top of page

Egyetemi istentisztelet

2009. március 23.

 

Előima: Hálatelt szívvel jöttünk színed eleibe Mindenható Istenünk és atyai jóságod melegét keressük. Szükségünk van arra, hogy mint édes Atyánk átölelj bennünket, mi pedig mint gyermekeid figyeljünk rád, értsük szavadat és tanuljuk akaratodat. Vágyunk a te vigasztaló és megbocsátó üzenetedre, mert szüntelenül azt érezzük, hogy nem voltunk hozzád hűségesek, nem követtünk, amikor hívtál, nem arra mentünk, amerre küldtél. Eltávolodtunk tőled Atyánk, s ezért a mélységből kiáltunk hozzád: könyörülj rajtunk, bocsásd meg bűneinket, rendezd rendezetlen életünket. Igéd által üzenj most nekünk és mondj tanító, figyelmeztető szavakat, hogy lássuk a te szabadításodat az egyszülött Fiadban, a Krisztus Jézusban. Tégy most velünk csodát, mint egykor választott népeddel és mentsd meg életünket, emelj ki bennünket énünk fogságából. Vonj magadhoz Fiad által, és Lelkeddel válassz el bennünket magadnak áldozatos életre. Szenteld meg szívünket, hogy valóban halljuk és értsük igazságodat. A Jézus Krisztusért, a mi Megváltónkért kérünk: Ámen.

 

Textus: Jn 12,20-26

 

Kedves Testvéreim, Barátaim!

 

Nem igen volt ott olyan ember, aki értette volna Jézus virágvasárnapi bevonulásának jelentőségét. Most pedig a felolvasott történetben még tovább fokozódik a titok Jézus körül. Egy olyan történetet hallunk itt, amely Jézus legmélyebb titkát, e titoknak a leggazdagabb tartalmát tárja elénk. — Maga az elbeszélés roppant egyszerű. Azzal kezdődik, hogy görögök keresik Jézust. Megszólítják Fülöpöt: Uram, Jézust akarjuk látni. Fülöp odamegy Andráshoz és ketten mennek Jézushoz jelenteni a görögök érdeklődését. Legvalószínűbb, hogy ezek a görögök a Palesztinában elszórtan lévő görög településekről jöttek, akik a zsidókkal együtt ünnepelhettek. Feljöttek Jeruzsálembe ők is imádkozni. Talán prozeliták voltak, talán vallási érdeklődésű pogányok, akik a zsidó szokás szerint nem mehettek be a templomba, csak a külső udvaron figyelhették az eseményeket. Ők nem voltak körülmetélve, a páskabárányból nem ehettek, mégis eljöttek. Ez tehát a kép: ott vannak a zsidó tanítványok, a zsidó vallásos emberek sokan és a pogány görögök. Mindenkiben van valami várakozás és vágyakozás. Ez benne volt az akkori közhangulatban, a kor embere szeretne valamilyen jobb világot, mindenki nyújtja a kezét valamilyen megváltásért. Jézus pedig egy igazi jelenség volt. — Azt nem írja le János, hogy milyen gondolatai lehettek a Jézust körülvevő embereknek. A görögök bizonyára az értelem segítségével keresték az istenséget, s arra gondoltak, hogy ezzel zsidó bölccsel, Jézussal ezt meg lehetne vitatni. A zsidók, beleértve a tanítványokat is, szintén nem értették Jézus tetteit, mert ők a szent hagyományuk felidézésével hitték Isten földi jelenlétének megvalósulását. Pár verssel később éppen a törvényt emlegetik. Tehát mindenki a maga módján becsülettel gondolkodik és keres valamit, de nem boldogulnak. Odamennek Jézushoz. Jézus tudta miről van szó. Az evangélista csak annyit ír le, hogy minden előzetes kérés, bevezetés nélkül Jézus elkezdi őket tanítani. Másként szólva, elkezdi a legnagyobb titkát feltárni előttük. Itt válik izgalmassá a történet, mert Jézus olyanokat mond, amelyen mindnyájan meglepődnek. Nem tudjuk, mi játszódott le a lelkükben, csak azt látjuk a későbbi folytatásból, hogy komolyan elgondolkodtak Jézus tanításán.

