top of page

Berényi Dénes emlékezete - Egy keresztyén atomfizikus Krisztus-hite

 

 

Alig pár hónapja búcsúztunk el Berényi Dénestől a Debreceni temetőben. Életének 84. évében, június 27-én hunyt el. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanárai is valamennyien ismerték őt. Számos alkalommal tartott előadást a Tudomány és Teológia Konferenciákon. Szívesen jött az intézményünkbe, számon tartotta, hogy ő a Debreceni Református Kollégiumnak is diákja volt a világháború utolsó éveiben. Fiatalon római katolikus hitben nevelkedett. Ami a későbbi vallási életét és keresztyén felfogását illeti, ő szabadnak érezte magát a szigorú tanbeli megkötözöttségektől, ugyanakkor rendkívül érdekelte a Biblia világa. Egy interkonfesszionális evangéliumi bibliakör vezetőjeként az volt a célja, hogy a kijelentés igazságait mélyebben és gazdagabban megértse, másokhoz is eljuttassa. Mély Krisztus-hit lakozott benne, ezt tartotta egyedüli mércének a szeretet gyakorlásában. Ő akkor is rendszeres résztvevője volt a miséknek, vagy istentiszteleti alkalmaknak, amikor politikai oldalról ezt nem nézték jó szemmel. Ezért nem kapott egyetemi katedrát. Hitvalló magatartásával azonban bátorságot öntött sokak szívébe, hitének nyilvános vállalásával pedig minta volt mindnyájunk számára. Igazi ökumenikus lelkületű ember volt, akinek komolysága és mégis mindig derűs egyénisége tekintélyt kölcsönzött. Végtelen türelemmel viseltetett minden világnézet iránt, ezt tanúsítja a Természet világa tudományos folyóiratban megjelent Természettudomány és vallás az ezredfordulón (131. évf. 6. sz. 2000 június) című tanulmánya, melyre a természettudósok sokasága figyelt föl. Feleségével és egész családjával a keresztyén elkötelezettséget sugározták. Elvira asszony istenfélő katolikus orvosként vállalta a 1970-es és 1980-as években a református diakónusképzőben a szakoktatást.

 

Berényi Dénesaz atomfizika mellett igen széleskörű kitekintéssel bírt a tudományok és a kultúra számos területén. Bőven vállalt felelős szolgálatokat. 1976-90 között a Debreceni Atommagkutató Intézet igazgatója, 1985-től az MTA rendes tagja, majd 1990-93 közötti években alelnöke volt. A Debreceni Akadémiai Bizottságot hat éven vezette. Tudományos társaságokban betöltött sok-sok tisztsége, díjai, kitüntetései és publikációi hatalmas életműről tanúskodnak. Az ő nevét viseli az 5694 Berenyi kisbolygó. A Debreceni Szemle 1993-ban történt újraindítása neki köszönhető, ő állt a kuratórium és szerkesztőbizottság élére. A hírneves tudósnak gondja volt arra is, hogy a határainkon túl élő magyar tudományos életet hatékonyan segítse. Átérezte ennek fontosságát, hiszen édesanyja Munkácsról, édesapja pedig Erdélyből származott. Ő pedig lelki-szellemi értelemben maradandóan rányomta bélyegét Debrecen tudományos életére. Példáját követjük, emlékét híven megőrizzük!

 

Gaál Botond

 

bottom of page