top of page

Húsvéti igehirdetés második nap délelőttre

 

 

Lekció: Róm 11,17-24   (Új fordítású Bibliából!!!)

 

Előima: Ó, megváltó és szerető Istenünk a Jézus Krisztusban, te hatalmas vagy és erőd átfogja a mindenséget, dicsőségedet angyalok zengik, mi pedig csak kicsiny voltunkat érezzük, amikor a te nagyságos dolgaidról akarunk gondolkodni. Meg akarunk ismerni Urunk, de végesek és gyarlók vagyunk ehhez, te látod a bűnös gyengeségünket, mégis kérünk, ne a mi nyomorult állapotunkra tekints, hanem a mi Urunk érdeméért ajándékozz meg bennünket tiszta látással, őszinte hittel. Mi úgy érezzük magunkat, mint a kitöretett ágak, de esedezve kérünk, olts be magadba, mint jó szőlőtőbe (438,6), hogy mint vesszők, ágak teremhessünk néked tetsző gyümölcsöket. Erre vágyunk Atyánk, s kérünk irgalmadból fogadj magadhoz, adj erőt az értelmünknek, hogy igéd élő üzenetét befogadhassuk és hitünket pedig a te beszéded növelhesse, gazdagíthassa, éltesse. Lelked által tárj fel titkokat előttünk, és vezesd elménket a te ismereted útján, ahol Krisztus Urunkat követve közelebb és közelebb kerülhetünk hozzád. Így áldd meg ünnepi istentiszteletünket, a mi Megváltó Krisztusunkért: Ámen.

 

Textus: Róm 11,16b

„… Ha a gyökér szent, az ágak is azok!”

 

 

Kedves Testvéreim! Szeretteim a Krisztus Jézusban!

 

Húsvétot ünnepelünk, így érthető a vágyakozásunk: egyre inkább szeretnénk megközelíteni a feltámadás nagy eseményét, szeretnénk valamit fölfogni és megérteni Krisztus Urunk halálának és feltámadásának végtelen titkából és hasznából. Arra kérlek benneteket, hogy a felolvasott igénk nyomvonalán haladva együtt induljunk el, és követve Pál apostol gondolatmenetét együtt keressük az útmutatást.

 

Pál apostolnak az egyetlen, de igen szép és csodás példázata van előttünk Izraelről és a pogányokról. Mondhatnánk ma: az egyházról és a világról! Maga a példázat nem könnyű, de világos és érthető, előadásmódja jellemzően Pál-i. Ugyanis az apostol nem várja meg, amíg az olvasó a példázat szövegét követve lépésről lépésre előbbre jut az ismeretben, illetve a megértésben, hanem előre bejelenti az igazságot: „Ha a gyökér szent, az ágak is azok!”  – Ezután meglepően elkezdi a magyarázatot azzal, hogy a vadolajfa ágnak a szelíd olajfába való beoltásáról beszél. Amikor a végére érünk a példázatnak, már látjuk, hogy nem csupán Izraelről és a pogányokból lett keresztyénekről van itt szó, hanem rólunk is, a mindenkori emberről.

 

Emiatt a példázata miatt – a hozzánk közelebb eső századokban – a Szentírás magyarázói Pált sokszor vádolták azzal, hogy városi ember lévén nem értett a kertészethez, különösen nem a fák oltásához. Általános ugyanis az az ismeret, különösen a mi tiszántúli tájainkon, hogy mindig a vad alanyba oltják a nemes ágat. Gyakran láthatunk ilyet a rózsaoltáskor vagy az almafa nemesítésekor. A példázatban azonban éppen fordítva van: „Te pedig vadolajfa létedre beoltattál közéjük és az olajfa gyökerének éltető nedvéből részesültél, …” – mondja az olvasott bibliai szakaszunk. Nem is igen tartozott ez a példázat a gyakran magyarázott igehelyek közé. Azt azonban kevesen tudták és tudják, hogy Pál nem mondott valótlant, nem tévedésből használta ezt a kertészeti műveletet mint képet a példázatban. Neki igaza volt, mert az olajfa esetében ez az oltásmód igenis lehetséges volt.

