Dr. Gaál Botond honlapja

Egyetemi istentisztelet

2011. március 28.

 

Imádság: Uram, te voltál nekünk hajlékunk nemzedékről nemzedékre, mielőtt hegyek lettek és föld és világ formáltaték, öröktől fogva vagy te ó Isten. Most eléd állunk mi teremtményeid és a mélységből kiáltunk hozzád, könyörülj rajtunk. Te hatalmas vagy és nagykegyelmű, ezért végtelen irgalmadat terjeszd ki ránk a Jézus Krisztus által, akinek tanítására most is vágyunk. Ajándékozz meg bennünket azzal a csodával, hogy méltatlan és bűnös szolgád segítségével a rozsdás dróton keresztül is érkezzék valami örömteli üzenet, a rozsdás csövön keresztül is áradjon életet adó friss víz. Hadd hirdessük szent neved dicséretét, melyért Neked legyen hála és dicsőség Szentháromság Istenünk. Ámen.

 

Textus: Mk 12,41-44

„Akkor leült Jézus a templomi persellyel szemben, s nézte, hogyan dobja a sok nép a pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat vetett bele. Egy szegény özvegyasszony is odament, és beledobott két fillért, azaz a legkisebb pénzt. Akkor előszólította tanítványait és azt mondta nekik: Bizony mondom néktek, hogy ez a szegény özvegyasszony többet dobott mindenki másnál. Mert azok mindnyájan a feleslegükből adakoztak, ez pedig az ő szegénységéből mindazt beledobta, amije csak volt: az egész vagyonát.”

 

Kedves Testvéreim, Barátaim! Kedves Vendégeink!

 

Ez a mostani hétfőre kijelölt kis történet szinte meghúzódik az evangéliumi események között, Lukács evangéliumában is. A kommentárok is elég gyorsan túlhaladnak rajta, s általában kiemelik a szegény özvegy asszony tisztaszívűségét és az adakozás mélyén rejlő lelkiséget, aztán gyorsan abbamarad a magyarázat. Annál inkább emlegetett, szinte közmondássá vált az „özvegyasszony két fillérje” kifejezés annak jelzésére, hogy az a valami nagyon értékes, mert azt valaki a szegénységéből, a semmijéből vásárolta. A „két fillér” magyar fordítás is jelzi, hogy valami nagyon kicsi pénzről van szó. A zsidók legkisebb pénze volt ez, amelynek görög neve lepton, rézpénz volt. Az atomfizikusok is használják a lepton szót, mégpedig a kicsiny atomi részecskék egy csoportjának összefoglaló neveként. Valószínűleg még Alexander Jannaeus király nyomatta ezt az aprópénzt kb. Kr. e. 100 körül, ennél kisebb értékű pénzt a Bibliában nem ismerünk. A numizmatikusok körében „özvegy-fillérnek” szokták emlegetni. Úgy lehetne leírni az alacsony értékét, hogy mintegy 400-ad része volt a római dénárnak vagy a görög drachmának, melyek 4 grammos ezüstök voltak. Egy dénár a mezei munkás egynapi bére volt, vagy a katona egy napi zsoldja.

 

