top of page

Nagy Géza tanár úrról megemlékezés születésének 100. évében

 

 

Tanítványa voltam, hitelesen szeretnék róla szólni. Mi több, családi közelségben éltünk másfél évtizedig a Kollégiumban, sőt tanártársak is voltunk, és utolsó aktív éveiben pedig én voltam a gimnáziumunk igazgatója. Nyugalomba vonulásakor Nagy Géza tanár urat a mi tanári nemzedékünk búcsúztatta el. Mint ő is, matematika-fizika szakos tanárként végeztem a Debreceni Egyetemen. Hogy emlékezésemet hozzá méltóvá tegyem, előbb beágyazom őt a Kollégiumunk történetébe.

 

Nagy Géza tanár úrnak a mi ősi Kollégiumunkban mintegy 10-12 nemzedéken át olyan elődei voltak, akik nemzetünk művelődéstörténetében szinte valamennyien élen jártak a matematikaoktatás terén. 1577-ben itt Debrecenben írták és nyomtatták ki az első igazi magyar nyelvű matematika tankönyvet, melyet az 1930-as években találtak meg, és mivel szerzője nem volt föltüntetve, Dávid Lajos egyetemi tanár, Nagy Géza tanár úr professzora, elnevezte Debreceni Aritmetikának. Címlapján ez olvasható: Aritmetica, az az, a számvetésnec tudománia … Ez volt hazánkban a matematika tankönyv mintegy száz esztendőn át. Hat alapműveletet említ: számlálás, összeadás, kivonás, szorzás, osztás, haladvány. Az újabb matematika tankönyvet szintén itt a Kollégiumban írta Menyői Tolvaj Ferenc 1674-ben Az aritmetikának, vagy az számvetésnek öt speciesinek rövid magyar regulákban foglaltatott mestersége címmel. Ez már csak öt alapműveletet említ, a hatványozást nem sorolja az alapműveletek közé. Ez addig volt érvényben, amíg 1743-ban Maróthi György ki nem adta a híres tankönyvét Arithmetica, vagy számvetésnek mestersége címmel. Ez már csak a ma is elfogadott négy alapműveletről beszél. Az Entwurf-ig ez volt a középfokú matematikai tankönyv hazánkban. Mindenesetre látszik, hogy majdnem háromszáz éven át ez a Kollégium irányította a matematikaoktatást az egész országban. Valószínűleg Hatvani István tanított itt felsőfokon matézist. Az viszont aligha ismert, hogy az első magyar nyelvű differenciál- és integrálszámítás-ra vonatkozó felsőfokú tankönyvet maga Kerekes Ferenc készítette szintén itt a Kollégiumban 1837-ben Elmélkedés a’ Fellengős Mathésis igaz Sarkalaitairól címmel. Nem véletlen, hogy Kerekes tanítványa Csányi Dániel matematikus is a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett, amint mestere is az volt. Őt azonban az 1848-49-es Szabadságharcban való részvétele miatt börtönbe csukták, halálra ítélték és kegyelmet kapott. Csányi Dániel az ítélet és a kegyelem kihirdetése között eltelt napokban megőszült. Visszajött a Kollégiumba és itt tanított haláláig. Rövidre fogva, itt a Kollégiumban mindig remek matematika tanárok tanítottak.Tóth József, Jakucs István és Rapcsák András neve jelzi ezt. Egy ilyen történelmi sorban kell látnunk Nagy Géza tanár urat is, aki mintegy 50 éven át tanított 1934 és 1984 között. Az utolsó évét már nyugdíjasként töltötte körünkben.

 