 

Theobald Fischer 1906-ban írt egy könyvet, amelyből kiderül, hogy bizony a Szentföld vidékén ezt a „fordított” oltásmódot sok sikerrel gyakorolták. De már a rómaiak is ismerték ezt: Columella, Pál apostol kortársa írt arról, hogy amikor egy szelíd olajfa rosszul termett, beoltották vadolajfa ággal. Ilyenkor az oltás környékén a régi ágakat le is vágták, hogy fényhez és levegőhöz jusson az oltott ág. Nem kell tehát félnünk attól, hogy Pál apostol eltévesztette volna az oltás leírását, sőt egészen jól ismerte.

 

Most e példázatban előttünk lévő igeszakasz gazdag mondanivalójából emeljük ki három fontos részletet.

 

Az ember mint Krisztusba oltott ág új teremtéssé válhat

 

Először is azért szép ez a példázat, mert az oltáskor különös esemény történik. A vad törzs, vagy most a mi esetünkben a szelíd, öreg törzs megpezsdül, felélénkül és az oltott ággal együtt az egész fa jobb és gazdagabb gyümölcsöt hoz. Valósággal megújul és szinte új életre támad! – Az apostol itt egy még csodálatosabb változásra mutat rá: van lehetőség arra, hogy bárki Krisztusba oltott ág legyen! Különösen is zajlott ez az esemény Pál missziói útja során, amikor a pogányok közül egyre többen csatlakoztak a keresztyének gyülekezetéhez. A szelíd olajfa és vadolajfa ágak példázata már csak azért is helyénvaló itt, mert Pálék először majdnem mindig a zsinagógákba mentek és onnan kiindulva végezték a missziói munkájukat. Úgyszólván, a szelíd fába oltották a vad ágakat. Ezért maguk a rómaiak az első időkben a keresztyénséget csupán valami kis zsidó szektának tekintették. De mind a zsidók, mind a keresztyének tudták, hogy nem erről van szó, hanem arról, hogy bárki „eljuthat az értelem meggyőződésének teljes gazdagságára, az Isten és az Atya és a Krisztus ama titkának megismerésére, amelyben van a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve.”(Kol 2,2-3)  A Krisztus titka által tehát minden emberi várakozáson felül gyarapodott a keresztyénség a Római Birodalomban. A missziónak, azaz az oltásnak ez volt a gyümölcse. Ez a pezsdülés mutatta annak lehetőségét, hogy az ember „megismerheti a Krisztusnak minden ismeretet felülhaladó szeretetét, hogy eképpen beteljesedjék az Istennek egész teljességével.”(Ef 3,19) – Ismét más szavakkal, az az embernek adatott és az emberre bízott kiváltság, hogy megismerje Krisztust és teremjen neki tetsző, jó gyümölcsöt. Ne magának éljen, ne ragadjon le csak a földi dolgoknál, ne zárkózzék be a világ nyújtotta törvényszerűségek mozdulatlan rengetegébe, hanem a Krisztusban legyen más! Ne csak a saját emberi erejére és értelmére támaszkodjék, mint azt a környező görög-római kultúra tette, hanem a Krisztus Jézusban „megújulva értelme szerint, majd felöltözve az új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben”(Ef 4,23-24), sokkal jobb és gazdagabb gyümölcsöt teremjen.