Lássuk a bibliai történetet. A helyszín Jeruzsálem, templomi istentisztelet, amelyen Jézus és a tanítványai is részt vettek, s jönnek ki a templomból. Ha jól megfigyeljük, három kiemelt szereplője, vagy szereplő csoportja van az eseménynek. A templomból kijövő gazdagok és az özvegyasszony, valamint Jézus maga és a tanítványok. Az volt a szokás, hogy az istentiszteletről kijövet a perselybe tették az emberek a templomra, a szent célokra szánt adományaikat. Tizenhárom persely volt elhelyezve azon a részen, ahol az asszonyok is tartózkodhattak, ezek egyikébe dobta bele a szegény özvegy az adományát. — Ezzel kezdődik a történet és nagyon szépen folytatódik, mert Jézus ott van, látja, amit más nem lát, sőt ő belelát az asszony szívébe. És ekkor odahívja tanítványait, elkezdődik a tanítás, Jézus magyarázza a látott eseményt: mondhatnánk, itt kezdődik egy dogmatika óra. (Korántsem akarom azt mondani, hogy már Jézus is tudta, hogy a teológia legfontosabb tárgya a dogmatika! Ezt csak azok tudják, akik már tanulták ezt a tárgyat.) A dogmatika óra ugyanis mindig úgy kezdődik, hogy a kedves diákjaim bejönnek a terembe és – allegorikusan szólva – feltesznek egy különleges szemüveget, nyilván én is, és ezzel olyan dolgokat látunk meg, amiket korábban nem is gondoltunk. Olyasmi ez, mint amikor valaki belenéz egy ábrázoló geometriai könyvbe, s először nem lát semmit, csak piros és kék vonalakat, melyek nem jelentenek számára semmit. De ha felteszi azt a szemüveget, amelynek az egyik lencséje kék, a másik pedig piros, az ábrák szinte életre kelnek előtte, kezd térben látni vele, téri idomok vagy épületek rajzolónak ki, közelebb jönnek a vonalak, valósággal kiemelkednek a síkból. Ha mozgatjuk a fejünket, a téri ábrák is mozognak. Mintha a lézer segítségével létrehozott háromdimenziós hologramot néznénk, s ezzel új valóság tárul elénk. — És itt most Jézus tartja az órát, ő hívja a tanítványait. A tanítványok fejében egészen más dolgok járnak, le vannak foglalva a templom díszítéseivel, az óriási kövekkel, amelyekből megépítették a templomot. „Nézd Mester! Micsoda kövek, micsoda épületek?” – mondják Jézusnak. Jézus pedig egy egészen aprónak tűnő tényre irányítja a figyelmüket, egy jelentéktelen eseményre, egy szegény özvegyasszony adakozására, egy szinte figyelemre nem méltó eseményre. A tanítványok szemére Jézus ekkor teszi föl a különleges szemüveget az ottani dogmatika órájukon.

 

Egy teljesen jelentéktelen összegről van szó, két fillérről. De ez a mindene volt annak az asszonynak. Odaadta szent célokra, azaz odaáldozta mindenét egy olyan ügyre, amelyről meg volt győződve, hogy jó, szép és igaz. Tőle ez volt a legtöbb, amit áldozhatott. Két fillér, de nem az összeg nagysága a lényeg, hanem a szív szándéka, amellyel ő azt beletette a perselybe. Ő a templomban bizonyára kapott valami biztatást, bátorítást, erőt az isteni üzenetből, s ezért ő kifejezte háláját. Sokat jelenthetett számára, hogy hallotta és átérezte a gyakran ismételt imádságot: „szeretem az Úr házában való lakozást, erősségem és oltalmam az Úr!” Vagy miként mi is dicséretet mondtunk Szenci Molnár Albert soraival: „Dicsér téged teljes szívem, én Istenem hirdetem neved!” Ha az eseményt magunk elé képzeljük, ezt a szegény özvegyet, mintha Pál apostolt hallanánk: „Elég néked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz!” (2Kor 12,9)  Az özvegyasszony a templomra áldozta minden vagyonát, mert onnan remélt mindent, a Sionról, a templomhegyről, az Isten erős kővárának helyéről.

 

És mindezt Jézus magyarázza a tanítványainak. Hogy másképpen lássanak! Mert őket csak a hétköznapi dolgok kápráztatták el, az impozáns épület és a nagy kövek. Az adakozás is természetes volt az ő szemükben. De Jézustól most valami újat tanulnak. Mit?

 

