top of page

Gaál Botond

Koszorús ezredes „ levelét megírta”!

 

Amerikából érkezett a levél Dr. Czeglédy Sándorné Molnár Arankának, Koszorús Aranka leányának 1962 Karácsonyán. Koszorús Ferenc ezredes küldte az unokahúgának Washingtonból a debreceni címükre. Részben személyes, családi jellegű dolgokról szól, részben pedig komoly közügyekről, történelmi tényekről.  Természetesen ez utóbbi tartozhat a nyilvánosságra. E sorok írója két ponton is kapcsolódik a Koszorús-családhoz. Feleségem, Dr. Czeglédy Mária anyai ágon Dr. Czeglédy Sándorné révén a Koszorús-családból származik, én pedig Koszorús Ferenc ezredes Gergő nevű unokájának a keresztapja vagyok. Van még egy harmadik kapcsolódási pont is, nevezetesen az, hogy fél évszázaddal később ugyanannak a gimnáziumnak voltam a tanulója, mint Koszorús Ferenc, sőt később tanára és igazgatója is voltam ennek az iskolának, a Debreceni Református Gimnáziumnak. Különösen is ez utóbbi tény indokolja, hogy a nem régen posztumusz magas állami elismerésben részesült, debreceni kötődésű Koszorús Ferenc jelentőségét a város kulturális és tudományos közvéleménye előtt bemutassam az általam ismert történelmi tények alapján. (1. kép)

A bemutatást időszerűvé teszi az a tény is, hogy Koszorús Ferenc mellszobrát 2015. július 7-én leplezték le a Budai Várban, közelebbről a Hadtörténeti Múzeum előtt húzódó Tóth Árpád sétány fordulójában, az Esztergomi Rondellánál. Az esemény rangját emelte, hogy méltató beszédet mondott Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, Hende Csaba honvédelmi miniszter és ifjabb Koszorús Ferenc Washingtonban élő ügyvéd. Jelen voltak a honvédség magas rangú tisztjei, élükön Benkő Tibor vezérezredessel, a Magyar Honvédség vezérkari főnökével. Varga Imre szobrászművész alkotása méltó helyre került. Az esemény a honvédség díszalakulatainak jelenlétében, és ünnepi protokolljának megfelelő formában történt sokak tiszteletadásával, koszorúzásával.  Kövér László fölidézte: Koszorús Ferenc erdélyi magyar református családba született. A Debreceni Református Kollégium után a Ludovika hallgatója lett, majd hadnagyként első ezredparancsnoka Tisza István miniszterelnök volt. – Debrecenben erről az eseményről nem tudósítottak. Jelen tanulmány ezt kívánja pótolni a történelmi emlékezet számára. Nagyon egyszerű kérdésekre keressük a választ: ki volt Koszorús Ferenc ezredes és mi az ő jelentősége a magyar történelemben? (5., 6., 7. 8. és 12. kép)

A Koszorús-család erdélyi eredetű nemesi család volt, már a 19. század elejétől mélyen „bele gyökereztek” Debrecen város életébe. Kálvinisták lévén – életformájukat és a közügyekhez való viszonyukat tekintve – náluk a puritán hatás meglehetősen erőteljes formában jelentkezett.  Cím, rang, vagyon nem előzhette meg az egyén becsületét. Az ezredes is ilyen szellemben nevelte egyetlen fiát: „A Koszorús-család a nemességet 1848 óta nem használta. Ugyanazok az emelkedett liberális elvek uralták, melyek az 1848-as törvények szerint minden embert egyforma joggal és kötelezettséggel felruházottnak tekintenek. […] Semmi esetre sem szeretném azonban, hogy az itt olvasottakban okot találj arra, hogy az embertársakkal szemben gőgös, lenéző vagy meg nem értő légy. […] Gőgös csak a buta ember lehet. De különben is az elődök érdemei senkit sem jogosíthatnak semmire, különösen nem kiváltságokra. Az elődök érdemeikért – ha ilyenek voltak – megkapták annak idején jutalmukat; ezzel a dolog véglegesen le van zárva. Az utódnak e tekintetben nem lehet más joga és kötelessége, minthogy ismerje, tisztelje érdemdús elődeit, és kövesse példájukat.” E sorok igen jól jellemzik a család lelkiségét.