Nagy Géza 1911. január 26-án született a Komárom megyei Dunaalmáson, ahol édesapja Nagy Kornél református lelkipásztorként szolgált. Édesanyja Kovács Mária, zilahi vármegyei tisztviselő leánya, a művészetek iránt érzékeny lelkülettel megáldott asszony volt. Ő fiatal korában személyesen is ismerte Ady Endrét Zilahról, családjában sokat mesélt róla. Nagy Kornél családja Deákiból származik, Érsekújvár mellől. A Deáki-i templomban találták meg az egyik első nyelvemlékünket, az „Ó magyar Mária Siralom” szövegét. Szülei jómódú parasztemberek voltak. A parasztembereknél ritka Kornél nevet édesapja egy Kornél nevű katona parancsnoka iránti tiszteletből adta fiának. A Géza név pedig Kádár Géza zilahi lelkipásztor nevét örökítette a családban, aki megismertette Nagy Kornél fiatal lelkipásztort Kovács Máriával, majd össze is adta őket. Dunaalmáson nyolc gyermekük született. Közülük  öt fiú és két lány élte meg a felnőtt kort. Géza volt az elsőszülött, utána jöttek Kornél, Gábor, Róza, Katalin, Lajos, György. Nagy Kornél a teológia elvégzése után volt püspöki titkár, majd Csépen pap. Onnan került Dunaalmásra. Az ottani működése alatt alapított dunaalmási szeretetotthont is igazgatta. Háborúellenes magatartásának kinyilvánításáért a nyilasok elhurcolták, a németországi Haslach község melletti koncentrációs táborban halt meg 1944. december 27-én. Emlékét egy márványtábla őrzi a dunaalmási református templom falán.

 

Géza kisgyermekként Svájcban töltött egy évet. A háború utáni nyomor enyhítése érdekében sok gyereket vittek ki akkor gazdagabb országokba. Néha mesélt ottani élményeiről. Jól megtanult svájci németül, amit hazajövetele után rövidesen teljesen elfelejtett. Német tudását későbbi tanulmányai során szerezte. Tíz éves korában a Pápai Református Gimnáziumba íratta be az édesapja. Ott érettségizett 1929-ben. A pápai nyolc év meghatározó élmény volt számára. A közösség, a Kollégium a maga sajátos internátusi rendszerével, az ottani nevelés mély nyomokat hagyott benne. Jó tanuló volt, felsőbb éves korában szobaparancsnok. – Maga számára örök tanulságul emlegette a saját történetét, miszerint 1921 szeptemberében édesapja elvitte Pápára, beiratta az iskolába és elköszönt tőle. Hazafelé menet néhány órára be kellett menjen Tatára. Mire hazaérkezett Dunaalmásra, már Géza fia otthon volt. Megszökött Pápáról. Apja egyedül küldte vissza vonaton. Ekkor kezdődött Nagy Géza tanárrá nevelése. – Végül is a pápai iskolát igazán megszerette. Nagyobb gimnazista korában már legációba is járt, nyáron pedig Dunaalmáson az ő rendezői tervei alapján színi előadásokat szerveztek a testvéreivel, ismerőseiket is bevonva a szereplésbe. A pápai Önképző Körben („Képzőtársaság”) is sokat vállalt, ott vezetőségi taggá választották.

 

Pápán ismerte meg későbbi feleségét, Török Ilonát, aki akkor tanítóképzőbe járt ott. Ez úgy történt, hogy a már nyolcadikos fiatalember éppen Lilla emlékeket gyüjtött irodalom tanárának. Eközben az ő Lillája a már általunk is ismert Ica néni lett. Csokonai Lillája egyébként Dunaalmaáson van eltemetve. Történt azonban, hogy éppen azokban években indult Európában a rádiózás, és Nagy Géza érdeklődését a fizika tanára ebbe az irányba terelte. Elektromérnöknek készült, de apja erről lebeszélte. Drága lett volna a Műegyetemet elvégezni. Akkor már a többi testvére is mind iskolába járt. Így az akkor fiatal Debreceni Egyetemre iratkozott be. A matematika-fizika tanári szakot választotta. Debrecenben úgyszólván megmelegedett, mert volt református gimnazistákkal került egy szobába, akik mint távoli testvért fogadták. Erre mindig jó szívvel emlékezett. Egyetemi évei alatt sokat hatottak rá az akkori írók, Németh László, Illyés Gyula, Veres Péter, Féja Géza, Erdei Ferenc. Későbbi híres kollégája,Tóth Bélaszobatársa volt egy ideig a Kollégium internátusában. Végzés táján apja kapcsolatai révén tanári állást kínáltak neki Csurgón, Csokonai volt iskolájában. Próba-tanítása azonban a debreceni Református Főgimnáziumban annyira jól sikerült, hogy már 1934 májusában felkérték helyettesítő tanárnak, majd szeptembertől meghívták helyettes tanárnak. Három év múlva véglegesítették hetedmagával: Farkas Ignác, Kónya József, Rábold Gábor, Czuna Ferenc, Magyari Kálmán, Félegyházi László. Ezek mind nagynevű tanárok voltak. A Tiszántúl első iskolájában tanítani akkor nagyon nagy kiváltság volt! A híres matematika-fizika szakos nagytekintélyű vezetőtanár, Jakucs István őt ajánlottaBessenyei Lajosigazgatónak. Nem volt ez könnyű dolog, mert kedves barátja, Barcza Gedeon a későbbi nemzetközi sakknagymester és többszörös magyar bajnok volt kiszemelve erre az állásra, de „Gida Bácsi” inkább sakkozott, mint a tanítással foglalkozott volna, így nem őt választották. Ennek ellenére jó barátok maradtak.