– A két fillért lehet egyfajta magasabb nézőpontból is értelmezni. Először hadd mondjam egyszerű nyelven tanítványainknak, de úgy, hogy mégis mindenkihez szóljon az üzenet: ha úgy érzed, hogy van két filléred, de azt odaáldozod jó szívvel, teljes szívedet fölajánlod az Úrnak a szolgálatra, akkor az Jézus szemével a legtöbb, amit tehettél az ajándékba kapott talentumaiddal. Pál apostol is azért kapta ezt a nevet, mert azt jelenti, hogy kicsiny és alázatos. A damaszkuszi események után másként látott mindent, átértékelődött az addigi élete, tudománya, mert megvilágosodott előtte, hogy kicsoda a Krisztus. Ez a kicsiny és erőtelennek látszó ember úgyszólván a szellemével legyőzte az egész római birodalmat. Fáradhatatlanul megy, úton van, viszi az evangéliumot mindenhová, áthozza Európába és a keresztyénség gyarapodik, nő, épül, míg végül összeomlik minden birodalom, s egyedüli szellemi várként ott marad és kiemelkedik a keresztyén egyház. Pál elmondhatta magáról: „én vagyok a legkisebb az apostolok között, és többet munkálkodtam, mint a többi apostol, de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme!” — Kedves Fiatal Barátom! Ha komolyan belegondolsz az elhívatásodba, akkor minél inkább kisebbnek látod magad, és minél inkább látod a nehézségeket, annál inkább nézd azt Krisztus szemüvegén keresztül. Ő maga mutatja meg, hogy másként is lehet nézni a világot. Ha majdan kimész egy olyan társadalomba lelkészként szolgálni, amelynek nincs jövőképe, keresi az eligazító tanácsot, amely bizonytalanul bolyong, akkor ne felejtsd el, hogy te Krisztus tanítványává szegődtél, aki ezt hagyta rád: én vagyok az út, az igazság és az élet! Pár évvel ezelőtt itt hallottuk Kopp Mária orvosprofesszortól, hogy mi magyarok mennyire lemondóak lettünk, nincs erős hitünk a jövőhöz. Akkor magunkra gondoltam és körül néztem ebben a teremben. Hát ez a magyarság volna Bocskai István népe, Bethlen Gábor nemzete, vagy a Rákócziak bátor kuruc serege? Mi volnánk azok, akik megtagadnánk Méliusz Péter örökségét, aki a reménytelenség ellenére is remélt, aki hitte, hogy egyszer itt felépül egy új nemzet, egy új magyar nép. Amikor veszni látszott szinte minden e magyar hazában, ő akkor is prófétai bátorsággal kiállt és Jerémiáshoz hasonlóan a pusztulás ellenére hirdette: „Még házakat, mezőket és szőlőket fognak venni ezen a földön!” Ha Krisztus indulatával nézzük magunkat és jövőnket, mást fogunk látni, mint amit mi magunktól gondolnánk. Mert megértjük küldetésünket és ezáltal hitet, erőt, reménységet öntünk az elfáradt népünk lelkébe: „Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és terheket hordoztok, s én megnyugvást adok néktek”.

– Másodjára arról hadd szóljak, hogy gyakran tűnődöm el azon,  milyen kevés az emberi értelem azt fölfogni, hogy kicsoda Isten az ő örök létében, akit az egek egei sem fogadhatnak be. Mit tehetnék én, amikor csak egy porszem vagyok, teremtettségi értelmem pedig elégtelen hozzá, még „két fillért” sem ér. Tegyük fel a Krisztusi szemüveget, próbáljuk meg Krisztus felől érteni a kijelentést. Amikor a dogmatika órákon elgondolkodunk azon, hogy mindenek őbenne, őáltala és őreá nézve teremtettek, valami különös érzés keríti hatalmába az embert. Engem legalább is! Eszünkbe juthatnak mindazok az ismeretek, amelyekre az emberiség szert tett a mögöttünk lévő századokban. Tudásban mily magasra jutott az ember. Egyik leginkább meglepő fölfedezése a 20. század tudományának az volt, hogy ennek a világnak van időbeli kezdete. Aztán tudjuk azt is, hogy milyen elképesztő a mérete ennek a világnak. Ha a Naphoz mérjük a Földünket, olyan, mintha egy kosárlabda mellé tennénk egy borsószemet. De ha az Arcturushoz viszonyítjuk a Napunkat, akkor meg az látszik borsószemnek. A Földünk már az egy pixelt sem éri el. És vannak olyan csillagok, amelyeket most látunk az égen, de talán már egy millió évvel ezelőtt kialudtak. Az ember szinte beleszédül a téri és idői méretekbe. És most érdemes elgondolkodnunk azon, hogy ennek a kimondhatatlanul hatalmas világnak a teremtőjét találjuk Jézus Krisztusban. Ez a csodálatos mindenség olyan a kezében, mint egy parányi porszem, vagy még annál is kisebb. És ez szépen „eljár tengelyén”. — 1876-ban Bristol püspöke Elicott írt egy levelet Maxwellnek, a világ akkori legnagyobb természettudósának. Ez a püspök nyitott volt a természettudományok iránt és érdekelte a fény, a Nap, a gravitáció. Ezek akkor mind új szemléletet igényeltek. Afelől érdeklődött, hogyan kell ezek után értenünk a világ egységét. A tudósoktól általában természettudományi magyarázatokat vártak, amit biztosan sokan meg is tettek volna, Maxwell azonban még másnap válaszolt a püspök levelére és azt javasolta neki, hogy olvassa el a Kolosséi levél 1. részét és ott megtalálja, hogy „Krisztusban, ő általa és őreá nézve teremtettek mindenek, s minden őbenne áll fenn.” Maxwell a világ legnagyobb természettudósa azt javasolja egy hívő embernek, hogy egy másfajta szemüvegen keresztül nézze a világ egységét, a Krisztus felől más értelmet fog nyerni. — Magam is láttam a Trinity-kápolnában Newton szobrát, ezt írták alá: „Newton, aki szellemével felülmúlta az emberi nemet.” Egyszer kisétált a tengerpartra és fölvett egy szép kis kavicsot, majd ezt mondta: „Nem tudom, mit tartanak rólam az emberek. Én úgy érzem magam, mint egy kisgyermek, aki az átlagosnál egy fényesebb kavicsot talált, de az ismereteknek kikutatatlan óceánja itt van előtte.”  A hívő Newton ilyen picinynek látta magát.