Koszorús Ferenc Debrecenben született 1899. február 3-án. Édesapja Koszorús Ferenc (1859–1938), ugyancsak a cívis város szülötte, szintén katonaember volt, az alezredesi rangig emelkedett. Édesanyja Tóth Katalin (1871–1944) református lelkészi családban, Szabadszálláson született, vegyészetet tanult. Koszorús ágon a nagyapa Koszorús Lajos (1823–1910), a felesége pedig Kiss Julianna (1837–1924) volt. Mindketten debreceni cívisek lehettek, mert házzal és telekkel rendelkeztek. (13., 14. kép) Koszorús Lajos ügyvéd egyik alapító tagja volt az 1883-ban létrehozott Debreceni Vöröskereszt Egyletnek, majd fia, az említett alezredes rangú Ferenc pedig parancsnoka volt a Vöröskereszt által 1918-ban létrehozott katonai kisegítő kórháznak. Időben visszább menve egy nemzedékkel, Lajos édesapja, a dédapa szintén Koszorús Ferenc (1790–1867) volt, a felesége pedig László Julianna (1802–1876). Nekik már az 1870-es népösszeírás szerint a Nagy-Hatvan utca 1577/78. sz. alatt kereskedésük volt. Lajos fiúknak az 1910-es debreceni házösszeírás szerint a Hatvan utca 4. szám alatt volt lakása. Ez a ház, illetve telek lett később ismert a Koszorús-család „ősi” otthonaként Debrecenben. Az 1960-as években az egész portát az állam kisajátította, s ma egy bekötő út és az ún. OTP épület van a helyén, a Nagy-Postával szemben. A család otthona tehát pár lépésre volt a Nagytemplomtól és az ősi Debreceni Kollégiumtól.

A jómódú és tekintélyes Koszorús-család buzgó támogatója volt a református egyháznak. A későbbi Koszorús ezredes, akiről most írásunk szól, természetesen a híres Református Kollégiumban tanult. A korabeli gimnáziumi anyakönyvek tanúsága szerint 1909 és 1916 között volt tanulója a Kollégium gimnáziumának, az utolsó évben már a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémián tanult és 1918. augusztus 18-án huszárhadnaggyá avatták. Előbb Debrecenben szolgált a huszároknál, majd Nyíregyházán. Már fiatalon komolyan készült a katonai pályára. Édesapja hivatását folytatta. Döntött és erről az útról nem tért le! Bárhol és bármilyen minőségben megnyerő, komoly és hazafias magatartásról tett bizonyságot. Bonhardt Attila a Hadtörténeti Levéltárban található Katonai Anyakönyvi Lapok alapján ekként sűrítette össze életútját: „A jó képességű, kitűnő szolgálati minősítéssel rendelkező fiatal tiszt 1926 őszén felvételt nyert a Ludovika Akadémia tiszti továbbképző tanfolyamára, amely a rejtett vezérkari iskola, a Hadiakadémia fedőelnevezése volt az 1920-as években. Az iskola elvégzése után átvették a vezérkari testületbe, és attól kezdve különböző vezérkari beosztásokban szolgált, elsősorban lovasseregtestek parancsnokságain. Addigi tevékenységéért 1940-ben a Magyar Érdemrend tiszti keresztjével tüntették ki. 1941 júniusától a mozgósított gyorshadtest hadműveleti osztályvezetőjeként részt vett az ukrajnai hadműveletekben. A hadműveleti területen végzett eredményes munkájáért 1941-ben megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét a hadiszalagon a kardokkal. 1941. október 1-jével az újonnan felállított 2. páncéloshadosztály vezérkari főnöke lett Munkácson.  1942 májusában hadibeosztásba vezényelték. Az 1. tábori páncéloshadosztály vezérkari főnökeként 1942 októberéig frontszolgálatot teljesített a Don menti hadműveleti területen, ahol aktívan részt vett az 1942 augusztus-szeptemberi hídfőcsatákban. (2. kép) Ottani szolgálatai elismeréseként a Magyar Érdemrend tiszti keresztjével a hadiszalagon a kardokkal és a II. oszt. Német Vaskereszttel tüntették ki. 1942. október 1-jével előléptették ezredessé, és áthelyezték Budapestre, ahol az I. páncélos-hadtest vezérkari főnökévé nevezték ki.” Ebből a tömör összefoglalásból az is kitűnik, hogy a felettesei teljesen megbíztak benne mint olyan tisztben, aki a katonaesküjét – a szó szoros értelmében – halálosan komolyan vette. Erről árulkodnak azok a mély gondolkodásáról tanúskodó sorai, amelyek a visszaemlékezéseiben jelennek meg az esküvel kapcsolatban: „… a honvéd esküben Isten előtt vállaltak alól csak a halál vagy az mentheti fel a becsületes katonát, akire felesküdtünk: aki bármily más indoklással megtagadja az esküben vállalt kötelezettségét, az esküszegő, becstelen.” A Hadiakadémia elvégzése után előbb a lovashadtesteknél szolgált, majd a Ludovikán is tanított, 1938-tól a Pázmány Péter Egyetemen Korszerű Hadvédelem címmel tartott előadásokat és vizsgáztatott. 1940-41-ben a Ludovika Akadémia tanulmányi osztályvezetője és parancsnokhelyettese volt. Az 1930-as években több nyugati országban tett tanulmányutat. 1942-től parancsnokként átrendelték a hadműveleti területekre.