 

1936-ban megnősült. Sokára fogant első gyermekük, egy kisfiú, aki halva született. Borzasztó lehetett elviselni, ráadásul ekkor már javában folyt a háború. Egy év mulva, 1942-ben született Ilona, majd 1944-ben Géza.

 

Nagy Géza tanár úr fiatal tanárként közben jogot, majd teológiát is hallgatott amolyan „levelező” hallgatóként. Római jogból le is kollokvált. A teológián Révész Imrét hallgatta szívesen. Már ekkor, 1936 táján elkezdte az anyaggyűjtést matematikai kutatásaihoz. Kerekes Ferenc életművéből szeretett volna doktorálni, de a háború alatt minden anyaga odaveszett. Először 1936 végén hívták be katonának, utána már nehezebben tudott tudományos kérdésekkel foglalkozni. 1944 tavaszán újból behívták a seregbe, ahol egy darabig leventeparancsnokként tevékenykedett, majd a frontra került az akkor már katonává minősített leventéivel. Úgyszólván „hátulról védve az országot”, Ausztriában esett orosz fogságba. A Szovjetunióban több mint két évet volt kénytelen hadifogoly munkát végezni. Nagy hidegben gázvezetéket építettek. Egyik volt katonája kályhásnak adta ki magát, és őt is mint kályhást foglalkoztatta. Így megúszták a fagyokat. Malária, rüh, alultápláltság ellenére túlélte. Két táborról mesélt sokat, az egyik a Szaratovban volt, a másik „Krasni Koval”-ban. Szaratovban egy repülőgép gyárban talán elviselhetőbb sorsa volt, mint a gázvezeték építésekor. Dolgoztak vasárnaponként kolhozokban külön ennivalóért, vagonok kirakását végezték és sok egyéb munkát. Ötvenöt kilóra lefogyva érkezett haza. A család sokáig nem tudott róla a fogság alatt. Hazatérése előtt egy évvel azért már írhatott levelet. Egy kicsit előre szaladva, itt említjük meg, hogy 1960 őszén is, amikor Nagy Géza tanár úr már 49 éves volt, pár hónappal az obsit előtt újból behívták katonának egy félévre. Ezt mint kisdiákok nem értettük, később pedig erről nem esett szó közöttünk.

 

A fogságból való hazatérése után, 1947 júliusától folytatta tanári munkáját. Egy darabig a Kollégiumban lakott, a nála fiatalabb Nagy János kollégája önként megosztotta vele a szobáját. Ezt a nagylelkű baráti gesztust sokat emlegette. Majd néhány évig a családjával a Református Gimnázium épületében, az igazgatói lakásból leválasztott lakrészben kapott helyet. Benigni Gyula, majdTóth Bélalakta a lakás másik részét. 1951-ben Nagy Gézát kinevezték a Gimnázium Fiúinternátusának vezető tanárává. Ekkortól a Kollégium épületében laktak 1984-ig. Többször kapott megbízást a Tápintézet vezetésére is.

 