Az ember tehát mint Krisztusba oltott ág azt jelenti, hogy ő megvalósíthatja önmaga életében az új teremtés titkát és annak valóságát megélheti a békességben, a jóságban, a szelídlelkűségben, a hosszútűrésben, a megértésben, a megbocsátásban, az árvák, özvegyek, öregek segítésében, a vigasztalásban, és mindenek fölött pedig a szeretet felöltözésében, amelyet ilyen minőségében a „tökéletesség kötelének” nevez a Szentírás. (Kol 3)

 

Az ember nem akar Krisztusba oltott ág lenni

 

Testvéreim! Ha még közelebb akarunk kerülni a feltámadás megértéséhez, azt vegyük észre, hogy a feltámadásban Isten mindeneknek az újjáteremtését akarja, de először az emberhez szól. Teremtményei között ahhoz, akinek a legtöbb szabadságot adta, s aki mégis a legtávolabbra ment el tőle, mert megismerte a bűnt. Az ember került olyan helyzetbe, hogy szólni kell hozzá a szeretet gyógyító szavával! Szólni kell hozzá a kereszthalál döbbenete által és figyelmeztetni kell, hogy milyen messze került élő és kegyelmes Istenétől.

Elgondolkozhatunk azon, milyen különös, hogy Isten teremtett világában csak az emberre igaz, hogy a Megváltó Úr Jézus Krisztus „az övéi közé jött, és az övéi nem fogadták be őt!”(Jn 1) Figyeljük csak meg, hogy a természet elemei soha vissza nem utasították a Teremtőt, sőt engedelmeskedtek szavának: a tenger lecsendesedett, a vihar elült, a kenyér és a hal megsokasodott, a víz borrá változott, a leprás teste meggyógyult, a fa elszáradt, Péter a vízen járt, a halottak élettelen teste újból életre kelt. Jézus szólt, és ezek mind engedelmeskedtek.

 

Valamikor gyermekkoromban sokat hallgattam a nagyecsedi férfikart, a gyülekezet dalárdáját és még most is csodálkozással emlékszem az énekükre, a „Mester, a bősz vihar dühöng” című kórus számra: „A szél és a habok engednek nekem, … Szelíden engednek mind nekem.” – énekelték szépen, hittel az Úr Jézusról az akkori dalárdások. [Sokfelé vannak a gyülekezeteinkben dalárdák és ezekben az énekkarokban gyakran éneklik a „Mester, a bősz vihar dühöng” című kórus számot: „A szél és a habok engednek nekem, … Szelíden engednek nekem.” Ezt maga Jézus mondja a szöveg szerint.]

Az öntelt és önelégült ember azonban NEM! Nem enged! Inkább lemetszésre és kivágásra ítélteti magát, minthogy engedelmes legyen Teremtő Urának! A mindenkori embernek Isten előtt ez az igazi helyzete.

 

Isten mégis Krisztusba oltott ággá teszi a benne hívőket – Ha a gyökér szent, az ágak is azok!

 

Harmadszor arra figyeljünk Pál apostol példázatában, hogy beszél a levágott ágak visszaoltásáról is. Ilyen eseményt azonban a természet egyáltalán nem ismer. Hogyan beszélhet akkor ilyenről Pál? Rendben van-e az, hogy példát hoz fel a természet világából, majd pedig a végén egy lehetetlen eseménnyel fejezi be mondandóját? A levágott ágat tényleg be lehet oltani ugyanabba a fába?  –  Ha az értelmünkre támaszkodunk és a természet tapasztalati világában maradunk, válaszunk egyértelmű NEM lesz.