Az említett páncélos-hadtest vezérkari főnöki beosztása „úgymond Budapesten” nagyon érdekes dolgot takar. Csak Koszorús Ferenc későbbi elbeszéléséből tudjuk, hogy ez a hadtest a németek elől eltitkolt alakulat volt, amelyet a háborúból való kiugrás támogatása céljából hoztak létre mint belső katonai tartalékot, és megtévesztésül szétszórva, mozgatva állomásoztatták őket Aszód, Vác, Esztergom, Zsámbék, Páty és Tök térségében. A vezérkari főnöki tiszt ebben az esetben tehát rendkívüli bizalmi beosztás volt. Ez az a katonai alakulat, amely később igen fontos és különös szerepet játszott az 1944. július 5-6-án Budapesten történt eseményekben. Erről külön könyv is készült Hantó Zsuzsanna és Szekér Nóra szerkesztői munkája eredményeképpen, és 2015-ben jelent meg a Koszorús Ferenc Emlékbizottság kiadásában ezzel a címmel: Páncélosokkal az életért. Történeti bizonyítékok segítségével ez a könyv részletesen bemutatja, miként zajlott le az ún. „Baky-puccs” meghiúsítása Budapesten. A történet lényege az, hogy a német megszállás kapcsán 1944. március 19-től megszűnt Magyarország szuverenitása. Horthy Miklós még kormányzóként működött, de az ország irányításában már egyre gyengülő szerepe volt. Utasításait rendre nem hajtották végre. Erre legkirívóbb példa, amikor az 1944. június 26-ra összehívott koronatanács ülésén a kormányzó elrendelte Baky László és Endre László államtitkárok leváltását, s ugyanakkor leállíttatta a zsidók deportálását, ennek azonban semmi foganatja nem volt. Bakyék ugyanis államcsínyre készültek, melynek folytán a náci megszállók kívánalmának megfelelően a magyar zsidóságot deportálni tudják a német haláltáborokba. Horthy parancsot adott a Budapestre ekkorra már felhozott nagy létszámú csendőrség eltávolítására a városból. A kormányzónak ezt a parancsát sem hajtották végre, hanem német katonai fenyegetéssel a háttérben és a magyar csendőrség közreműködésével tovább folytatták a budapesti zsidóság deportálásának előkészületeit. Ekkor lépett közbe Koszorús Ferenc ezredes, aki Lázár Károly altábornagy által közvetített kormányzói parancsnak eleget téve páncélos hadosztályával elfoglalta Budapest stratégiailag fontos pontjait, és fölszólította a már Budapestre rendelt csendőralakulatokat a város elhagyására. Bátor tett volt és katonai szempontból kockázatos, de végül Koszorús ezredes erőteljes és határozott fellépésének köszönhetően a puccs meghiúsult: a csendőrök elhagyták a fővárost. Erről a nevezetes eseményről sokáig nem szólt a történetírás, majd csak az 1980-as években jött a felszínre Bokor Péter interjúja révén, és egyre nagyobb gyakorisággal esett róla szó. Voltak, akik elvitatták ennek jelentőségét, mások pedig komoly hőstettnek értékelték. Az utóbbiak vannak többségben. 1991. március 15-én a Magyar Köztársaság elnöke Koszorús Ferencet posztumusz vezérezredessé léptette elő. A tények leírása megtörtént, az értékelést az utókorra bízhatjuk. (9. kép) Mi most egy olyan eddig ismeretlen dokumentum alapján mutatjuk be az eseményt, amely magától Koszorús Ferenctől származik, s amely 2015 őszén, tehát pár hónapja került elő a családi levelek közül. Az ide vonatkozó részletet idézzük az 1962. december 23-ával dátumozott, gyönyörű kézírással, tintával írt levélből:

„A német megszállók biztatására és segítségével a „magyar” nácik pártalakulatokat hoztak fel Bpestre (7 zászlóaljuk már ott volt), hogy azokkal a törvényes magyar államrendet az erőszak utján megsemmisítsék, a németeket 100%-ig kiszolgáló náci kormányt alakítsanak és a Bp-en erre kiszemelt kb. 300 000 embert elküldhessék a német halál táborokba. A Kormányzó Úr hiába adta ki a parancsot az említett pártalakulatok eltávolítására, senki sem teljesítette a parancsokat, mert gyávák és árulók, esküszegők voltak az arra hivatottak. Féltek a német megszállóktól. Én mertem és akartam: 1944. júl. 6-án a K. Úr parancsára páncélos hadosztályommal, a németek ellenére kizavartam Bp-ről az összes pártalakulatokat. Ezzel megmentettem a törvényes magyar államrendet, alkotmányt és 300 ezer ember életét. A németek ezért, amint azt pontosan tudtam előre, – agyon akartak lövetni, – én e tekintetben sem feküdtem le az akaratuk előtt, nem adtam meg nekik magamat, mert a csapataim nem hagytak cserben, a németek így akkor nem tudták megtenni; ezért kiküldettek csapataimmal együtt a harctérre, ahol már könnyű volt elválasztani a csapataimtól, miután még Aradot egyedül visszafoglaltam. Most már védtelenné lettem a németek ellen. A Bp-i tisztikórházban húzódtam meg, de az árulók utánam irányították a német Gestapót. Isten rendelése folytán mégse tudtak elfogni, mert mikor a Gestapo járőr értem jött, nem találtak a szobámban, mert édesanyám szobájában voltam, a főápolónő pedig azt mondta nekik, hogy a városban vagyok. Így csak a barátomat vitték el, akit aztán még a kórház közelében tarkón lőttek az autóban, a holttestét kidobták az utcára. Nekem menni kellett, nov. 3-án ott kellett hagyni édesanyámat. De hiába maradtam volna, mert elvittek volna. Üldöztek, mint a veszett kutyát. Ott voltam a környéken, de még a temetésre se tudtam bemenni, mert a város bejáratainál lestek rám. Óh, milyen le nem írható, tehetetlen és soha el nem felejthető fájdalom! Leírtam néhány szóval, mert Ti minderről semmit sem tudhattatok, s most ebből az is látható, hogy a felelősségérzet még olyanokra is kényszeríthet, amiről előre biztosan tudhatjuk, hogy egyénileg csak rossz lehet.” (11. kép)