 

Jézus tanításából három lényeges mozzanatot emelünk ki. Először elgondolkoztatja a hallgatóit és arról beszél, hogy eljött az ő megdicsőíttetésének ideje. Ezt nyilván nem értik. Azzal folytatja, hogy mond egy nagyon szép és ismert hasonlatot. „Bizony, bizony mondom néktek, ha a földbe esett búzaszem el nem hal, csak egymaga marad; de ha elhal, sok gyümölcsöt terem.” Jézus a maga halálára gondol elsősorban, de arra is, hogy a halálból fel fog támadni. Ez aztán teljesen érthetetlen. Ugyanis azt próbálja megértetni hallgatóival, hogy a régihez képest új idők jönnek, az eddigihez képest másként kell gondolkodni, teljesen másként. Ezt az újat nem az emberi értelem fogja kitalálni, sem nem a vallásos zsidó gondolkodás megjeleníteni, tehát sem a értelem szemével, sem a testi szemükkel nem látják meg, nem jönnek rá erre, hanem a hit látása kell hozzá. A búzaszem életet hordoz, s ha elvetik és nedvességet kap, akkor elkezd csírázni, új élet támad belőle, miközben ő maga elpusztul. Más lesz az az élet és sokkal több lesz az az új élet, mint az a kis búzaszem volt. Ha nem vetik el, akkor egymaga marad ­ – mondja Jézus. Azaz, ha nem áldozza fel magát, akkor az lesz az ő halála. Ha pedig feláldozza magát, belőle új élet támad. Ez a lényege Jézus tanításának.

 

Ehhez kapcsolja Jézus a második fő gondolatot, azt, hogy „aki szereti a maga életét, elveszíti azt; és aki gyűlöli a maga életét ezen a világon, örökéletre menti meg azt”. Ez már egészen konkrét beszéd, teljesen elüt az eddigiektől, mert sem a görögöknél, sem a zsidóknál ez nem így volt. A gyűlöl szó magyarul nem szépen hangzik, de az eredeti görög nyelven a miszeó szó nem kimondottan gyűlöletet jelent, hanem azt, hogy valamit háttérbe helyezni, valamit elé helyezni, fontosabbnak tartani. Itt már a mi életünkről van szó, s Jézus azt kéri, hogy az életünk élvezése helyett ő érette áldozzuk oda életünket. Mint ahogyan ő engedelmeskedik az Atyának, mi is engedelmeskedjünk neki. A mindennapi gondolkodásunknál van egy magasabb szempont, a Jézus-i áldozat szempontja. Jézus ebből a magasabb nézőpontból azt tanítja, hogy az emberi életnek van egy titokzatos lehetősége és tulajdonsága: megfordíthatja az életét, a korábbihoz képest egészen más, sőt ellentétes irányba fordulhat. És itt most megállunk pár pillanatra, mert Jézus éppen rólunk beszél.