– Harmadjára szeretném elmondani, ha a Krisztus indulatával nézem az életem, nincs olyan, hogy – úgyszólván – „nekem csak két fillérem van”. Én kevés vagyok és jelentéktelen. Ez különösen is sokat mond a fiatal lelkészjelölteknek. Mert Mózes is szabadkozott az égő csipkebokornál: hát kicsoda vagyok én Uram? Egy parányi lét, és elküldesz engem a fáraóhoz! Ekkor ezt a választ hallja: Én veled leszek! Ezért jöttél ide fiatal barátom, hogy lássál és értsed Isten elrendelt útját és megerősödjél te is a Sionon, erőt nyerve ahhoz, hogy majd hirdessed a Krisztusról szóló örömhírt minden embernek: hogy mi a szélessége, hosszúsága, mélysége és magassága az Isten jóvoltának – amint olvassuk az Efézusi levélben. Ne félj, mert Isten másként látja az életedet, mint ahogyan te magad látod azt. Jézus ott áll és látja, mennyit tettél a perselybe. Beletetted-e a két filléredet? Azaz mindenedet.!— Mindnyájunkat szólít meg az ige.

Itt a bizonyságok fellegei vesznek körül bennünket. A Kollégium nagy tudósait látjuk itt a díszteremben. Hatvani István orvos volt és fizikus, képességeit a mostani matematikusok Eulerhez hasonlítják. Kerekes Ferencet is hívták Szentpétervárra kémia professzornak. Mégis hazajöttek, mert hittek abban, hogy rájuk itt volt szükség és a munkában, erkölcsben minőséget kell teremteniük. Amikor a mi Ady Endrénkre gondolunk, aki látja a gondokat, és amikor új időknek új dalaival akar „betörni Dévénynél”, ezt kérdezi: Szabad-e sírni a Kárpátok alatt? Azt felelhetjük neki ennek a „népért síró bús bocskoros nemesnek”, hogy szabad, de nem szabad kétségbe esnünk és nem szabad elmenekülnünk a reánk bízott történelmi feladat elől. Mi lelkészek erre hívattunk. Már említettük, hogy milyen szükségben él a népünk, s mennyire szüksége van az iránymutatásra ma is. Vörösmarty juthat eszünkbe, amikor ugyanezek a gondolatok gyötrik és a vén cigánnyal beszélget magában: „Mindig így volt e világi élet, Egyszer fázott, másszor lánggal égett.” Bizony ez így van ma is: „szív és pohár tele búval, borral”, mert az is igaz, hogy „oda lett az emberek vetése”! Gondolhatunk itt most a Japánban lezajlott földrengés és szökőár pusztításaira, de gondolhatunk a mi népünkre is, amelynek a sok „lelki földrengés” után valahonnan a mélyből kell újból felkapaszkodnia. Van már Széchenyi-tervünk a gazdaság számára, de mi más szemüvegen keresztül is nézzük a dolgokat és szívesen javasolnánk, hogy legyen egy Kölcsey-terv is az erkölcsi jobbításra és egy Szentgyörgyi-terv is a tudományok és kultúra fejlesztésére. Az anyagi javak nem fognak mindent megoldani. A gazdaság nem fog fejlődni tudomány és erkölcs nélkül. Valószínűleg érzete ezt Vörösmarty is, mert ugyan azon siránkozik, hogy „szív és pohár tele búval, borral”, majd pedig hirtelen rájön, hogy ez nem megoldás. És ekkor más hangnemre