Csupán annyit érdemes mindezekhez hozzáfűzni, hogy ha az eddig megjelent írásokkal, nyilatkozatokkal, tényleírásokkal és következtetésekkel egybevetjük ezt a levélrészletet, azokkal mindenben egyezik, sőt azokat alátámasztja. A kutatók ezeket is beépíthetik majd a részletes feldolgozásokba, sőt még további kihívást is jelenthet számukra. Mindenesetre ide kívánkozik Koszorús ezredes „vallomása”, melyet az emlékirataiból idézünk, csupán néhány sort kiragadva: „Az akció végrehajtására a törvényes elöljárótól, törvényes módon, törvényes katonai parancsot kértem és kaptam; így a végrehajtó katona cselekményében semmiképpen nem lehet politikum. […] Végül, de nem utolsó sorban, engem ezen akció előkészítésére és végrehajtására senki, sem politikus, sem egyén fel nem kért. Részemre a sokkal valószínűbb sikertelenség a biztos halált jelentette, a sikerre való igen kicsiny kilátás pedig nem ígért semmit.” – Visszatérünk a debreceni származású Koszorús-ezredes személyéhez, akinek immár szobra van Budapesten.

A Koszorúsok ősi református családból származnak. Ferencnek volt egy testvére, Gábor, aki szintén katonatiszt volt, ő még 1942-ben meghalt (talán tífuszban) Nagyvárad környékén. Az ezredes Koszorús Ferenc életútját, harcait, nyilatkozatait, katonáinak véleményét olvasva, személye úgy tűnik fel, mint egy hajlíthatatlan, egyenes jellemű, kemény katonaember, aki hivatásának tekintette azt, amire felesküdött. Levele egészének hangulatából, stílusából, szóhasználatából ítélve viszont egy kedves, emberséges, de mégis határozott személy rajzolódik ki. Mi több, egy bibliás hitű keresztyén emberre ismerünk rá, akinek vezérelve nem valamilyen ideológiává merevedett filozófia volt, hanem a benseje mélyén meghúzódó keresztyén hit. Ez az, ami egész életútján elkísérte, s erőt adott neki a sok lelki vívódása idején. Látva a bizonyítványait az anyakönyvi lapokon, vallásból mindvégig jelese volt, s úgy tűnik, ez a tárgy mély nyomokat hagyhatott érzékeny lelkében. Erősen hitte, hogy reá szüksége van a hazájának, s az ő életével Istennek még célja van az ő szeretett magyar népe, nemzete javára. A nácik és a szovjetek haragja miatt két oldalról is üldözötté vált, s így beteljesedtek rajta Kölcsey sorai: „nem lelé honját a hazában!” Még a háború befejezése előtt sikerült Németországba eljutnia, ahol amerikai hadifogságba került, ők pedig átadták a németeknek. Dolgozott, megnősült, feleségül vette Felsőeöri Fülöp Gabriella (1916–2008) festő- és szobrászművészt. Egy gyermekük született 1947-ben, ifjabb Koszorús Ferenc, aki feleségével és három gyermekével együtt mindmáig gondozza édesapja örökségét. Németországból a család 1951-ben az Egyesült Államokba utazott. Kaliforniában telepedhettek le, ahol a mindennapi megélhetésen túl meg kellett dolgozniuk azért, hogy az odaszállítás költségeit visszafizessék. Az ezredes egy farmer gazdaságában kapott munkát, éjszaka pedig vasúti kocsik karbantartását végezte. Az édesanya „festőművészként” mosással keresett némi pénzt. Azért fogadta be őket Amerika, mert Koszorús ezredest tisztességes embernek ismerték. Ezt a véleményt mi is csak utólag ismerhettük meg, ő sem tudhatott róla, ugyanis 2006-ban oldották fel a titkosítás alól az 1951. december 6-án készült amerikai jelentést, mely szerint: „Ez az ember a magyar hadsereg egyik legmagasabb rangú tisztje volt, akinek tiszta a múltja, sem a nácizmus, sem a kommunizmus nem ejtett foltot a becsületén.” Nemsokára fölfigyeltek a becsületes munkájára, és az  amerikai kormányzat állást kínált neki Washingtonban, ahová 1953-ban költöztek át. A család ma is ott él. (10. kép) Az ezredes hivatalosan geodéziával foglalkozott az 1974-ben bekövetkezett haláláig. Virginia államban, az Arlingtoni Columbia Gardens Temetőben nyugszik, sírjához családommal együtt 1991-ben ellátogattunk. (3. kép)