Ti azért választottátok a lelkipásztori hivatást, mert előbbre helyeztétek Jézus követését, mert nektek az életetek sem drága, csakhogy Jézussal járjatok. Hogy mennyire szüksége van az ilyen emberekre a világnak, azt most láthatjuk igazán, itt hazánkban. Nagyon zűrzavaros időket élünk és nem tudjuk, merre megyünk, mi lesz a jövőnk. Érezzük, hogy népünk süllyed lejjebb és lejjebb, a jövőbe vezető utak ködösek, minden homályosan látszik. Miért? Mert az embereket előbb belevezették egy ideológia homályába, s rájöttek, hogy a homály után még sötétebb tájak következnek. Elbizonytalanították az emberekben a nemzeti érzést, leszavazták és eltaszították maguktól az erdélyi, kárpátaljai, délvidéki és felvidéki testvéreinket. Féltették a saját életüket, meg akarták azt tartani! Miután lelkileg végleg kiszikkadtak, már csak a gazdasági fejlődésben bíztak, s amikor mindennek a pénz lett a mértéke, szinte összeomlott az egész rendszer, mint egy kártyavár. Most rájuk rogyott minden. Tönkretették az iskolákat, förtelmes erkölcsöknek kedveztek a párkapcsolatok terén, félretették az isteni teremtettségi rendet, s olyan bódult állapotba került az egész nemzetünk, hogy alig tud talpra állni. Az ifjúság lelki-erkölcsi állapota katasztrofális. Végül félretették a vallási nevelést és a kemény hitetlenséget támogatták, mert hogy az ész megoldja a dolgokat. Ezzel kiűztek a lelkekből minden érzékenységet, lefokozták az emberek érzésvilágát. Idáig jutottunk. Barátaim, egy ilyen világba készültök ti. Majd látni fogjátok, mennyien fogják figyelni, hogy ti mit mondotok nekik. Ti figyeljetek mindig Jézusra. Jézus tanítása is éppen egy ilyen teljesen kilátástalan korban hangzott el. Halljuk a búzaszem hasonlatát és érezzük, hogy nekünk szól. Ezt az országot csak áldozatok árán lehet megmenteni. Jézus azt kérdezi most tőletek, van-e bátorságotok föláldozni az életeteket a népetekért, azért a nemzetért, amelybe beleteremtett mindnyájatokat a ti mennyei Atyátok. Szinte halljuk Jézus szelíd kérdését: Hát ti is el akartok menni? — Ne menjetek el, hanem áldozzátok föl magatokat: vigyetek reménységet e nép életébe, változtassátok meg gondolkodását, ébresszétek föl a jóra, szépre és igazra, hirdessétek nekik, hogy leszegett fővel nem lehet eredményeket elérni. De ha van jövőlátásunk, ha van bennünk elszántság, az áldozatra való elkötelezettség, akkor lesz jövőnk. Úgyszólván cseréljétek ki ezt a népet és fordítsátok meg gondolkodását, erősítsétek meg keresztyén erkölcseit, s ezt a szolgálatot ti végezzétek akkor is, ha mindenki más elhagy benneteket, vagy senki nem jutalmaz benneteket. Mindenek ellenére ti kövessétek a Jézus-i új életet. Adjatok programot e nép elé és vezessétek őket más útra, egy jobb irányba. Kövessétek Jézust! Ez legyen a ti okos áldozatotok. A 16. századi MéliuszJuhász Péter és reformátortársai jutnak eszembe, akik látták hazánk nyomorult állapotát, amely akkor még nyomorultabb volt, mint a mostani, mert szét volt szakítva minden szempontból, mégis bátrak voltak és mertek cselekedni: programot adtak egy nyomorult népnek: csináljatok a templomokból iskolákat! Jól döntöttek, igazuk lett, de annak árán, hogy ők maguk feláldozták erre az életüket.

 

Jézus azzal folytatja, s ez a harmadik mozzanata a ma este olvasott igének, hogy „ha valaki nekem szolgál, engem kövessen, és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és aki nekem szolgál, megbecsüli azt az Atya.” Ez a Jézus-i jövőkép. De értjük-e, mit mond Jézus? Jézus ugyanis fölemeli a hallgatóinak figyelmét, érzéseit a mennyek világa felé, s úgy tűnik, mintha azt mondaná, hogy majd ott meglesz a jutalmatok, ugyanakkor az embereket pedig itt hagyja lent a földön a maguk nyomorúságaival. Pedig ez nem így van. Próbáljuk megérteni! Jézus nagyon is a valóságos világra mutat rá. Nem valami álomvilágot ígér, amelyért érdemes föláldozni életünket, hanem azt érteti meg a reá figyelőkkel, hogy amennyiben ti ezt a Jézus-i utat követitek, akkor Isten nektek fog igazat adni. Az áldozatnak meglesz az eredménye. Nem biztos, hogy ti ezt megéritek, de a keresztyén élet ilyen, a jövőnek él és úgy cselekszik, mint aki hitben látja a láthatatlan jövőt és onnan visszafelé nézve cselekszik a jelenben. A keresztyén élet, a Krisztus-követő élet egészen másként látja a világ sorsát, mert hitben érti és hit által bizonyosan tudja, hogy a történelemnek Isten a szabados Ura.  A Krisztus-követő ember nem az embereknek számol el, hanem Isten előtt éli az életét, s csak tőle reméli, hogy neki is ez a hite tulajdoníttatik igazságul. — Az Isten előtti áldozatotok füstje fölfelé fog szállni. Gondoljatok Kálvinra, akinek ez volt a jelmondata: Cor meum velut mactatum Domino in sacrificium offero! Szívemet égő áldozatul felajánlom az Úrnak!

