezzem ki az örömömet, hogy népünk vezetői körében sok ilyen elkötelezett embert látok, akik nem a jelenbeli gondokra, bajokra, nyomorúságokra néznek, hanem a jövőt építik, mint akik látnák a láthatatlant! A mi Kárpát-medencei magyarságunk sorsa is így fog megoldódni, ha a mai magyar népünk egy becsületesebb, munkaerkölcsében kitartó, lelkében pozitív gondolkodású, magasabb minőségre törekvő nemzetté kovácsolódik, amely nem fél, hanem Krisztussal együtt hisz egy boldogabb jövőt!
Az első húsvétkor az ígéretek beteljesedtek. Minden emberi képzeletet felülhaladó módon. Krisztus feltámadott, egy új élet kezdődött. Ez azt jelenti, hogy ma is lehetnek boldog emberek. Maga a feltámadott Jézus avatja őket boldoggá. Mert boldogok, akik nem látnak és mégis hisznek! Mint Ábrahám, József és Mózes esetében nem a természeti tapasztalat alapján hittek, hanem a hit látásával néztek előre, mintha látták volna a láthatatlant! Ez azt a különös dolgot jelenti, hogy a Krisztusban boldog ember már itt e földi létében két időben él. A modern fizika tud arról, hogy egyazon eseményhez két valóságos időt is lehet rendelni. Mindkettő igaz! A Krisztus-hitben élő ember tudja, hogy ehhez a világhoz tartozik mindenestől, de bírja Krisztus mindeneket felülhaladó ígéretét is az új életre. Maga Jézus ezt így fejezte ki: Isten országa közöttetek van! Boldogok vagytok! Ez ugyanaz, mint amikor az ősatyákra nézve azt mondja az Írás: mintha látták volna a láthatatlant! A Krisztusban elnyert üdvösség visszasugároz a jelenbe és úgy cselekszik, mintha már elnyerte volna, mintha már az övé volna Krisztus érdeme. Hinni nem azt jelenti, hogy elhiszem, amit látok, tapasztalok, vagy elhiszem, amit mások mondanak, hanem azt jelenti pontosan: hinni Jézus Krisztusban. Ilyen egyszerű! Én nem csak remélem, hanem tudom is, hogy ezen az istentiszteleten maga a győztes Krisztus tett mindnyájunkat boldoggá, mert odavett magához: Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek! Ámen.
Imádság: Mindenható Istenünk, édes Atyánk a J. Kr. által, köszönjük, hogy üzeneteddel reménykedővé és boldoggá akarsz tenni mindnyájunkat. Áldunk azért, hogy az Úr Krisztusban élő hittel ajándékozol meg bennünket és olyan gyermekeiddé formálsz, akiket Te magad is boldognak mondasz a hit által. Ezért mi mint a te néped örvendezünk, mert tudjuk, hogy dolgainkat jó véghez viszed. Arra kérünk, hogy fényes orcáddal vígasztald meg betegeinket, gyászolóinkat, gyógyító szereteteddel öleld át egész életünket. Adj erőt mindazoknak, akik most benned reménykednek a próbák idején, s állandóan visszhangozd lelkünkben az Úr Kr. örök ígéretét: boldogok, akik nem látnak és mégis hisznek! Ámen.