Koszorús Ferenc a hitét mindvégig megőrizte. Amint a katonai esküjét is az Isten előtti becsület és igazságosság hatálya alá helyezte, úgy az egész életét, mindennapjait is az Ő gondviselő szeretetére bízta.  Az említett családi levelében is már az elején hangsúlyozza a hit szilárdságát, és kimondottan üzeni (haza) a Római Levél 8. részének 38-39. verseiben foglaltakat: „Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok; sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakíthat el minket az Isten szerelmétől, amely a mi Urunk Jézus Krisztusban van.” Koszorús Ferenc az amerikai tartózkodása idején is bekapcsolódott a gyülekezeti életbe, presbiteri tisztséget is viselt, sőt egy ideig ő töltötte be az 1896-ban alapított Amerikai Magyar Református Szövetség elnöki tisztét is. Az 1906-ban létrehívott Amerikai Magyar Szövetség (The American Hungarian Federation) elnöki tisztségére jelenleg az ő fiát, ifjabb Koszorús Ferencet választották meg az amerikai magyarok. (4. kép) Régebben a két szervezet annyira szorosan együttműködött, hogy közös volt az elnökük. Ma már külön elnököt választanak. Visszatérve a családhoz, mivel a Washingtonba érkezésükkor 1953-ban mind a helyi Magyar Református Egyház, mind pedig az amerikai gyökerű Presbyterian Church in the USA segítette őket, ezért hálából mindkét egyháztestnek tagjai voltak, és ezt a hagyományt a leszármazottai is mindmáig követik.

Arany János szép sorai juthatnak eszünkbe, amikor Szilágyi Erzsébet levelet ír Mátyás fiának Prágába. Ilyen Koszorús Ferenc levelének a befejezése is: fájdalmas! Reá nézve is elmondhatjuk: „levelét megírta, szerelmes könnyével azt is telesírta”, mert a végén mégis csak panaszra nyílik az ajka a hazájától való hosszú-hosszú távollét miatt: „Bizony én már nagyon unom a túl hosszú vendégeskedést és ezt az igen rossz tréfát, hogy ne legyen helyem abban a hazában, amelyért teljes önzetlenséggel annyit áldoztam. Az a vigasztaló, hogy nemcsak hiszem, de tudom, hogy az emberin felül van egy isteni igazság is, ….”  Vágyott tehát haza, de nem jöhetett, ő megbélyegzett vezérkari katonatiszt volt. Tavaly, amikor a szobrát leleplezték Budapesten, eltűnődtem azon, hogy bizony ez a tiszta szívű magyar ember csak egy szobor alakjában „térhetett vissza” magyar hazájába.

Befejezésül szólaljanak meg külső hiteles hangok is, amelyek még nagyobb súlyt adnak az eddig elmondottaknak. Mások véleménye ugyanis valószínűleg tárgyilagosabban hangzik:

Jeszenszky Géza: „Meggyőződéssel állítom: vitathatatlan tény, hogy 1944. március 19-én Magyarország katonai megszállásával a náci Németország megfosztotta hazánkat szuverenitásától. Letörölhetetlen folt nemzetünk becsületén, hogy ezt követően egyes magyarok szörnyű bűnöket követtek el saját honfitársaik ellen. Azzal, hogy Koszorús ezredes 1944 júliusában százezrek deportálását, haláltáborba hurcolását akadályozta meg, nemcsak életeket mentett, de a becsületet is.”

Tom Lantos: „Koszorús ezredes példa nélkül álló tette az egyedüli ismert tény, miszerint egy tengelyhatalom katonai erővel megakadályozta a zsidók elhurcolását. Ez a rendkívüli, kockázatos hőstett, amit igen bizonytalan körülmények között hajtottak végre, eredményezte azt, hogy Budapestnek a nácik általi végleges birtokbavétele három és fél hónappal eltolódott. Ez az időszak a zsidók ezreinek tette lehetővé, hogy biztonságot találjanak Budapesten, s megmeneküljenek a biztos pusztulástól. … Mindezekért nagy tisztesség és megtiszteltetés számomra, hogy Koszorús Ferenc bátor, hazafias erőfeszítéseiről szólhatok. Sok ezer család él ma, akik létüket egy ember hősies cselekedeteinek köszönhetik, egy embernek, aki kitartott meggyőződése mellett a bizonytalan és veszedelmes időkben. Akinek a hazájához való hűsége és embersége lelkesít minket, akik az elnyomás és a vakbuzgó fajgyűlölet ellen küzdünk.”