vált: „Húzd – de mégse, hagyj békét a húrnak. Lesz még egyszer ünnep a világon. Majd ha elfárad a vész harangja, S a viszály elvérzik a csatákon. Akkor húzd meg újra lelkesedve, Isteneknek teljék benne kedve.” Mit jelent ez? Mi a megoldás? Részünkről az, hogy nem a búslakodás, nem a borospohár, hanem egy sokkal biztosabb pont: Jézusra hallgatunk, a Jézusi indulattal nézzük elhívatásunkat és tesszük a dolgunkat, szolgálunk ki-ki a maga helyén odaadva azt a két fillért, minden vagyonunkat, azaz odaszentelve teljes életünket, erőnket, szellemi tehetségünket, mert mi ezt tanultuk Jézus tanításából. — És itt lassan véget is ér Jézus dogmatika órája. Mert itt visz bennünket a legmélyebbre, ugyanis itt értjük meg azt a titkot, amelyre a tanítványait tanítani akarta: az özvegyasszony, aki nagyon szegény, odaadja mindenét, a két fillérjét. Ennél azonban van még mélyebb sors is, mert Jézus odaadta az ő életét. Engedelmességből. És ebből új élet fakadt. Pál apostol fogalmazza meg ezt a titkot legrövidebben: „ha pedig Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a ti hitetek, még bűneitekben vagytok.” Azaz a régi világban. „Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül és zsengéjük lett azoknak, akik elaludtak.” Az új élet Jézus Krisztussal kezdődik, s erre igenis lehet építeni egy boldogabb jövőt. És itt most már levehetjük a Jézusi szemüveget, az óra véget ért, értjük tanítását, és reméljük, hisszük is, hogy ily módon szolgálva népünknek, nemzetünknek, egyházunknak: „lesz még egyszer ünnep a világon”, mert így engedelmesen és örömmel betöltöttük a küldetésünket, melyre az Úr Krisztustól kaptunk elhívást! Ámen.

 

Záróimádság: Istenünk, édes Atyánk, te teremtetted a mindenséget és mi hisszük, hogy teremtett világodban életünket is te akartad, mert azt mondtad rá, hogy jó. Most megrendülten tapasztaltuk, hogy van másik arca is a teremtett világodnak, és rádöbbenünk arra, milyen parányiak vagyunk, s földrengető pillanatok alatt sokak pusztultak el, és a szökőárban ezrek vesztették életüket, százezreknek lett semmivé egész életük munkája. Te könyörülő és gondviselő Isten vagy Atyánk, aki gyógyító és gondviselő szereteteddel jóra fordíthatsz mindent. Kérjük, könyörülj a szükségben lévőkön és gondviselésedet terjesztd ki reájuk. Így könyörgünk népünkért is, magyar nemzetünkért, nevelj bennünket a te igazságod követésére, tégy bennünket erkölcsben és tudományban is gazdagabbá, hogy kedved teljék bennünk.

 

Köszönjük tanításodat, az Úr Jézus Krisztus áldozatát és a jövőbe mutató reménységet általa. Áldásod nyugodjék meg rajtunk, ezen az ősi intézményünkön. Légy áldott mindazokért, akik itt szolgáltak, akik hitben éltek és hitben haltak meg.

Neked legyen dicsőség mindörökké: Ámen.

 

Miatyánk

 

Ének: 468:1-6 Zengd Jézus nevét, zengd világ!