Dr. Gaál Botond honlapja

Kálnási Árpád cívis szótára - Debreceni ajándék a magyar kultúrának

 

 

Bizony előfordul velünk, hogy nem figyelünk kellőképpen arra, milyen nagyszerű, alkotó emberek élnek körülöttünk. Emiatt én magam is bánkódom, de nincs idő a siránkozásra, mert most fontosabb dolog vonja magára a figyelmünket. 2005-ben megjelent ugyanis Kálnási Árpád Debreceni cívis szótára. Efeletti örömömet szeretném megosztani a református közvéleménnyel, főként a Tiszántúlon, de az egész országban is. Több minden késztet erre.

 

Kálnási Árpád tanártársam volt a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában. Ő magyar-történelem szakos, én pedig matematika-fizika szakos tanárként végeztük munkánkat.  Nyilvánvalóan látszik, egymástól távol eső szakokat tanítottunk. Ennek ellenére belső késztetést érzek, hogy írjak a cívis szótáráról. Mert még más is összeköt bennünket! Ő tősgyökeres szatmári ember, én pedig beregi születésű vagyok, aki a szatmári tájakon nőttem föl. Az ottani emberek beszéde mindkettőnknek anyanyelve.

 

Miért hangsúlyozom ezt? Azért, mert a mi szatmári anyanyelvünk a 20. század első harmadában a nyelvtudomány érdeklődésének középpontjába került, s ez az esemény kapcsolatban van a mi debreceni beszédünkkel, amelybe diákként és tanárként mindketten egyaránt belenőttünk, s amelyet „szíp debrecenyi beszídkint” hallhattunk. A történet úgy kezdődött, hogy a Debreceni Egyetemen 1931-ben megüresedett a magyar és finnugor nyelvészprofesszori állás, s erre meghívták a szatmári származású Csűry Bálintot, a Kolozsvári Református Kollégium nyelvésztanárát. 1932-ben foglalta el katedráját. Ekkor ő már híres nyelvész volt, éppen ez idő tájt készítette a Szamosháti szótárt, a magyar népnyelvkutatás gyöngyszemét. Ebben a több mint ezer oldalas műben Csűry összegyűjtötte a szatmári vidék népnyelvének szókincsét, sőt fölkutatta még a Szatmárral határos részek nyelvjárását is. 1936-ban lett készen e nagy művével. De ekkorra már a Debreceni Egyetemen is egy komoly nyelvjárás-kutató iskola alakult ki Csűry Bálint körül. Tanítványai buzgón kutatták a magyar népnyelvet, néhányan a debrecenit. A neves és tekintélyes professzor ekkor vetette föl egy Debreceni cívis szótár elkészítésének tervét. Grandiózus terv volt, amely magába foglalta az élő nyelv teljes szókincsét, a történeti anyagot, kitekintéssel volt a teljes debreceni múlt írott és íratlan nyelvi szókészletére.  — Közbevetve megemlítek itt két nevet, mindketten ebből a Csűry-iskolából kerültek ki. Az egyik Pethő József tanárunk, akivel együtt dolgozhattunk mindketten a 70-es években a Református Gimnáziumban. Ő a debreceni tímármesterség szókincsét dolgozta föl doktori disszertációjában Csűry Bálint irányításával. A másik Csűry-tanítvány Balassa Iván néprajztudósunk, aki szintén a Református Gimnázium diákja volt Debrecenben.  —   Az ígéretes indulás után hirtelen megtorpanás következett, mert Csűry Bálint 1941-ben váratlanul meghalt. Az „iskola” szelleme azonban tovább élt. Debrecenben nem felejtették el, hogy Csűry Bálint tervezett egy Debreceni cívis szótárt. Ez a gondolat évtizedeken át csak az emlékek búvópatakjában élt, és egyszerre csak az 1980-as években ismét a felszínre bukkant. Éppen akkor, amikor egy erre alkalmas nyelvész támadt. Ez volt Kálnási Árpád! Fiatal éveiben már több szatmári járás nyelvi anyagát feldolgozta. Így a vidékünk magyar nyelvjárásainak érett tudósaként, éppen a negyvenes éveiben járva, fölvállalta a lehetetlent: elkészíti a Debreceni cívis szótárt! Miután mindezt eldöntötte magában és tudományos gondossággal körülhatárolta a feladatot, a Debreceni Egyetem docenseként tanítványaival hozzálátott a munkához. Nyilvánvalóan Csűry eredeti elképzelésének megvalósítása már nem volt lehetséges. Hogy mennyire bonyolult és nehéz kérdés volt a szótár anyagának körülhatárolása, és Kálnási Árpád miért éppen úgy döntött, ahogy döntött, azt ő maga mondja el az előszóban. Az adott történelmi kor már nagyon megváltozott a félévszázaddal korábbihoz képest. Itt-ott nyomokban azonban még mindig föllelhetők voltak az „élő források”, akiktől összegyűjtötték a cívis nyelvjárás meglévő kincseit. Végül majdnem másfél évtized munkája eredményeképpen létrejött a Debreceni cívis szótár, amelyet a szerző így határozott meg: „XX. századi élőnyelvi anyagot tartalmazó városi népnyelvi szótár.” Mintegy 25 ezer szócikket tartalmaz. Ez tekintélyes mennyiség!