Hende Csaba: „Parancsnok volt a javából: felkészítette és vezette a rábízott honvédeket, gondoskodott a katonáiról, ugyanakkor soha, egyetlen percre sem feledte, hogy mi a küldetése igazi célja és értelme: a hazáért mindhalálig.”

Kövér László: „Koszorús Ferenc vezérezredes olyan katona volt, aki nem hagyta veszni a nemzeti hűségbe vetett hitet, segített emberebbé tenni az embert, magyarabbá a magyart.”

A Debreceni Református Kollégiumban két éve készítettek egy dicsőségtáblát, amelyre fölírták az iskola 100 leghíresebb diákjának nevét. Mivel többen lemaradtak róla, célszerű és időszerű, mi több illő volna egy másik táblát is tervezni, ahová az újabb száz híres diák neve kerülhetne föl. Közéjük érdemes volna Koszorús Ferenc vezérkari ezredes, posztumusz vezérezredes nevét is fölírni, mert ennél magasabb tisztség a Magyar Honvédség rangsorában nincs. 2014. július 3-án a honvédelmi miniszter által adományozható legmagasabb kitüntetést, a Hazáért érdemjel-et is megkapta, melyet a családja vehetett át. A Debreceni Kollégium diákjának, az immár legmagasabb rangú magyar honvéd tisztnek méltán emeltek szobrot Budapesten!

 

       

 

 

Dr. Czeglédy Sándor 1940-ben a Debreceni Egyetem Hittudományi Karára kinevezett egyetemi tanár volt, később is teológiai professzorként dolgozott a Református Teológiai Akadémián.

Debrecenből a feleségemmel együtt mi vittünk koszorút.

A beszéd teljes szövege még nem áll rendelkezésünkre, az említett gondolatokat Hantó Zsuzsanna interneten küldött lejegyzése alapján közöljük. A Ludovika intézményi nevet a későbbiekben pontosítjuk a 9. lábjegyzetben.

A Koszorús-család debreceni sírhelyén található márványobeliszk feliratai erről tanúskodnak. Lásd még a 6. és 7. számú lábjegyzetet.

Koszorús Ferenc: Koszorús Ferenc emlékiratainak és tanulmányainak gyűjteménye. Magyar Történelmi Kutató Társaság kiadványa – Universe Publishing Company, New York, 1987. 7-8.

A debreceni sírfelirat szerint 1858-ban született, a levéltári bejegyzés szerint 1859-ben. (HBML)

A Debreceni Köztemetőben a IV-es tábla „C” oldal külön sírhely 31-32-33-34-35-36-37 jelű parcellában a Koszorús-családnak egy hét nyughelyes, márványoszlopos, emeletes temetkezésű sírhelye van. Családunk gondozza.  Az obeliszken Orbán Kiss Julianna néven van feltüntetve a levéltárban csak Kiss Julianna néven jegyzett házastárs.

Az említett Nagy-Hatvan utcai lakásban a már elhunyt Koszorús Ferenc özvegye, László Julianna élt 1870-ben, majd azt találjuk, hogy az özveggyel együtt Lajos fiúk lakhatta a házat a feleségével és két kisfiával: Ferenccel és Kálmánnal. Az 1910-es házösszeírás idején a két fiú már az akkori Ferencz József úton lakott, vagy legalább is ott volt házuk, Ferenc a 46. szám alatt, Kálmán pedig a 48. szám alatt. Ez a mai Piac (Piacz) utcát jelentette. Ugyanakkor a szülőknek, tehát Koszorús Lajosnak és feleségének, Kiss Juliannának a Hatvan utca 4. szám alatt, valamint a Mester utca 25. szám alatt volt lakásuk. (Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlése jelzet nélkül.) – Koszorús Lajos ügyvéd volt, Ferenc fia katonatiszt lett, Kálmán pedig városi tisztviselő az adópénztárnál. Koszorús Kálmán is egyik támogatója volt a debreceni vöröskeresztes szervezetnek.

TtREL  II. 7.e.87.  