Nagy Géza tanár úr számára öröm volt a tanári hívatás, szeretett a gyerekek között lenni. Móricz Zsigmond kifejezésével élve, ő boldog ember volt. Megelégedett életű tanárnak ismertük, aki a hivatásában örömét lelte. Ideális terep volt számára az internátus is. Gyakran kiment a folyosóra, messze lehetett hallani jellegzetes hangját, ahogy bíztatta a diákokat rendrakásra, a rend betartására, ki- vagy bemenésre. Sokan jól tudták őt utánozni az ilyenkor felvett különös hanghordozásán. Többször volt osztályfőnök. Jó néhány diákja nyert országos matematika tanulmányi versenyt, Kántor Sándor kétszer is. Tanítványai közül számosan lettek híres tudóssá. Hadd említsük meg a leghíresebb professzorokat: Nánási Pál kémikus, Forgon Mihály orvos, Fehér Ottó matematikus, Erőss Pál jogász, Lipták András vegyész akadémikus, Daróczy Zoltán matematikus akadémikus és S. Varga Pál irodalmár akadémikus. A kiválóságok között tartotta számon Csete György Kossuth-díjas építész-tanítványát is. Elmondása szerint Nagy Géza tanár úr az édesanyjától örökölhette a művészetek iránti fogékonyságát. Félegyházi László festőművész jó barátja volt, gyakran együtt látogattunk el hozzá és vásároltunk a friss képeiből. Ismert volt mindenki előtt, hogy szerette a komoly zenét. Lemezhallgatási délutánokat szervezett. Ezekre még mindig sok tanítványa emlékszik szívesen. Otthon szeretett verseket olvasni, Villon-t különösen is kedvelte. A pápai Nagy Lászlót is meghívta az internátusba, így emberközelből hallhattuk a neves költő szép versmondását.

 

Nagy Géza tanár úr hitben élő református ember volt. Diákként nem értettük, hogy miért kelt fel olyan korán ő is, mint mi. Kevesen tudják róla, hogy amikor még mindenki más aludt, ő hajnalban Bibliát olvasott és utána hosszan csendben ült egy fotelben, valószínűleg imádkozott és végig gondolta a napot. Amikor nem sokan vállalták, ő bizony többféle egyházi tisztséget is viselt: volt presbiter, nagytemplomi gyülekezeti gondnok, egyházmegyei gondnok, egyházkerületi világi tanácsbíró és főjegyző, sőt a Zsinati Tanács tagja is. Volt olyan időszak az 50-es években, amikor megpróbálták őt is elcsalogatni állami gimnáziumba, főként az akkor fölfuttatott Kossuth Gyakorló Gimnáziumba, ő azonban nem hagyta el iskoláját. Végig hűséggel itt szolgált a Kollégium Gimnáziumában. 1986. április 1-én hunyt el agyvérzésben, eléggé váratlanul.

 

Mint tanítványa gyakran kérdezem magamtól, mi volt Nagy Géza tanár úr pedagógiai sikerének titka? Válaszaimat csokorba szedve sorolom föl.

 

Az óráin mindig világosan, szabatosan és tisztán beszélt, érthetően magyarázott. Remek érzéke volt a tanításhoz. (Egyszer, mint igazgató én is meglátogattam egy matematika óráját. Kötelességből tettem. Két nappal előre kértem tőle engedélyt, hogy bemehessek az órájára. Amikor elindultunk, azonnal ott termett előttünk a régi jó barátja, az örökké derűs Rábold Gábor tanár úr, és széles mosollyal, nagy hangon kérdezte tőle, hogy „na Gézám és hol van az óravázlatod?” Mire ő is kész volt a válasszal: „Gyere be te is, majd ott megtudod, mert bölcsész létedre rád fér egy kis gondolkodás!”  Én csak mosolyogtam ezen, s az óra végén megköszönve a látogatás lehetőségét, elgondolkodtam azon: ezek a tanárok óravázlat nélkül is olyan tökéletes órákat tartottak, hogy abban kifogást találni aligha lehetett. Én úgy éreztem magam az óráján, mint egykor gimnazista koromban.)

Nagy Géza tanár úr nyugodt volt, nem jött ki a sodrából, a rossz feleletünk ellenére sem lett ideges, de a diákjai sem. Hagyta gondolkodni a tanítványait. Ő igazából nem tudós matematikus volt, hanem gondolkodni tanított, illetve gondolkodásra nevelt! Ha tanítványával együtt hozzáfogott egy feladathoz, akkor azt pontosan végig kellett vinni a megoldásig. Egy kapkodó, türelmetlen, hadaró vagy savanyú modorú matematika tanár nem igazán tudja megszerettetni a tárgyát. A matematikát csak szellemi nyugodtság közepette lehet tanulni, tanítani és művelni.