De miért mondja Pál így: „Istennek van hatalma arra, hogy ismét beoltsa őket!” – Mert most már a feltámadás után vagyunk, s Isten népe körében ez a csodás és titokzatos esemény is végbemehet. Testvéreim! Ez már nem az az állapot, amelyre az apostol ezt mondhatta: „Ha pedig Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a ti hitetek!”(1Kor 15) Éppen ő jelenti be boldogan: „Ámde Krisztus feltámadott!” Istennek a hatalma győzött, ereje immár bejött a világunkba. A keresztyénség története mutatja, hogy még a levágott ágak visszaoltása is megtörténhet. Hogy legyen az bárki: zsidó, görög, pogány, szolga vagy szabad, bármilyen nemzet fia, mindenki lehet Krisztusba oltott ág! Miért? Mert gyökérnek most már nem csupán az ősatyákat tekinthetjük, hanem a gyökér maga Krisztus! János így tesz Jézusról bizonyságot: „Én vagyok Dávid ama gyökere és hajtása!”(Jel 22,16) Krisztus felől nézve igenis igaza van Pálnak: „Isten mégis beolthatja őket!” Mindenkit beolthat ebbe a gyökérbe! Ha az ember megteheti az oltást, akkor Isten még inkább megteheti azt a fajta oltást, amely a „természet ellenére” van.  Miért?  Mert ez a gyökér szent és „ha a gyökér szent, az ágak is azok!”  Ha a gyökér Isten számára elválasztatott, akkor az ágak, azaz mi is elválasztattunk Isten számára a Krisztusban. Ha a gyökér él, az ágak is élnek! – mert maga az Úr Jézus mondja: „Én élek, ti is élni fogtok!”(Ján 14,19)

 

Volt ugyanis egyszer és csakis egyszer egy különös gyökér, vagy a példázatbeli nevén: a szőlőtő! (Ján 15) Ezt ki akarták vágni az emberek, sőt azt hitték, hogy ki is vágták az első Nagypénteken. De újrasarjadt az első Húsvétkor! Ezért volt ő az igazi szőlőtő, akiből új élet támad, aki forrása az örökéletnek! Ezért hív magához az Úr mindnyájunkat és biztosít bennünket afelől, hogy mivel a gyökér szent, az ágak is azok lesznek. Mi is mondhatjuk immár, hogy a Krisztussal Dávid gyökere vagyunk és az ő hajtása. A szent életre Isten bennünket a feltámadása által elhívott, kiválasztott, mert beleoltott a szent gyökérbe, hogy mi is szent életet éljünk az ő dicsőségére és embertársaink javára! Ámen.

 

 

Utóima: Boldog érzéssel valljuk meg Urunk, Jézus Krisztus, hogy közelebb jutottunk hozzád. Most érezzük, hogy nehéz titkokat adtál elénk, de mégis megajándékoztál bennünket szavad, igéd értésével. Szívünket hozzád emeljük, és megköszönjük neked ezt a húsvéti ajándékot, ezt az örömet, hogy benned mint szent gyökérben nekünk is életünk lehet, sőt új életre keltesz bennünket, ha hűségesek maradunk hozzád. Arra kérünk Urunk, hogy a pislákoló hitünknek adj lobbanást, a hozzád való vágyakozásunknak adj lendületet, a benned való reménységünknek adj kiteljesedést. Most úgy érezzük, hogy a te szeretetedre van szükségünk élő Krisztusunk, s ebből a szeretetedből engedd meg, hogy táplálkozhassunk és ezzel a szereteteddel ölelj át bennünket. Emlékeztess bennünket lépteink során, hogy maradjunk benned, s általad pedig sugározzunk embertársaink felé élő hitet. Áldj meg bennünket derűs, nyugodt, megelégedett élettel, amelynek bőségéből másoknak is adhatunk. Olts be anyaszentegyházadba mindazokat, akik téged szeretnek, és szereteted hatalmával pedig vond magadhoz mindazokat, akik távol vannak tőled. Könyörgünk gyülekezetünkért, áldd meg nagyjait, kicsinyeit, gyarapítsd a téged dicsérőket. Kérünk, adj vigasztalást feltámadott Urunk mindazoknak, akik most nehéz terheket hordoznak és old fel megkötözött lelküket a benned való örömben. Áldd meg egyházunkat, népünket, magyar nemzetünket egy magasabb minőséggel a hitben, életgyakorlatban, becsületben, munkában, hogy áldássá válhassunk abban az európai közösségben, amely befogadott bennünket. Áldd meg ezt a közösséget az alkotás gazdagságával, a méltányosság lelkületével, a mindenkit irgalmasan szerető és egymást segítő krisztusi indulattal: Ámen.  

 

bottom of page