Röviden csak Ludovika Akadémia, vagy egyszerűen Ludovika néven szokták említeni.

Bonhardt Attila: Koszorús Ferenc ezredes szerepe a budapesti zsidóság deportálásának megakadályozásában. In: Páncélosokkal az életért. „Koszorús Ferenc a holokauszt hőse.” (Szerk.: Hantó Zsuzsa és Szekér Nóra) Kiadta a Koszorús Ferenc Emlékbizottság, Budapest, 2015. 28-40. 35.

Bonhardt Attila: Koszorús Ferenc ezredes szerepe a budapesti zsidóság deportálásának megakadályozásában, i.m. 36.

Bonhardt Attila: Koszorús Ferenc ezredes szerepe a budapesti zsidóság deportálásának megakadályozásában, i.m. 35-36.

  V.ö. Ifj. Koszorús Ferenc: Koszorús páncélosai: tények és a „legenda”. Élet és irodalom, 1998. május 1., 4.

V.ö. Páncélosokkal az életért, 21. 

V.ö. Páncélosokkal az életért, 20.

V.ö. Páncélosokkal az életért, 20.

A rendkívül bonyolult történelmi helyzet leírását a Páncélosokkal az életért című könyv tartalmazza, s ebben magának a Baky-féle puccsnak a meghiúsítását részletesen tárgyalva találjuk Bonhardt Attila tanulmányában.  

A levél Dr. Czeglédy Mária tulajdonában van.  Az ő édesanyjának, Dr. Czeglédy Sándorné Molnár Arankának írta Koszorús ezredes 1962. december 23-án Washingtonból.

Páncélosokkal az életért, i.m. 27. Ha az említett könyv 20. oldalán található leírást tekintjük, ott az áll, hogy Lázár Károly altábornaggyal való találkozáskor és bizalmas beszélgetésük kapcsán ő mint az 1. Páncélos Hadosztály parancsnoka kérés nélkül felajánlotta szolgálatait, ha arra parancsot kap a kormányzótól. 

V.ö. Páncélosokkal az életért, i.m. 21-25.  Több ilyen visszaemlékezést találunk a könyvben.

Arad visszafoglalása után komoly belső vérzéssel megbetegedett, így került kórházba. Élete, sorsa alakulásának minden részletére nem térünk ki, az emlékiratokból és több más írásból erről tájékozódhatunk. 

Ifjabb Koszorús Ferenc néven említettük Koszorús ezredes egyetlen gyermekét, aki még a németországi tartózkodásuk alatt született 1947-ben, de már 1951-től az Egyesült Államokban nőtt fel és családjával ma is ott él. Felesége a magyar származású, amerikai születésű Rigler Marianne, a National Geographic munkatársaként ment nyugdíjba. Három gyermekük van: Gabriella M. Andrea (1978), Ferenc Gergely (1983) és Gergely Endre Richárd (1988). Ez a hivatalos nevük, ám a leányt Mariannak, a kisebbik fiút pedig Gergőnek szólítja a család. Valójában ma már a Ferenc Gergely nevű második gyereket kellene ifjabb Koszorús Ferencnek nevezni, mert a nagyapja 1974-ben meghalt.  

V.ö. Egyházi Látogató. A Washingtoni Magyar Református Egyház havilapja, XIX. évf., 4. szám. 2015. április 26. 2. oldal.

Páncélosokkal az életért, i.m. 22.

V.ö. Életutak. In: Egyházi Látogató. A Washingtoni Magyar Református Egyház havilapja, XIX. évf., 4. szám. 2015. április 26. 2.

V.ö. Életutak. In: Egyházi Látogató. A Washingtoni Magyar Református Egyház havilapja, XIX. évf., 4. szám. 2015. április 26. 2-3. oldal.

Páncélosokkal az életért, i.m. 7.

Páncélosokkal az életért, i.m. 231.

Hantó Zsuzsa lejegyzése, magánközlés.

Hantó Zsuzsa lejegyzése, magánközlés.

http://lanchidradio.hu/lanchidradiobelfold/koszorus-ferencrol-es-a-honvedseg-hagyomanyairol-1235570 

bottom of page