 

A magyar tudományos élet szakfolyóiratai és a helyi sajtó is hírt adtak erről a jelentős eseményről. Legalább öt ismertetést, bírálatot olvastam. Egyházi körökből származó méltatásról ez ideig még nem hallottam. Mivel azonban a reformátusságnak egyik történeti fellegvárában készült a szótár, szükségesnek és illőnek látszik, hogy az eddigi értékeléseket egy sajátos szemszögből íródott ismertetéssel, illetve méltatással egészítsük ki. A szerző is és az ügy is megérdemli! — Valamennyi értékelő írás idézi Csűry Bálint eredeti tervének egy lényeges szakaszát, mi sem kerülhetjük ki: „Ezzel olyan célt tűztünk magunk elé, mely a magyar nyelvjárásbúvárlatban egészen új. Kétségtelen ugyanis, hogy Debrecen, ez az ősi cívisváros és régesrégi művelődési gócpont a vele kapcsolatban álló területek népnyelvére, népi kultúrájára rendkívül sokoldalú hatást gyakorolt. E hatás mérvére nézve csak föltevéseink lehetnek. Ha azonban kezünkben volna ilyen debreceni szótár, akkor ez a hatás megfogható és fölmérhető lenne, akkor pl. a szamosháti szókincsre nézve már lehetne összehasonlításokat tenni.”

 

A Debreceni cívis szótár nyelvészeti értékelését, illetve szorosabb értelemben vett szakmai megítélését a tudós nyelvészekre illik bíznunk. Csűry Bálint szavai azonban szíven ütik a Szamoshátról Debrecenbe elszármazott embert, mint engem is, és néhány olyan gondolat megosztására késztetnek, amelyek az eddigi méltatásokhoz képest kiegészítésül szolgálhatnak.

 

1. Kálnási Árpád ezt a hatalmas művét szinte a legutolsó pillanatban alkotta meg. Olyan népnyelvi anyagot is tartalmaz, amely e szótár nélkül nem sokára odaveszett volna. Amikor bizonyos kifejezéseket, szófordulatokat, közmondásokat olvasunk a szótárban, szinte az az érzésünk támad, mintha társalkodnánk az örökhagyó debreceni ősökkel. Ezt a szótárt néhány évvel később már nem lehetett volna így elkészíteni. Ennyire pótolhatatlan értéket jelent! Debrecen és a Tiszántúl történelmi örökségének egy része van benne.

 

2. Érdekes módon maga Kálnási Árpád, a szamosháti, tiszaháti ember törekedett arra is, hogy a debreceni népnyelvben még ma is meglévő szavakat összevesse a Csűry által feldolgozott szatmári anyaggal. De hát milyen jelentősége lehet ennek? Kérdezhetné egy somogyi vagy nógrádi olvasó. Ez a Szamoshát 100-150 km-re van Debrecentől, tehát elég messze. Csűry is mondja, hogy Debrecen mint művelődési gócpont a vele kapcsolatban álló területek népnyelvére, népi kultúrájára rendkívül sokoldalú hatást gyakorolhatott. De ekkora távolságban? Igen! Ez bizony igaz. Debrecen ugyanis arról nevezetes, hogy volt és van egy híres iskolája, a Debreceni Református Kollégium, amelynek a szerző is és én is tanárai voltunk.  Ez a Kollégium egy hatalmas iskolahálózatot hozott létre, számszerint 584 alsó és középfokú iskolát alapított az egész ország területén. Ezeknek nagyobb hányada a Tiszántúlra és a Partiumra esett, s ebből is a legtöbb éppen Szatmárban volt, beleértve az elcsatolt színmagyar szatmári részeket is. Szatmár megyében 122 iskola tartozott a Debreceni Kollégiumhoz partikulaként. Ha mindezekhez hozzávesszük azt, hogy ahol nem volt iskola, ott pedig a Debreceni Kollégiumból kikerült lelkész tanította a gyerekeket a templomban, akkor ez a debreceni hatás már sokkal kézzelfoghatóbbnak tekinthető. A Szamoshát és Debrecen népnyelvi kölcsönhatása tehát nagyon is életes dolog.

