top of page

Áldozócsütörtöki igehirdetés

 

 

(Lekció: ApCsel 1,4-11)

 

Előima: Úr Jézus Krisztus, aki dicsőséggel mentél az égbe és ott vagy eredeti hatalmadban, most arra kérünk, tekints le ránk és lelkeddel végy körül bennünket! Fölajánljuk neked minden ünnepi érzésünket, de megvalljuk Urunk, hogy nem értjük mennyben való léted titkát, mert hitünk meggyengült, elménk homályossá lett. Mégis hozzád emeljük szívünket és fohászunkkal ostromoljuk egeidet, szállj le közénk és Lelked erejével világosítsd meg értelmünket: Te velünk vagy, Te szüntelenül közlöd javaidat, Te szólsz hozzánk igéd által, Te értelmet adsz az életünknek. Ebben bízunk most is Urunk, fogjuk kezedet és figyeljük szavadat, mint drága kincset azt beépítjük életünkbe és így veled járhatunk. Kérünk szenteld meg istentiszteletünket, legyen az előtted kedves áldozat! Ámen.

 

Textus: Jn 14,27-28a

„Békességet hagyok nektek; az én békességemet adom nektek, nem úgy adom, amint a világ adja. Ne remegjen a ti szívetek és ne féljen. Hallottátok, hogy én azt mondtam: Elmegyek és ismét eljövök hozzátok.”

 

Kedves Testvéreim! Szeretteim a Jézus Krisztusban!

 

Az áldozócsütörtöki eseményeket még a tanítványok sem értették. Ez természetes. Majd csak a Pünkösd után válik tisztává számukra, mi, miért történt úgy, ahogy történt. Nem lehet tehát megérteni a mennybemenetel jelentését, ha csupán a Húsvét után történtek alapján, az események folytonos alakulásának helyzetéből próbáljuk azt megközelíteni. A feltámadásnak ugyanis egyáltalán nem logikus következménye az, hogy Jézusnak a mennybe kell mennie. Csak a mi helyzetünkből, úgyszólván a keresztyénség történeti léte felől, azaz visszafelé nézve foghatjuk föl, mi volt a mennybemenetel értelme. Ebbe a csodába is a Szentlélek Isten megvilágosító ereje enged betekintést.

 

Ha az olvasott igénkre figyelünk, abban sűrítve találjuk Krisztus menybemenetelének értelmét és titkát. „Elmegyek és ismét eljövök hozzátok!” Ennek a jelentését próbáljuk megközelíteni mostani istentiszteleti alkalmunkon két szempontból: nézzük meg, mit jelent az ókori ember szemével a mennybemenetel és mit jelent az korunk emberének szemével, azaz a mi szemünkkel.

 

Krisztus fölszabadítja és magához emeli az embert

 

Az első keresztyének számára valami csodálatos felszabadulást jelentett a Krisztusról szóló üzenet. János apostol mint Jézus imádságát jegyezte föl: „Atyám azt akarom, hogy akiket nékem adtál, azok is ott legyenek, ahol én vagyok!”(Jn 17,24) Az akkori ember legfeljebb a görög-római kor szellemi erőfeszítéseiről hallott, amelyből azt olvashatta ki, hogy az emberi élet számára nincs túl sok lehetőség. Nincs meg a kibontakozás, nincs meg a fejlődés lehetősége, hanem vannak átfogó világtörvények és abba bele kell simulni, azt el kell fogadni. Az a bölcs ember, aki ezt a tényt fölismeri, azaz – furcsa módon – fölismeri helyzetének kilátástalanságát, s ebben a tehetetlen helyzetében elfogadja a körülmények meghatározó voltát. Az ember tehát gúzsba volt kötve, körötte a világ be volt zárva, mint Oláh Gábor 20. századi „sztoikus költőnk” hirdeti ezt a Debreceni Köztemető bejáratától jobbra lévő sírján: „Világomat én megalkottam, Nappal, csillagokkal rakottan, Eget is húztam sátorul rá, S beültem a közepibe úrrá!” Ilyen volt az a világ is, amelyben megjelentek az első keresztyének. Az ember alkotta helyzetet gondolták a legfőbb igazságnak és ezt mint végleges igazságot kellett elfogadniuk. Bezárták saját magukat a maguk által alkotott szellemi világba.

