top of page

Kovács Ábrahám és Juhász Katika esküvője

 

Felső-Józsa, 2013. 03 09.

 

Textus: 2Kor 13,13

„Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme, az Istennek szeretete és a Szentléleknek közössége legyen veletek!”

 

Kedves Katika és Ábrahám!

 

A házasságot Isten szerezte. Tetszett neki az ember életét, sorsát úgy rendezni, hogy a férfi és a nő egymásban találja meg életének boldogságát, értelmét, örömét és együtt szolgálják az Ő dicsőségét. Ez utóbbi feltétele az előbbinek, mert amikor Isten dicsőségére gondolunk, akkor Pál apostollal együtt mondjuk: „felette nagy titok ez” mint magának az egyháznak a léte.

 

Sok-sok bibliai igét szoktak a házasságkötés örömteli alkalmán magyarázni, tanításként a fiatal pár szívére helyezni. „Lesznek ketten egy testté!” – mondja Pál apostol a nagy titokról mint Krisztus és az egyház viszonyáról. És tovább olvasva ezt találjuk: „a férfi úgy szeresse a felségét, mint saját testét!” Aztán: „Elhagyja azért a férfi az ő anyját és apját és ragaszkodik az ő feleségéhez.” – Ruth könyvében pedig költőien szép szerelmes megnyilatkozást olvashatunk: „Ahová te mégy, oda megyek én is, a te néped az én népem!”

 

Igazán szép és örök tanácsok ezek egy fiatal párnak arról, higy mit kell követniük a házaséletben. Általában úgy szokták mondani, hogy ezek az isteni kijelentésből származó jótanácsok a boldogság titkát tárják elénk.

 

Ti, kedves Katika és Ábrahám, életetek hivatásául azt választottátok, hogy Isten kijelentett igazságáról alkalmas és alkalmatlan időben, mindenkinek és mindenkor bizonyságot tesztek. Lelkipásztorok lesztek, s hadd mondjam el, éppen ezért választottam erre a jeles alkalomra a fölolvasott igét:  „Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme, az Istennek szeretete és a Szentléleknek közössége legyen veletek!” Ez az ige szintén a boldogság titkáról beszél, mert azt adja elénk, hogy maga az örökkévaló Isten mit cselekszik a házasságért és a házasságban!

 

Először is azt mondja, hogy az Úr Jézus Krisztusnak a kegyelme van veletek! Az, amit a Krisztus Jézusban ismerhetett meg a világ, hogy ő velünk volt már formáltatásunk előtt és minden érdemeinket, cselekedeteinket, tudományunkat, ismereteinket, képességeinket megelőzően, ő már kiválasztott magának bennünket. Pusztán kegyelemből! Titeket is kiválasztott magának, onnan Fehérgyarmatról és innen a békési Körösújfaluból. Gyulán születtetek mindketten, de Isten úgy rendezte a sorsotok alakulását, hogy egymásra találjatok Debrecenben. Ehhez hosszú út vezetett, először meg kellett járni Skóciát, majd az amerikai Princetont, ismét vissza Németországba, majd Edinburghból évek munkája képen doktorátussal haza Budapestre és végül vissza Debrecenbe, ahol Katika bevárta Ábrahámot. Mindez a kegyelem műve rajtatok! Mert Isten a Krisztusban kiválasztott benneteket magának és egymásnak. Így találtatok egymásra és ezért álltok most itt és kéritek az Ő áldást együttes életetekre.

 