 

3. Arra is rácsodálkozik az olvasó, hogy bár a debreceni szavak, kifejezések sokasága természetesen máshol is ismert volt, de vannak szavak, amelyek csak bizonyos környékeken és Debrecenben lelhetők föl. Ez azért van, mert nemcsak Debrecen hatott a környezetére, hanem a környezet is hatott Debrecenre. Debrecenbe az ország egész területéről jöttek diákok, itt évekig tanultak (Kölcsey például több mint nyolc évig) és hozták magukkal sajátos szókincsüket, s ezzel gazdagították a debreceni tájnyelvet. Tehát a Csűry-féle hatásnál többre kell gondolnunk, mert oda-vissza hatásként kell felfognunk. Ha nyelvi szempontból nézzük a dolgot, szinte a „fél ország keveredett” Debrecenben.

 

4. Aszótár pontosan igyekszik visszaadni a debreceni kiejtést is. A szavak fonetikus megörökítése nagyon nagy érték az utókor számára.

 

5. Mivel Debrecennek büszkesége volt az általa alapított és fenntartott Kollégiuma, ezért sok-sok egyházi kifejezés is fönnmaradt a népnyelvben. Csak néhányat említve, a Tiszántúlon természetesnek veszik sokan, hogy a konfirmál, egyházrész, kálvinista szavak náluk is ismertek, de azt már csak kevesen tudják, hogy a mit jelentenek az apparitor, szénior,  esküdtfelügyelő, dativuszba tesz, dögönbőgő, précesz, prepa, kálomista menyország, kálomista varjú, istenbaglya, nagybotos, kápsálás, legátus  kifejezések. Csak ragadjunk ki néhányat érdekességként. A datívusz a latin főnévragozás részeshatározó esete, de a Debreceni Református Kollégiumban mást is jelentett. Dativuszba tevés a diákok egymás közötti játékos fegyelmezése, esetleg büntetése volt. Kezénél-lábánál fogva valakit a levegőbe röpítettek és a derekánál átnyúlva fékezték a leesését. Dögönbőgőnek hívták a temetésre énekelni járó diákot, kórustagot. Ez a vaskosan tréfás kifejezés a diákoktól megbocsátható. A kálomista menyország nem valamilyen teológiai kifejezés, hanem a vargabéleshez hasonló tésztafajta. A diákoknak ez „mennyei eledelt” jelenthetett.

 

6.  Aztán sok-sok érdekességet érdemes említeni még, amikor a szavak más tájakon is ismertek voltak, de más jelentettek, vagy másképpen értették őket. Állaszalonna, áncig-váncig, furmányosember, gidipacal, henderbucka, icka, koszpitol, kupcihér, keshed, lipityánka, megmarjul, mirnyákol, ószlag, paksus, palozsna, sámedli, szik, tunkol, tájkol, tergenye. Nem írjuk mellé a debreceni jelentését, mert szeretnénk az olvasó kíváncsiságára bízni a dolgot. Érdemes a szótárban búvárkodni. De igen gazdag a szótár közmondás-anyaga is.

 

7.  Végül még valami fontosat! Ha valaki Kálnási Árpád cívis szótárát olvasgatja, feltétlenül megszereti. Nem a mindenáron való kritizálás mondatja velünk, hanem egy szép ügy segítése, ezért nem hagyhatunk szó nélkül három dolgot. Az első az a szokatlan szabadkozás, amellyel a szerző a Szótár anyaga című részben a további munkálkodásáról lemondóan nyilatkozik. Annak, aki ismeri őt, közelebbről is a magyar nyelvért buzogó szívét-lelkét, ez idegenül hat a könyvében! Kálnási Árpád jelenleg is dolgozik. A második észrevételünk még komolyabb. Egy ilyen nagyszerű munkát tartva a kezünkben és forgatva lapjait, elszomorodik az ember amiatt, hogy milyen halvány a nyomtatása, sőt egyes helyeken szinte olvashatatlan. Ez méltatlan a benne foglalt értékhez és ahhoz a munkához, amellyel a készítői, jelesül a szerző és lelkes egyetemi hallgatói, másfél évtizeden keresztül fáradoztak annak létrehozásán. Harmadjára azon is elcsodálkozhatunk, mégpedig rosszallólag, hogy csak négyszáz példányban jelent meg ez a mű.  Szabó István református gimnáziumi tanárunk, az egykori Csűry-tanítvány hangsúlyozta minduntalan, hogy a debreceni cívis nyelv ismerete költőink, íróink nyelvének megismerésében is sok segítséget nyújthat. Hiszen Csokonai, Kölcsey, Arany, Móricz és még megannyian Debrecenben voltak diákok! A négyszáz darab nagyon kevés. A könyvtárak, az iskolák, a jövő fiataljai hogyan fognak hozzájutni? Ezt talán úgy lehetne helyrehozni, ha a város egy méltóbb és szebb külsővel újból megjelentetné, s így hagyná az utókorra eme büszkeségét, a magyar nyelvkultúra egyedi darabját, Kálnási Árpád és tanítványai által készített Debreceni cívis szótárt.

 

Debrecen, 2007. január havában

 

Dr.Gaál Botond

egyetemi tanár,

Debreceni Református Hittudományi Egyetem