 

Ebben a vigasztalan helyzetben, ennek a zárt világnak az ajtaján egyszer csak kopogtat az evangélium, megszólal Krisztus szava: Ember! Nem te alkottad a világot, hanem én! Nem te vagy a mindenség az ura, hanem én! Nem a te szellemi erőd a mindenható és nem az alkotja meg a végleges igazságot, mert nékem adatott minden hatalom mennyen és földön! És te  Ember, éppen ezért nem vagy bezárva egy kilátástalan világba, hanem igenis te vagy az, aki megértheted a Krisztusban való szabadságot. Éppen számodra nyitotta föl Isten igéje a mindenséget, hogy megismerd azt és megismerd igéje által saját magadat is. Sőt, hogy megtaláld magadat, hogy megtudd, ki vagy Isten előtt, hogy te az ő gyermeke vagy és téged is föl akar oda emelni, ahol Krisztus van: az Atya közelébe! Téged szeret az Úr és Te vagy most már a középpontban. Az idő megy előre, az események történelmet alkotnak és nincs többé szó idői körforgásról, amelyben minden csak ismétlődik. A világ megy előre, a világnak van történelme, van jövője, van célja, így Ember neked is van szereped ebben a hatalmas drámában. Sőt mi több, ennek a nagy drámának van egy főszereplője: maga a Jézus Krisztus, te pedig ezzel a Krisztussal együtt szerepelsz a drámában és nélküled nem jó ez a színmű, mert veled és érted történik minden. Az üzenet most már mindenkinek szól, az evangéliumot mindenki értheti. – És ez valami csodálatos vigasztalást, felszabadulást, élethez való bátorságot jelentett az első keresztyéneknek és mindazoknak, akik hallgatták őket. Ez volt a titka annak, hogy kibeszélhetetlen gyorsasággal terjedt a keresztyénség és mindig ott, ahol nem is gondolták. Íme, most már volt értelme az emberi életnek és a mindenséget pedig alakíthatta az ember Isten munkatársaként – amint azt Pál apostol szépen fogalmazta. Igazából ezt a krisztusi ígéretekből értették meg az emberek: „Én élek és ti is élni fogtok!”(Jn 14,19) „Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek,… hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek!”(Jn 14,3) Ugyanakkor az első keresztyének azt is megértették, hogy egyelőre Krisztusé ez a kiváltság és rajta keresztül majd az övék is: „ahová én megyek, oda ti nem jöhettek!”(Jn 13,36) – ezt adta tudtukra az élő Krisztus. De nemcsak azt akarta kifejezni Jézus, hogy – úgy szólván – „ti nektek még itt van a helyetek a földön”, hanem egyszerre azt is, hogy már elkészíttetett a mennyben őáltala az Atyával való jövendő közösség. „Az én Atyámnak házában sok lakóhely van!”(Jn 14,3) Ő szeret benneteket! Ő mindnyájatokat fölemel magához oda, ahol az Úr Krisztus van!

 

Krisztussal járni már e földi életben

 

De akkor mit jelent a mennybemenetel a mindenkori földi élet számára? Nagyon sokat. Azt, amit Krisztus számára is jelentett: „Én az Atyához megyek!”(Ján 14,28) „De majd ismét eljövök hozzátok!”(Ján 14,28)  Ez azt jelenti, hogy – Jézus szavait folytatva – az Atyával élek, én már az Atya jelenlétében élek, olyan létformában, amilyenben nektek is részetek lesz, de amit már e földi lét közepette megélhettek, ha Krisztusra néztek, ha Krisztus erejéből éltek. Ezt úgy fogalmazták a magyar református eleink, hogy „Istennel járni, lakozni, szent élettel illatozni, Jézus Krisztus taníts imádkozni”! Csodálatos ez a kérés: Jézus Krisztus taníts, hogyan kell Istennel járni! Ez a menybemenetel üzenete, értelme, vigasztalása a ma embere számára. Bár a mi Urunk a mennyben van, Isten jelenlétében, s ez még csak az ő kiváltsága, de ez egyben üzenet is számunkra, hogy ma is, a mindenkori jelenünkben is lehet Istennel járni. Az élet minden területén igaz ez.