Aztán arról beszél az ige, hogy az Istennek szeretetete veletek lesz! Kedves Katika és Ábrahám, Isten előbb szeretett benneteket, úgy ahogyan vagytok. Szeretetében hordozott titeket, még akkor is, amikor az út görönygyös volt idáig, amikor voltak nehéz pillanatok, hónapok vagy évek. Ő segített egymásra várni. Ő nem hagyott el benneteket, hanem szeretett és tanított a hűségre, adott bökcsességet: úgyszólván nevelt az ő sajátos iskolájában jól vizsgázni. Istennek a szerető gondoskodása segített benneteket, amikor sok-sok vizsgát álltatok ki, amikor jó néhány bizonyítványt szereztetek, de akkor is amikor még a szüleitek gondoskodtak rólatok, vagy szerető rokonok, testvérek vettek körül benneteket, amikor sok örömben volt részetek és amikor láttatok nehezebb napokat is: Isten szeretett benneteket, Ő vezetett az útatokon! — És hát azt is mondjuk el, hogy bizony az Ő szeretete vezetett benneteket egymáshoz, Ő volt ott, amikor megszerettétek egymást, a Ti teremtő és megváltó Istenetek vette körül ajándékával az életeteket. — Milyen érdekes, hogy mindketten szeretitek a természetjárást. Eljutottatok sokfelé, oda az Erdélyi magas hegyek vidékére is, s olyan helyeken is jártatok, ahol már-már embernek nem lett volna szabad járnia. Köröskörül csend volt és medve lábnyomok. A magaslesen sem őrizték a tájat vadászok. S egyszercsak váratlanul, meglepetésszerűen előkerült a karikagyűrű vőlegény zsebéből, s ez volt a leánykérés. Azt ti tudjátok, hogyan volt ez, csak ketten emlékeztek ennek minden pillanatára, titokként őrzitek meg az elhangzott szavakat. De ott a magaslesen, ott, ahol Ti nem is gondoltátok, Isten vigyázott rátok, a mennyből letekintett Reátok, amikor igent mondtatok egymásnak szívetekben. Most pedig ebben a szép Józsai templomban az Ő szeretete fon körétek láthatatlan szálakat, amikor a döntéseteket megpecsételni jöttetek el az Ő házába. Mert az Isten szeretet, ezt érezhetitek meg mindabból, ami Veletek eddig történt.

 

Harmadszorra azt mondja az apostol, hogy a Szentlélek közössége legyen veletek! Ez azt jelenti, hogy Istennek az ereje hatalmasabb mindennél, az Ő hatalma pedig erősebb mindenkinél, minden emberi indulatnál, értelemnél, akaratnál. Ő erősebb az ismeretében és hatalmában bízó embernél, az ő ereje többet ér minden gazdagságnál. Ő megadja nektek, sőt elhalmoz benneteket minden olyan ajándékkal, amelyre szükségetek lesz, mert összeköt benneteket a szeretetével, s ez erősebb minden másnál, minden egyéb köteléknél. Ezért, aki benne bízik, nem szégyenül meg! Ő onnan a magaslesről figyeli az életeteket és erőt ad minden szükséges pillanatban. Ezért ne féljetek soha senkitől, hanem bizzatok az Ő erejében. Ábrahám sok időt töltött az Edinburgh-i New College-ban. Ott nap mint nap láthatta John Knox skót reformátor szobrát, mert ott ment el mellette. Nagyon jó az a szobor. Amikor én is ott tanultam és láttam John Knox-ot, mindig az jutott eszembe, amit följegyeztek róla a gályarabsága idején, a legnehezebb élethelyzetekben: EMBERI ORCÁTÓL SOHA MEG NEM RETTENT! Mert ő Isten választottjának tudta magát. Mi csak annyit érzünk történelmi tanulságként, hogy Isten nem cselekszik soha értelmetlenük, Ő nem sújt igazságtalanul, hanem megáldja életünket tennivalókkal, szorgalommal, még gondokkal is, de örömökkel is. Az Ő Lelke mindennél hatalmasabb erő, ezt mondja most az ige. Ez az az erő, amely benneteket is egymás közelébe hozott, s az elhatározást is munkálta bennetek, hogy a házasságban szövetségre lépjetek. Ne féljetek tehát az emberi körülményektől, emberi orcától ne rettenjetek meg, mert a Szentlélek ereje lesz veletek egész életetekben.

 

Ilyen gazdag üzenete van az olvasott igéknek. Amikor áldást fogtok mondani a gyülekezetre, vagy bármilyen közösségre, ne felejtsétek el, milyen kimeríthetetlen a mélysége és gazdagsága az Isten jóvoltának. Ti sokat vizsgáztatok már ebből, ezért azt is láthatjátok, hogy nem úgy áll a dolog, amint azt az elején mondottam: ezt az igét nektek választottam, nektek kerestem, mert ez nagyon pici igazság. Valójában én csak eszköz voltam, mert az Ige választott benneteket egymásnak és maga Jézus Krisztus kereste vele a szíveteket, s ebben oly jó megnyugodni. Igazából tehát aki onnan felülről szeretett benneteket, Ő Veletek lesz Krisztusban a kegyelmével, az ő gondoskodó atyai jóságával és Szentlelkének erejével. Ámen.

bottom of page