A vérbeli matematika tanárnak először is a biztos tudása kölcsönöz tekintélyt, a másik legfőbb jellemzője pedig a jó humor. Ugyanis a humoros ember okos is, ezt figyeltem meg. Géza bácsi humorát valósággal élvezni lehetett. Ő a természetes jókedvével, derűjével és következetes szigorával valósággal vonzotta a tanítványait. A sajátosan ízes beszédmodorát már messziről felismertük, az ő hangja hozzátartozott az iskolánkhoz. Aztán voltak neki nagyon egyedi kifejezései is, amelyeket nem lehet elfelejteni. Ki ne emlékezne az „Óóóó! Édes Öregem!” és a „hát te csolovek?” megszólításra. Vagy, amikor a kijavított dolgozatokkal bejött az osztályba, mindannyiszor így kezdte: „Hát kedves gyerekek, rá kellett jönnöm, hogy ti egyre inkább hülyültök megfele!” Ezt a mondatot mindannyiszor vártuk is.

Géza bácsinak volt egyfajta emberi tekintélye, amit nehezen lehet magyarázni, ez az ő lényéből sugárzott. Alapvetően szerette a diákokat, de szigorú volt hozzájuk, s talán éppen ezért viszonyultak hozzá viszontszeretettel. Az internátusban ő volt a CÁR! Erre szükség is volt, mert gondoljuk meg, 150-200 fiút kordában tartani, rendre szokatni úgy, hogy még tisztelje is tanárát, bizony nagy pedagógiai teljesítménynek számított. Ehhez csak neki adatott meg a nevelés kegyelmi ajándéka, nekünk pedig ajándékként az ő személye. Mi mint örök diákok ugyan élveztük, ha kimenőt nyerhettünk tőle a szilencium ideje alatt, de azért be kell vallanunk, hogy bizony jó volt bejönni ide a Géza bácsi szigorú szeretetének oltalma alá. – Egyszer megkért, hogy legyek ott, tanulgassam a mikéntjét, így magam is tanúja voltam, amikor kimaradást osztott ebéd után. Az egyik diák, aki aznap gyatrán felelt nála matekból, közeledett a kimaradáskönyvével és az Omega-koncertre kért kimaradást estére. „Nem mécc sehová!” – hangzott a válasz. De a diák nem adta fel: „Géza bácsi tessék szíves lenni elengedni, meg fogom én tanulni, …” Géza bácsi hajthatatlan volt: „mondtam már, hogy erről szó sem lehet!” Amikor a diák ismét könyörgőre fogta, Géza bácsi megigazította a szemüvegét és fölnézett rá, majd felkínálta neki: „Na, édes öregem, javasolok neked egy kompromisszumot, amely én rám nézve is és te rád nézve is egyformán érvényes. Rendben van?” – A diák reménykedve igennel válaszolt. Mire Géza bácsi ezzel zárta: „Na akkor, én se megyek, te se mécc!”

Van még egy nagyon fontos és komoly dolog, amit feltétlenül említenünk kell. A 20. századi Magyarország titokzatos módon szinte ontotta a tehetségeket, főként a matematika és a természettudományok területén. Szentgyörgyi Albert, Neumann János, Wigner Jenő, Teller Ede, Lánczos Kornél, Gábor Dénes, Kürti Miklós, Harsányi János, Lovász László és mások jelzik ezt a tényt. Vajon miért? Valószínűleg az adott társadalmi viszonyok mellett az játszotta a fő szerepet, hogy a magyar gimnáziumok az igen erős tanári karuk révén Európa élvonalába tartoztak. Ilyen volt a mi gimnáziumunk is. Ezt erősítette az, hogy a Középiskolai Matematikai Lapok, a híres KÖMAL feladatmegoldó versenye a tehetségeket hamar felszínre hozta. A KÖMAL igazából a magyar tudomány sikertörténete. Mármost Géza bácsi fölöttébb szorgalmazta a KÖMAL versenyében való részvételt, s ezzel felismerte a kivételes lehetőséget a tehetséggondozásban. Ha valaki ebben részt vett, lényegében egészen fiatalon megízlelte és el is sajátította a tudományos gondolkodást. Ez volt a titka a KÖMAL-nak!

 

Mi most örömmel gondolunk Nagy Géza tanár úrra születésének 100. évében, és azt kívánjuk, hogy legyenek továbbra is ilyen tanárai a református gimnáziumainknak, s az egész nemzetünk számára teremjen sok olyan jó matematika-fizika szakos és más területeket művelő tanár, mint amilyen Nagy Géza tanár úr is volt a mi iskolánkban. Az ő személye valósággal egybeforrt a Kollégiummal. Tiszteletet és tekintélyt parancsoló alakját a szívünkben hordozva, szeretetét most is érezve, legendás egyénisége ilyennek marad meg a kollégiumi diákság történelmi emlékezetében.

 

bottom of page