 

Testvéreim! Isten jelenlétében vagyok, amikor a szűkölködőn segítek. Istennel járok, amikor az éhezőnek enni adok, amikor az özvegyeket meglátogatom, amikor az árvákat fölkarolom. Istennel járok, amikor arra tanítom a gyermekemet, hogy jó legyen mindenkihez, hogy ne káromkodjon; amikor példamutató életet élek a családomban, amikor örömet, békességet sugárzok magam körül. De Istennel járok akkor is, amikor a munkahelyemen becsülettel dolgozom, amikor a szavamat megtartom, amikor nem áskálódom mások ellen, amikor segítek annak, akinek kisebb vagy kevesebb tehetség jutott, mint nekem. Istennel járok akkor is, amikor vállalom a nevelés nehéz feladatát a családban, iskolában, gyülekezetben, a társadalomban és mindenütt. Amikor azt akarom megtudni, hogy milyen különleges ajándékot kapott Istentől a gyermekem és segítek neki azt előhozni, fölmutatni. Istennel járok akkor is, amikor magamat mindenben Isten parancsainak mércéjéhez mérem és mindenben az ige szerint cselekszem. Istennel járok, amikor a mezőt megművelem, a fákat megmetszem, amikor elültetem a szép virágot a kertemben, amikor gondoskodom a házam népéről. Istennel vagyok, amikor bizonyságot teszek a szószékről vagy a katedráról, vagy az orvosi gyógyításban, vagy egy szép alkotásban, a zenében, a festészetben, építészetben, a költészetben, az irodalomban és tudományban egyaránt. De akkor is Istennel járok, amikor kutatom a természet titkait, amikor megértem a mindenség törvényeit és azt megtanítom másoknak, és egyúttal bizonyságot teszek előttük, hogy milyen bölcsen teremtette Isten ezt a világot, benne az élő és élettelen természetet. Nincs elég szavunk, nem elegendő a szókincsünk, hogy kifejezzük, mennyire szépnek és jónak teremtette Isten a környezetünket, hogy egy piciny nefelejcsben benne van az ő egész világot alkotó bölcsessége és mindeneket elrendező gondoskodása.

 

Testvéreim, a mennybemenetel átformálhatja a szemléletünket a mindenségről. Ezt az újat jelzi számunkra az, hogy Krisztus az Atyához ment. Mi is az ő Lelke által Isten jelenlétében élhetünk, s már e földi életünk során is Istennel együtt élhetünk minden rezdülésünkben, minden mozdulatunkban, minden gondolatunkban. Ezt csak hitünkkel érezhetjük és cselekedhetjük meg. Ez az, amit a szemtanúként jelenlévő tanítványok még nem értettek és hozzájuk hasonlóan nem ért a világ ma sem. Mert nem látja rajtunk – bizonyára gyarló keresztyénségünk miatt – azt, hogy mi Istennel járunk, hogy az életünk nem más, mint az ég és a föld találkozása, a mennyei és a földi ölelkezése, azaz a Krisztus-test, az egyház, a gyülekezet normális működése. Legalább is mi ezt szeretnénk megmutatni. A mennybemenetel csodája tehát nem megfejthető titok, nem is valamiféle elvi kérdés, hanem itt a mindennapjainkban megélt feladat, a krisztusi élet. Ezért éljük életünket mindenkor örömmel és hálaadással, mint akik a Krisztusban élnek, mint akikben Krisztus él, hogy elhiggye a világ, hogy őt az Atya küldte mindnyájunk üdvösségére,  s aki visszajövetelekor megajándékoz bennünket az örökélettel. Maga az Úr Jézus mondja ugyanis: „Én elmegyek és ismét eljövök hozzátok!” Mi pedig egyen-egyenként csak ezzel a vallástétellel válaszolhatunk ígéretére: várunk Uram! Ámen.

 

Utóima: Valóban várunk Urunk Jézus Krisztus! Várjuk, hogy te légy nekünk egyetlen egy vigasztalásunk, egyetlen örömünk, egyetlen reményünk, egyetlen záloga a jövőnknek. Ezzel a vágyakozással hallgattuk most igédet és köszönjük, hogy üzentél általa, mi pedig biztatást és bátorságot vehettünk szent szavadból. Légy irgalmas hozzánk továbbra is, gyarló életünket vezesd te magad és adj örömöt, békességet, megnyugvást nekünk és minden testvérünknek e gyülekezeti közösségben. Most eltávozva hajlékunkba, megköszönjük, hogy magadhoz emeltél, hogy tanítottál a veled való járásra és köszönjük a bizonyosságot, hogy te Urunk Jézus Krisztus a mennyben vagy, ahol az Atya előtt esedezel érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Kérünk, hadd éljük mi is életünket az Atya jelenlétében már itt a földön is. Hadd legyen az néked tetsző, engedelmes élet mindenki javára és a te dicsőségedre. Ámen.

 

 

bottom of page