 

Mostanában olvastam egy szép verset Mécs Lászlótól. Nekem sokat mondott ez a vers, mert éreztem, hogy rám is vonatkozik, az én életem sorsát is tükrözi. Hadd mondjam el tanulságul, miért. Mécs László katolikus költő gondolt egyet, és egy májusi hajnalon kiment egy kis tanyára. Nagyon szép rózsás kertet és rózsákkal befuttatott házat talált ott. Egy félig vak, nagyon szegényes külsejű embert látott meg a kertben. Ezt az embert bántották, valamikor félretették, a zord idők tönkretették. Ott élt a magányában, távol a világtól. Mintha őrá már nem is lett volna szüksége senkinek. MÉGIS MICSODA MINŐSÉGET ALKOTOTT OTT! Mert nem a rosszra tekintett, hanem helyette varázsolt egy rózsakertet, ott mindenkitől távol. — Mécs László köszönt neki és megkérdezte: mi jót csinálgat bátyám! Ő elmondta szomorú sorsát és hozzátette: a vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld! Tette ezt minden nyomorúsága ellenére, ott a világtól elzárva. Ez a költőt mélyen meghatotta és ezek a sorok jöttek ki lelkéből: „Testvéri szánalomból a szívem rádorombol: Bátyám, én lelket oltok az evangéliomból, midőn kobzom jóságos zenéjű verset költ: vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!” – Azt kívánom, hogy a sok reménytelen emberbe, a mélyre süllyedt világunkba, a reménytelen lelkekbe, ebbe a zűrzavaros hazánkba, a vadócba, de mégis szeretett népünkbe Ti is oltsatok evangéliumot, reménységet, legyen számotokra ez az evangélium reménységének programja: neveljetek rózsákat, hogy mindenek ellenére szebb legyen itt e hazában a világ! Így haladjatok/haladjunk együtt a Húsvét felé, amikor bizonnyal meglátjuk majd a hitben, hogy a kegyelmes és jóságos Isten a mi áldozatunkra is igent mond, s Krisztus érdeméért nekünk ad igazat, mert mi Jézust követtük, neki szolgáltunk. Ámen.

 

 

Utóima: Édes Atyánk, elcsodálkozunk azon, mennyi gazdagság és bölcsesség van tenálad. Te vezeted életünket, te mondasz nemet és igent cselekedeteinkre, te hívsz döntésekre, te irányítod sorsunkat kegyelmed gazdagsága szerint. Kérünk, add meg nekünk azt az ajándékot, hogy Rád figyelve elgondolkozzunk életünk folyásán, s elcsendesedve előtted szívünknek áldozatával kövessünk Téged.  Lelkednek erejével irányítsd először figyelmünket Jézus keresztáldozatára, ahol megláthatjuk mi is bűnös életünket, de láttasd meg velünk azt is, hogy te irgalmas és megbocsátó Istenünk vagy, aki Krisztus feltámadásában örök reménységgel ajándékozol meg bennünket. Teremtsd újjá a mi életünket, hogy Szent Fiadat követve néked szolgáljunk. – Áldd meg népünket, egyházunkat, városunkat, egyetemünk közösségét. Most különösen is könyörgésünkbe foglaljuk a zűrzavarban élő és kilátástalanságba került magyar népünket, adj nékünk új reménységet és új kilátásokat, vezess bennünket az áldozat, a tisztesség, a becsület útján egy műveltebb, szabadabb világ felé. – Adj nekünk megújult szívet és tiszta akaratot, hogy a Krisztus Jézus indulata lakozzék bennünk gazdagon: Ámen.

.

 

 

bottom of page